Ma az eugenika gyűjtőfogalma által rendelt praxisokról (s teoretikus alapjukról) a nyugati közvélemény jórészt úgy gondolja, hogy súlyosan jogsértők, ráadásul nem kis részben tudománytalanok. S el ne felejtsük: az eredetileg is meglehetősen tarka világnézeti, politikai hátterű eugenika diszkreditálásához nagyban hozzájárultak a nácik szolgálatába állott német tudományosság némely képviselőinek rémtettei és a tömeggyilkos fajhigiéniai praxis lelepleződése a II. világháború utáni perek során. Pedig eugenikus politikát lehetett ennél kevésbé kegyetlen (de még mindig elborzasztó) eszközökkel is gyakorolni. Ékes tanúság erre sok százezer szellemi és fizikai fogyatékosnak vagy egyszerűen antiszociális, alacsonyabb rendű elemnek minősített s ezért kényszersterilizált ember sorsa - a világ mintademokráciáiban.
Rokon vonások
Az eugenika kifejezés és a mozgalom legfőbb alapelvei Francis Galtontól (1822-1911), Darwin unokatestvérétől (nagyapjuk Erasmus Darwin, az evolúciós teória előfutára!) és szenvedélyes hívétől származnak. A darwini életmű mai apologétái joggal hivatkoznak arra, hogy a jeles tudós csupán korlátozottan tartotta érvényesnek a fajok kialakulásáról és fejlődéséről vallott nézeteit - nevezetesen, hogy az evolúciós mechanizmusnak a természetes szelekció és az általa kiváltott adaptáció lenne a hajtómotorja. Darwin a fajok eredetéről szóló könyvében úgy fogalmazott, hogy a civilizáció magas fokán álló nemzetek esetében a haladás csupán alárendelt mértékben függ a természetes szelekciótól. Az eugenika későbbi propagátorai közül többen (afféle kórleírásként) elfogadták eme megközelítést - csak éppen fájlalták, mások viszont társadalmi, súlyosabb esetben a politikai szférára is alkalmazták az evolúció tanát (ez volna a szociáldarwinizmus, az eugenika édestestvére).
A témánk szempontjából elsődleges fontosságú alapelveket amúgy is egy markáns módszertani félreértés szülte, és ebben már a viktoriánus polihisztor (többek között a modern meteorológia atyjának tekintett) Galton volt a ludas. Látszólag Darwin populációgenetikai kutatásait vette alapul (amelyek metodológiai forradalmisága éppen a statisztikai jellegben rejlett), majd megpróbálta az általa kiválasztott (sajnos azonban statisztikai mintavétel szempontjából nem túl releváns) embercsoportokra alkalmazni. Egyéni ízlésének is megfelelően kora brit intelligenciájának képviselőit vette górcső alá - neves felmenőikkel egyetemben, s a szorgos családfakutatás eredményeként levonta a következtetést: a tehetség, mégpedig a specifikus tehetség családon belül öröklődik. Természetesen az önkéntelenül adódó magyarázatok közül kizárta a szociális mobilizáció hiányát, a kasztosodást - vélekedése szerint itt egy fontos, az adott családokra szignifikánsan jellemző tulajdonságot kapott. Márpedig az átöröklési szabályokból számára világosan következett, hogy ha efféle jótékony genetikai tulajdonsággal felvértezett emberpéldányok lépnek nászra, az utódok halmozottan birtokolják e tulajdonságokat. Eredményei nyomán elkapta a szenvedély: a földlakók egy új, egészségesebb fajáról álmodozott, mely magasabb rendű lesz a mai embereknél (Galton kortársainál), amiképpen ők, a fehér közép- és felsőbb osztálybeli britek is magasabb rendűek, mint mondjuk az afrikai négerek, akiknek Galton korában sem volt éppen nagy becsületük.
