Középiskolai angoltanár vagyok, munkám része, hogy érettségi dolgozatokat javítok. Így történt ez idén, ahogy az ezt megelőző években is. Velem tavaly fordult elő először, hogy egy diákom a nyelvhelyesség feladatrészben egy szövegkiegészítős feladatnál olyan megoldással állt elő, ami tökéletesen helyes volt, ám a megoldókulcs nem tartalmazta.
| ||
Tudni kell, hogy ezek a szövegkiegészítős feladatok úgy készülnek, hogy egy autentikus szövegből kitakarnak egyes szavakat, és a diáknak rá kell jönnie, hogy milyen szó illik bele a mondatba. Természetesen előfordul, hogy nemcsak a szövegben eredetileg is szereplő szó egészítheti ki nyelvtanilag helyesen és tartalmilag értelmesen a mondatot, hanem más szavak is. És persze az is előfordul, hogy ezek közül némelyik kimarad a javítókulcsból. Én ezt nem is tartom komoly hibának – azt hiszem, a legnagyobb gondosság mellett is gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy egy-egy ilyen „lappangó” jó megoldás is legyen. Az érettségi dolgozatok végső próbája, amikor sok ezer diák megírja őket, azonban általában felszínre hozza ezeket. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen a javító tanár, ha ilyet talál, írhat az Oktatási Hivatalnak, akik megvizsgálják a megoldást, és ha ők is helyesnek tartják, jóváhagyják, és ha szükséges, akkor hivatalosan kiegészítik a javítókulcsot.
Pontosan így történt ez tavaly is, amikor beküldtem az OH-nak a diákom megoldását.
Idén azonban más történt. Mivel idén is találtam – ez esetben az olvasott szöveg értése feladatban – jónak tűnő megoldást, és egy internetes szakmai fórumon megtudtam, hogy mások is találtak ilyeneket, úgy döntöttem, hogy összebeszélek a kollégákkal, összegyűjtöm az összes olyan megoldást, amit mindannyian helyesnek tartunk, és egyszerre küldöm be az OH-nak. Természetesen mielőtt ezt megtettem, a tavalyihoz hasonlóan idén is kikértem egy olyan gyakorló tanárkollégám véleményét, akinek anyanyelve az angol – óvatos duhaj vagyok, szeretek biztosra menni.
Így végül 3 itemhez küldtem be kiegészítési javaslatot: egy olvasott szövegértésihez és két nyelvhelyességihez. Ebből az egyik nyelvhelyességit elutasították, mondván, hogy nyelvtanilag ugyan helyes, de értelmileg nem illeszkedik jól a szövegbe. Ezzel nem is akarok foglalkozni, nyilván a nyelv nem fekete-fehér, igen-nem dolog. Szerintünk el lehetett volna fogadni, szerintük nem – tudomásul vettük.
Az olvasott szöveg értése feladatnál azzal érveltek, hogy a diák megoldása elfogadható, de emiatt nem kell javítókulcsot módosítani, ugyanis ez levezethető a javítókulcs ezen részének általános útmutatójából, amely kimondja, hogy „a válaszokat tartalmi szempont alapján értékeljük, azaz a nyelvtani és helyesírási hibákat csak akkor vesszük figyelembe, ha azok a válasz érthetőségét akadályozzák. (…) pontot kap tehát a vizsgázó, ha válaszából megállapítható, hogy megértette a szöveget”. Ez elég egyértelműnek hangzik, ám továbbolvasva az útmutatót azt találjuk, hogy „Ha valamelyik kérdésre többféle válasz is elfogadható, a javítási kulcs tartalmazza a szövegből adódó lehetséges válaszokat, illetve azokat a tartalmi elemeket, amelyeket a jó válasznak tartalmaznia kell.” Jelen esetben arról volt szó, hogy a javítókulcsban a no szó szerepelt, míg számos diák a zeróval oldotta meg a feladatot. Én a magam részéről örülök neki, ha a bizottság úgy véli, ennek az elfogadhatósága az adott szövegkörnyezetben egyértelmű – de azért ez nem egyszerű helyesírási kérdés, és tapasztalataim szerint sok kolléga nem meri ilyen nagyvonalúan kezelni a javítókulcsot. Ám ez még mindig nem sarkallt volna ennek a bejegyzésnek a megírására.
