tévésmaci - HAMIS MACKÓ NÉGYET BRUMMOG

  • .
  • 2010. november 18.

Trafik

"A szakszervezeti üdülőben - mondta Sztupa az asztalra borult törzsvendégnek - reggelire zabpelyhet adtak. Kérdeztem is tőlük, mi vagyok én, ló? Aztán üvölteni kezdtem az ilyen pincérgyereknek, húst adjál.
Húst, húst, húst, húst." Sztupa negyedikre úgy fölemelte a hangját, hogy nyomot hagyott a lambérián.

Pénteken (19-én) reggel háromnegyed nyolckor a Cinemaxon rendezik meg A nagy vonatrablást, ami angol és 1979-es, és még véletlenül sem az, amire ezek után gondolnánk. Ronnie Biggs megvan? Hát ne is legyen. Különben a fordító kispórolt egy szócskát, a "first"-öt, pedig evvel mindjárt kosztümössé válik a cucc: az első, nagy angliai vonatrablás ugyanis a krími háború idejére (1853-1856) esett, ekkor nálunk még Rózsa Sándor vitézkedett. Itt meg Sean Connery és Donald Sutherland nagyon hülye kalapban.

Napközben aludjuk ki magunkat, este irány a vadnyugat. Fakó lovas a viasat3-on, 21.30-tól, az 1985-ös Clint Eastwooddal, aki prédikátorként vállalja fel a sanyarú sorsú bányászok érdekképviseletét. Ezután vagy hallgassuk meg a 16 tonnát szigorúan bakelitről, vagy kívánjunk jó éjszakát. Ha valaki mégis a tévé előtt marad, meg is érdemli Louis de Funés-t 1970-ből: Fennakadva a fán, 1.15-től a Filmmúzeumon.

Szombaton az HBO2-nek adom a délutánom: háromkor a Bunkó vagyok, így hódítok, utána (16.30) a Lúzert fogtam, nem ereszt igazán izgalmas kulturális kalandnak ígérkezik, csak győzzem popkornnal. Este viszont inkább a körmöm rágom: nem az X-faktoron (19.30, RTL Klub), nem is A velencei kalmártól Al Pacinóval (m2, 21.45), de még csak nem is az "pium - Egy elmebeteg nő naplóján (Duna, 22.00), még csak az kéne. A TCM-en 1.20-tól adják az eredeti (1980-as) Péntek 13-at, márpedig azt utoljára 1985-ben láttam, videón, német szinkronnal, görög felirattal, plusz hangalámondással - na, azt volt az igazi móka.

Másnak meg az m2-n az előző tizenkilenc Malackó vasárnap, reggel 8-kor. Képzeljék, a 20. epizód következik, az Ordas nagyapó, és ha nem bírom idegekkel, legfeljebb átkapcsolok a Gazdakörre (Duna, 8.00), persze csak hülyéskedtem. Este nyolckor, na jó, 8.05-kor viszont tényleg a Dunára ugrok. Háború és béke első rész (143 perc) 1965-ből, rendezte és Bezuhov: Szergej Bondarcsuk, Bolkonszkij szerepében V. Tyihonov (képünkön), tapasszák be számat, mielőtt stirlitzezni kezdenék! Akik ezt is túl frissnek gondolják, azoknak 21.25-től A kilimandzsáró havát (kelt 1952-ben) ajánlom Gregory Peckkel, de ha kérhetném, a nosztalgiázásból Az utolsó tangó Párizsbant (Tv2, 23.35) hagyják ki: ahol operett van, ott operett van.

Hétfőn meg adásszünet. Nekem.

Kedden én is munkába állok, nem mintha nem lenne jobb dolgom, de megígértem a nagyszüleimnek, hogy gyémántlakodalmuk alkalmából megnézem a Házasságból elégséges című 1961-es kisipari feldolgozást (r.: Wiedermann Károly), amiben Törőcsik Mari (fodrász) és Bodrogi Gyula (cukrász) annyira fiatalon csapong, hogy még akkor sem hiszem, ha látom. Mi jöhet még ezután? A Szent Péter esernyője 1958-ból, egy még fiatalabb Törőcsik Marival.

Kérem, ne dúdolják a fülembe Az égben lebegők csarnoka című Omega-slágert, magamtól is tudom, hogy "a múltat megtalálni nem lehet". Nyugalom, szerdára csak frissensültet ajánlok: itt van például egy 2008-as (!) magyar (!) tévéjáték (!), ki hallott már ilyet? Mondjuk én nem törném össze a kempingbiciklimet, hogy hazaérjek 21.25-re és az m2-n megnézzem a Kaffka Margit novellájából készült Májusi záport (r.: Esztergályos Károly, fsz.: "nodi Eszter), de miért kéne kísérő egy unikumhoz? Viszont, ha rajtam múlna, az HBO-n, 23.10-től a tavalyi Péntek 13-at hangalámondással adják. Csütörtökön a nyugdíjas Chuck Norrisszal melegítek a 2005-ös Karátos védelemben (Film+, 19.30), de cseréptörést nem vállalok. Viszont 20.55-től, az HBO Comedyn a Míg a jackpot el nem választ című, a nyerőgépfüggőséget - teljes joggal - elítélő hollywoodi limonádén fogok kacarászni olyan ún. "üdvöskékkel", mint Cameron Diaz és Ashton Kutcher, végül megnézek egy filmet a Filmmúzeumon: 23.10-től adják az Apám nevébent, de sírni a győztesnek sem szabad.

Figyelmébe ajánljuk