Te is lehetsz sztár
A tudós által adott definíció is árulkodó: az "eu" előtag a görög "jó" megfelelője, míg a "genika" természetesen a génekből jön - róluk már azelőtt beszéltek, mielőtt a modern molekuláris genetikának sikerült volna őket konkrét DNS-szekvenciákhoz kötni.
Galton szerint a sok-sok eltérő civilizációban (sőt társadalmi osztályban, hisz azok is szinte önálló univerzumok) megannyi elképzelés él a jó természetét illetően, de valamennyi az élet teljességét és komplexitását, továbbá érdekességét kínálná. Éppen ezért az eugenika célja nem is lehet más, mint hogy minden egyes társadalmi réteget a lehető legjobb képviseljen. Nem lesz tehát mindenkiből Marcus Aurelius (aktualizálva: megasztár sem), hiszen az oly unalmas volna. Az eugenikai program ezek után persze már konkrét célok mentén is megfogalmazható: elképzelhető, hogy csak egy kiválasztott csoport, osztály netalán különlegesnek feltételezett faj megreparálására törekedjenek az avatott társadalommérnökök - de akár az egész társadalom, nemzet vagy éppen az emberiség felemelésén és jobbításán is ügyködhetnek. A programok, a propaganda szintjén mindkettőre volt példa. Ezenfelül létezhet az eugenikának pozitív és negatív programja is: az előbbi jegyében mindent meg kell tennünk, hogy a jó tulajdonságokat hordozó emberi egyedek egymásra találjanak, és ideális állapotban, a családi életre úgy anyagilag, mint lelkileg felkészítve essenek egymásnak magas genetikai minőségű utódok létrehozása céljából. Másik oldalról viszont (s ez a negatív eugenika) tűzzel-vassal meg kell gátolni, hogy az arra alkalmatlanok is továbbörökítsék megmaradásra nem méltó génjeiket - pláne, hogy azokat összekutyulják a magasabb rendű faj génjeivel: a negatív eugenika terén persze a nácik jártak élen, de eközben folyvást hivatkozhattak a máshol működő, igaz, konkrét tömeggyilkossággal nem járó, negatív eugenikai programokra.
Az eugenika képviselői sokféle ideológiai alapról közelítettek az emberjobbítás nagyszerű feladatához, ám egy tekintetben konszenzus volt közöttük: élesen ellenezték a különböző (de egyaránt genetikaiként jellemzett és e tekintetben szinte kivétel nélkül áltudományos) szempontból összeférhetetlennek tekintett csoportok egyedei közötti "hibridek" létrejöttét - ezeket egy ebtenyésztő elszántságával voltak képesek korcsként megbélyegezni.
Galton "méltó" utódai között említendő a brit Karl Pearson (1857-1936), a modern matematikai statisztika atyja, mellesleg szocialistaként is az alsóbb rendű fajok elleni harc elkötelezettje, az amerikai Charles Davenport (1866- 1944), a nem kis részben rasszista irányultságú kényszersterilizációs programok kidolgozója. És hát a német, egymással sógorságban álló s egyaránt a náciknál kikötő Alfred Ploetzről (1860-1940) és Ernst Rüdinről (1874-1952) se feledkezzünk meg: előbbi a fajhigiénia kifejezés megalkotója. A húszas-harmincas évekre egyenesen úgy tűnt, hogy megszületett az új kor, a XX. század uralkodó eszméje. De az önjelölt genetikai mérnökök többsége lehetőség szerint inkább az agyongondoskodó államban bízott, egyben szükségesnek és indokolhatónak tartotta az egyéni szabadság korlátozását a nagyobb jó érdekében - és nemcsak németek, de amerikaiak és britek is, hogy csak G. B. Shaw-t, H. G. Wellst, John Maynard Keynest vagy éppen Winston Churchillt említsük a laikus támogatók között.