Ami miatt úgy éreztem, hogy írnom kell, az a bizonyos másik nyelvhelyességi item, amit elfogadhatónak minősítettek. Szó szerint azt írták: „a vizsgázó megoldása elfogadható, mert nyelvtanilag valóban tökéletesen illeszkedik a szövegbe”. Majd hosszan részletezték, hogy miért tartják továbbra is a kulcsban szereplő megoldást az egyedüli „ideális” megoldásnak. De ezen, gondoltam, megint nem fogunk összeveszni – a lényeg, hogy ez szerintük is elfogadható. Azon viszont megdöbbentem, hogy ez esetben sem kívánják módosítani a javítókulcsot. Ennek a résznek az útmutatója ugyanis így szól: „A javítási útmutató tartalmazza az összes elfogadható választ.” Értik, ugye? Nem az ideálisat, hanem az összes elfogadhatót. És persze az is szerepel, hogy „Nyelvhelyességi vagy helyesírási szempontból hibás megoldás nem fogadható el.” Vagyis napnál világosabb, hogy ha a diákunk egy teljesen más szót írt be megoldásként (jelen esetben a megoldókulcsban szereplő to helyett azt, hogy you), és ez a teljesen más szó is elfogadható, akkor bizony a javítókulcsot sürgősen ki kell bővíteni ezzel a megoldással. (Csak megjegyzem, az eredeti javítókulcs ugyanennek a feladatrésznek egy másik iteménél eleve tartalmaz zárójelben két ilyen „nem ideális, de elfogadható” megoldást.)
Azonban valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a bizottság erre nem volt hajlandó – hosszas, napokig tartó levelezés kezdődött, amiben én makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy bizony a kulcsot kutya kötelességük kiegészíteni, ők meg maszatoltak, mellébeszéltek és valótlanságokat állítottak, például azt, hogy a kulcsnak csak az „ideális” megoldásokat kell tartalmaznia, holott fent idéztem, hogy valójában „az összes elfogadhatót”. Mivel nem hagytam magam maszlaggal etetni, végül kénytelenek voltak feloldani ezt a kínos ellentmondást. Kreatív megoldásukat, amelyet a korábbi levelekben már többször elsütött mellébeszélés előz meg, szó szerint idézem:
„Mindezek alapján a bizottság – a javítási alapelveket és a szakmai érveket ismételten átgondolva – korábbi, kizárólag Önnel közölt álláspontját megváltoztatta, az adott választ nem tartja elfogadhatónak, és arra kéri Önt, hogy ne fogadja el helyesként a vizsgázó megoldását.”
Hogy mi az oka annak, hogy a javítókulcs sziklaszilárdsága fontosabb, mint a bizottság szakmai komolyan vehetősége – hiszen ezek után nem lehetünk biztosak benne, hogy bármelyik másik állásfoglalásukat nem fogják pár nap múlva ugyanígy visszaszívni –, arra csak találgatások vannak. Hallottam olyan véleményt, hogy „nagy nyomás van rajtuk”, és hogy talán „felsőbb utasításra” kell foggal-körömmel védeni a javítókulcsot, hogy az „ebben az országban minden tökéletesen működik, itt soha senki nem hibázik” émelyítő imázsát táplálják. Van olyan kollégám is, aki személyesen ismeri a bizottság néhány tagját. Ő úgy reagált, hogy „azok a kiváló, gondos és tapasztalt szakember kollégák, akiket én ismerek a bizottságból, ilyen hülyeséget sosem írtak volna le”. Én őszintén nem tudom, mi áll a háttérben. Én csak azt tudom, hogy ennél nyilvánvalóbb, látványosabb és kínosabb blamát még életemben nem láttam. Ez egy terített betli.
