„Úgy, ahogy van, baromság!” – Tom Stoppard az új darabjáról

Színház

9 év után új darabbal állt elő a britek leghíresebb kortárs drámaírója. A The Hard Problem kulisszatitkairól, a beépített ügyelőkről és a sajtó csalafintaságairól beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: Új darabja, a The Hard Problem kapcsán arról panaszkodott, hogy a közönség ma már nem nagyon érti a kifinomultabb poénjait – a hetvenes években, ha elejtett egy burkolt Shakespeare-célzást, azt jóval többen értették, mint 15-20 évvel később. Mint hírlik, a The Hard Problem is hasonló dilemma elé állította. A nyilvános főpróbák során kénytelen volt háromszor is megváltoztatni egy jelenetet; addig butította a jelenetbe ágyazott utalást, míg végül a közönség is vette a lapot. Ennyi butítás után elég rossz véleménye lehet a művelt színházba járókról…

Tom Stoppard: Attól tartok, felült az angol sajtónak. Egy közönségtalálkozón említettem, hogy a nyilvános próbák során a darab egy sorát kénytelen voltam megváltoztatni. Valamivel később azt is említettem, hogy egy régi darabom felújítása alkalmával Goneril nevének említésekor a közönség nem vette a lapot, hogy Lear király lányáról van szó. Ezt a két, egymástól független megjegyzésemet valaki úgy fordította le magának és másoknak, hogy arról panaszkodom: a közönség nem érti az új darabomat. Ez úgy, ahogy van, baromság. Hát, ennyit erről.

A szerző válaszol

A közönség kérdez, a szerző válaszol

 

magyarnarancs.hu: Tavalyi beszélgetésünk során említette, hogy akár felújításról van szó, akár új bemutatóról, a próbák során ott ül a rendező közelében, hogy ha valakinek kérdése van a színészek közül, a legilletékesebbhez fordulhasson, illetve ha ritmusproblémák adódnak, azokat orvosolja. A The Hard Problem próbáin is bent ült?

TS: Bent. És egyetlen aprócska, triviális dolgot kellett csak korrigálnom. Az egyik szereplő arról beszél, hogy menten elhányja magát, ha valami szóba kerül, az ezt követő jelenetben pedig valaki egy szemétkosarat nyom a kezébe – a közönség nem emlékezett, mire vonatkozik a gesztus (a hányásra), ezért ezt megváltoztattam. Ennyi. A próbák során meghívtam egy jeles biológiaprofesszort egy napra – mivel a darab az evolúciós biológia, az agyműködés és az emberi viselkedés kérdéseivel foglalkozik, gondoltam, hasznos lesz, ha szakemberhez fordulhatnak a színészek. Ezek után elég simán mentek a dolgok, nem voltak heves, intellektuális diskurzusok az evolúciós biológia rejtelmeit illetően. Úgy tűnt nekem, a közönség is veszi a lapot.

magyarnarancs.hu: A szerző elrejtőzik a közönség soraiban és lesi, hogyan reagálnak a nézők?

TS: Igen, így szoktam csinálni. S mivel az egyik főpróba közönségénél némi értetlenséget tapasztaltam, megváltoztattam egy mondatot. Ezt fújták fel az újságírók.

Jelenet a The Hard Problem londoni előadásából

Jelenet a The Hard Problem londoni előadásából

 

magyarnarancs.hu: Máskor is előfordult, hogy tudósokkal vértezte fel magát a próbákon?

TS: Egyszer-kétszer előfordult már, amikor a darab megkövetelte, mert valamilyen speciális szakterületről esett szó. Az Árkádia próbái során meghívtam egy tudóst, aki a káoszról beszélt a színészeknek. Nem arról a káoszról, amit amúgy is ismernek színházi berkekből, hanem a tudományos értelemben vett káoszról. Nálam ez a normális felkészülés része. Nálunk nincsenek olyan hosszú próbafolyamatok, mint Európa más országaiban, itt minden nagyon gyorsan zajlik. Rendszerint négy hetünk van a főpróbáig. Egy hét a preview-időszak, utána premier.

magyarnarancs.hu: Mikor kezdett neki a The Hard Problem megírásának?

