Társasjáték

Isla Dorada

  • Kovács Bálint
  • 2011. november 13.

Trafik

 


Már a múlté az a gyerekkorban betanult módszer, amely szerint társasjátékozás közben az adott körben mindig az próbálkozhat saját pontszámának növelésével, aki éppen következik, ezzel előnyt szerezve magának és hátráltatva a többieket. Az utóbbi idők legjobb játékaiban lehetetlen négy-öt embernek elügyeskedni egymás mellett; az Isla Doradában például csak egy bábu van, és a játszók közösen döntik el, merre haladjon. A kerettörténet szerint a csapatnyi felfedező kényszerleszállást hajt végre egy szigeten, amelynek mindenki csak egy-két pontját ismeri, és persze mind azokra a helyekre akarnak eljutni, ahol a vagyont érő régészeti leletek találhatók. Mivel a misszió a biztonság kedvéért együtt halad, licitálással dől el, melyik irányba induljon a csapat – a lehetőségeket nyilván behatárolja, ki milyen „járművekkel” rendelkezik, és azok milyen domborzati viszonyok között boldogulnak. Közben az általam fizetett út állomásaiból bárki más is profitálhat.

 

Hogy a játékot ne lehessen megunni, arról nemcsak a műfajban szinte kötelező „szerencsekártyák” sokasága gondoskodik, hanem a megannyi kiegészítő szabály is. Attól például, hogy a kincskeresés mellett mindenkinek valamilyen pluszküldetésre is koncentrálnia kell, kettős tétje lesz a stratégiánk helyességének, és a játék valós állása is csak a végső pontszámításkor derül ki. A kinek-kinek más, szerencsétlenséget hozó helyszínek miatt pedig nemcsak a pluszpontokért, hanem a mínuszpontok ellen is kénytelenek vagyunk küzdeni. Így a rendkívül alaposan átgondolt játék akár azonnal újrakezdhető – erről persze a nem túl hosszú játékidő is tehet.

 

Mindössze annyit lehet felhozni ellene, hogy a szabály meglehetősen nehézkesen megfogalmazott, így meg kell szenvedni az első játékban; már csak azért is, mert egyes kártyák más néven szerepelnek a szabályban, mint a pakliban.

 

Delta Vision, 2011, 12 500 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.