képregény

Kirkman-Moore: The Walking Dead - Élőhalottak 1. Holtidő

  • - greff -
  • 2011. május 19.

Trafik

Ahhoz képest, hogy egyértelmûen a monstrumvilág gyalogjairól van szó, a zombikkal rengeteg dolog történt az elmúlt évtizedekben, mialatt átcsoszogtak a popkultúra különféle terepein - és nem csupán arról van szó, hogy mi mindenen volt lehetõségük keresztülrágni magukat a bérszámfejtõtõl a tigriscápáig. A zombi volt már a fogyasztói társadalom, az éjszínû jövõ vagy a háború iszonyatának hû tükre, a biológiai katasztrófáktól való rettegés megszemélyesítõje, a temetetlen múlt szelleme, olcsó munkaerõ és bizonyára akasztott ember is, habár, amint az Robert Kirkman világszerte taroló képregényébõl is megerõsítést nyer, inkább fejlövéssel vagy megbaltázással érdemes próbálkozni, ha végképp nem ért a szóból.

Noha Kirkman munkája igazán nem szûkölködik az erõszakban, az írót (és az amerikai mainstreamben megszokott játékfilmszerû képkezelésben, ám fekete-fehérben gondolkodó Tony Moore rajzolót) nem csak a hatásprovokálás foglalkoztatja. Mûvében a középosztály legalsó létrafokáról terel össze tucatnyi különbözõ korú, nemû és habitusú figurát, majd kitartóan (a sorozat Amerikában már a 85. epizódnál jár!) vizsgálni kezdi, hogyan viselkednek ezek a karakterek egy különösen extrém szituációban. Az érzelmek hullámzása így legalább annyira lényeges, mint a dinamikus cafatolás, s a két alkotónak a kötetzáró hatodik epizódra sikerül is közel húznia minket a sokat szenvedett figurákhoz. Még úgy is, hogy a sztori felütése és egynémely fordulata a közhelylexikon szamárfüles lapjairól ismerõs.

Fordította: Juhász Viktor. Képregény.hu, 2011, 144 oldal, 2290 Ft

**** alá

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.