De mit számít ez, ha első emlékeink a vendéglőről csak a hetvenes évekből valók? Az akkori Szeged maga volt a megközelíthetetlen pompa, a nyugati gulyásdelírium, amit tényleg csak a kiváltságos, valutával fizető turistáknak tartottak fent. Messze földön híres halászlét, csillagászati árakat emlegettek vele kapcsolatban, nekünk csak a népművészeti motívumokkal ékesített neonfelirat meg az utcán cigarettázó filcmellényes muzsikusok látványa jutott.
Ennyi elég volt akkoriban, hogy megtestesült csodaként tekintsenek rá, ám ennél sokkal nagyobb csoda, hogy a Szeged a mai napig hasonló módon működik. Ehhez fogható vendéglátós bravúr nem sok akad a városban, így aztán alig kaptunk levegőt, amikor nemrégiben hatalmas táblát pillantottunk meg kirakatában, a következő szöveggel: "Svédasztalos ebéd, korlátlan fogyasztás 1290 Ft". Nem titkoljuk, a gesztust a züllés jeleként értékeltük, hiszen ennyi pénzből egy közepes önkiszolgáló étteremben sem találhatunk kedvünkre valót. Kíváncsian indultunk hát a vasárnapi ebédidőben, hogy vajon a "szegedi" svédasztal milyen meglepetést tartogat.
Azt természetesnek vettük, hogy ilyen feltételek mellett alig találtunk asztalt, csakhogy kiderült, a majdnem telt ház az a la carte Szegednek szól, a svéd szakaszt a pincében rendezték be, tehát ami a presztízst illeti, minden a legnagyobb rendben. Félve ereszkedünk le, hátha a lépcső egy pokoli menzába vezet, ám szó sincs ilyesmiről. Kifejezetten elegáns, rusztikus belső, szagok sehol, a teríték választékos, miként a személyzet is. Persze, ha abból indulunk ki, hogy a svédasztal leginkább komplett szakácskönyvvel felérő választékot tartogat, akkor nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, itt ugyanis a kétféle levessel (frankfurti és gulyás), főétellel (töltött káposzta és zúzapörkölt) desszerttel (aranygaluska, diós metélt) és salátával (savanyú káposzta és grillezett zöldségek) vége a dalnak. A vegetáriánus barátunk azonnal a szívéhez kap, de a főúr nem engedi, hogy a földre roskadjon. Intézkedik, hogy gombalevessel és rántott sajttal bővüljön a választék. A gesztus kétségtelenül megható, szemünk mégis csak az után párásodik be, hogy nekilátunk a falatozásnak. Ebből is egy kicsi meg abból is, de akárhogyan rágjuk magunkat, azt kell megállapítanunk, hogy e néhány egyszerű étel - na jó, a rántott sajtot hagyjuk, az nem étel! - a mennyiségi kínálat ellenére is mentes mindenféle ipari erőszaktól. És mivel pincérünk elmondása szerint mindennap változik a kínálat, nagy lelkesültségünkben még azon is eltöprengünk, hogy akár rendszeres látogatói legyünk e különleges menzának. S hogy önöknek se legyen hiányérzetük, megígérjük, hogy hamarosan az "igazi" Szegedet is kipróbáljuk. Étlapról, akár zenés felár mellett is.