TS: 2013. december elsején (a premier 2015. január 28-án volt Londonban – a szerk.). Májusra megvoltam az első változattal, szeptemberre pedig a másodikkal.

magyarnarancs.hu: Gyors munka volt…

false

TS: Ez csak a tényleges írás része volt a dolognak, de a felkészülés, az anyaggyűjtés évekig eltartott. De az első mondatot valóban csak 15 hónapja vetettem papírra. Előtte cikkeket gyűjtöttem, szakfolyóiratokból vagdostam ki az engem érdeklő, tudományos értekezéseket. Beszélgettem filozófusokkal, tudósokkal, Richard Dawkinsszal, Az önző gén szerzőjével például hosszas levelezést is folytattam. A darabot egyfajta riposztnak szántam Dawkins, Daniel Dennett vagy épp David Sloan Wilson tudományos megállapításaira. Mr. Dennett hamarosan meg is tekinti az előadást. Tulajdonképpen már a kilencvenes évek óta gyűjtögetek, de az igazat megvallva, sokkal jobb vagyok olvasásban, mint írásban. Élvezem, ha eláraszthatom az agyamat információkkal, amiknek persze a végén csak egy töredékét fogom használni. Rengeteg időt töltöttem a darab nem írásával. Sok mást csináltam ez idő alatt: megírtam az Anna Karenina filmváltozatát, írtam egy ötórás minisorozatot a BBC-nek Ford Madox Ford Parade’s End című regényfolyamából, aztán írtam egy rádiódarabot is egy Pink Floyd-lemez alapján, szóval tettem róla, hogy lefoglaljam magam. Mindeközben a The Hard Problem is foglalkoztatott. Leginkább az, hogy miként tolhatnám ki a megírását.

magyarnarancs.hu: Anna Karenina, Pink Floyd, Ford Madox Ford – ezek a közbeeső munkák alakították bármiben is a The Hard Problem szövegét?

TS: A legkevésbé sem. Ezek mind felkérésekre születtek, sem Tolsztojnak, sem Ford Madox Fordnak semmi köze a The Hard Problem problematikájához. A The Hard Problemnek egyedül az emberi tudathoz és az én ilyen irányú kíváncsiságomhoz van köze.

magyarnarancs.hu: Mindezen bokros teendői mellett még a The Real Thinget is felújították New Yorkban. Az új Broadway-változatban Ewan McGregor és Maggie Gyllenhaal játszották a főszerepeket. Hozzájuk is beült a próbákra?

TS: New Yorkban két darabomat is játszották egy időben: a The Real Thing az egyik nagy Broadway-színházban futott, míg egy kisebben az Indian Ink című darabom ment. Sokat ingáztam New York és London között. A The Real Thing nem az a fajta darab, amit nagyon kéne magyarázni, nem olyan a szöveg, hogy a színészek elárasztanák a szerzőt kérdésekkel. A történet, legalábbis a felszínen, könnyen követhető. Az Indian Ink más tészta, ott szükség volt némi történelmi visszatekintésre; a brit birodalomról, a harmincas évek Indiájáról beszélgettem a színészekkel. És persze a gyerekkoromról, melynek egy részét Indiában töltöttem. Követtem mindkét próbafolyamatot, de apróságokat változtattam csak, ha például a színészek beszédtempója megkövetelte, megigazgattam a szöveget. Persze ha volt kérdés a szereplők gondolatait, lelkivilágát illetően, kéznél voltam, hogy válaszoljak, de nagy félreértésekre nem emlékszem.

The Real Thing: Gyllenhaal, McGregor

The Real Thing: Gyllenhaal, McGregor

 

magyarnarancs.hu: Most, hogy már két hónapja megy a londoni National Theatre-ben a The Hard Problem, elengedte  a darabot?

TS: Minden nap, miután lement az előadás, kapok egy e-mailt az ügyelőtől, amiben leírja, mennyire volt lelkes aznap a közönség. Eddig csak telt házakról és lelkes fogadtatásról tudok. De igen, elengedtem a darabot, már más feladatokon gondolkodom. A tényleges munkát még nem kezdtem el, még vacillálok, mibe fogjak, de még idén el akarok kezdeni és be akarok fejezni valamit.

Korábbi interjúnk Tom Stopparddal itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?

„Mint egy óvodás”

A közszereplők cáfolhatóan hamis privát legendáival az egyik fő probléma az irracionalitás, a logikátlanság – vélekedik a történész. A többi közt Magyar Péter sikeréről is beszélgettünk Ungváry Krisztiánnal, aki nem hiszi, hogy az országban hamarosan véget érne az agymosó demagógia uralma.