Érdekesség, hogy az eugenika erős programja mindvégig a ma is respektált német evolúcióbiológus, August Weismann (1834-1914) meglátásaira épült: ezek szerint a tulajdonságok átörökítésében csak az ivarsejtek vesznek részt, a testi sejtek soha - az egyed meg annak szervei által "megtanult" újabb sajátosságok nem öröklődnek. Mindez szemben állt a szerzett tulajdonságok átöröklését hirdető (nevét a jeles francia biológustól nyerő) lamarckiánus irányzattal, amely persze egészen másfajta társadalmi programok meghirdetését tette lehetővé. (Ezek mindenekelőtt Franciaországban voltak népszerűek). Hogy csak egy példát mondjunk: az egy időben nálunk is uralkodó sztálini típusú ("Micsurin-Liszenko-féle") neolamarckista genetika tagadta a gének abszolút populációformáló erejét, hiszen mély meggyőződése szerint a tanult sajátosságok átöröklése révén jöhet létre az új szovjet embertípus. Erre hivatkozva irtják ki a kor modern irányzataival párhuzamosan formálódó szovjet genetikát, annak reprezentánsaival (például Nyikolaj Vavilovval) együtt, s pusztítják el a húszas években még virágzó szovjet eugenikát is, mely szintén az új, egészséges kommunista embertípus kitenyésztését tűzte ki célul.
Védett magyarok
Ha itthon nézünk körül, akkor nyilvánvaló lesz, hogy az eugenika eszméjének első magyarországi reprezentánsai között a legendás Társadalomtudományi Társaság köréhez tartozó kutatókat és közéleti szereplőket, illetve a Huszadik Század című folyóirat jeles (és természetesen baloldali, "polgári" radikális és szocialista) szerzőit találjuk.
Például Madzsar Józsefet (1876-1940), a honi antialkoholista mozgalom vezéralakját (hinnék-e vagy sem, de ez is az eugenikai mozgalom egyik programja), az anya- és csecsemővédelem pionírját, a Radikális Párt elnökét, 1919-ben népbiztoshelyettest, aki eljut az illegális kommunistaságig, majd már a Szovjetunióban lesz a csisztkák áldozata - nem utolsósorban a már említett ottani eugenikaellenes kampány keretében. De voltak más irányú kezdeményezések is. 1914. január 24-én a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, a Budapesti Királyi Orvosegyesület és az Országos Közegészségügyi Egyesület közös szervezésében vitatták meg egy eugenikai társaság megalapításának lehetőségét Budapesten. Az egyesület tevékenységének tervét vázolva Apáthy István (1863-1922) jeles zooológus, nem mellesleg Károlyi-párti politikus, az eugenika magyarországi apostola, számos eugenikai könyv és pamflet szerzője fejtette ki az "előkészítő, a megelőző, a selejtező, a rendelkező és a jövőt intéző fajegészségtan" stratégiai pontjait. A végül gróf Teleki Pál elnökletével megalakult egyesület 1917-től Magyar Fajegészségtani és Népesedéspolitikai Társaság néven a Magyar Tudományos Akadémia részeként folytatta működését - továbbra is Teleki vezetésével.
Ebből látható, hogy az eugenika iránt szociális reformokra nyitott jobboldali konzervatívok is érdeklődtek - az előbbiek mellett a legalább annyira amerikai, mint német példákból építkező, a maga korában nemzetközileg is respektált Hoffmann Gézát (1885-1921) kell említenünk, de a téma igazából a forradalmak bukása után lett a jobboldali, keresztény-nemzeti fajvédelem terepévé.
A fajhigiénia két világháború közötti apostolainak, Méhely Lajosnak (1862-1953) és Orsós Ferencnek (1879-1962) megannyi hajmeresztő értekezésen felül a tudományos cigányellenességet is "köszönhetjük".
Orsós az Orvosi Kamara képviseletében, felsőházi tagként, az egyértelműen rasszista, fajbiológiai és fajhigiéniai alapon álló 1941-es - a zsidó-magyar vegyes házasságot fajgyalázásként megbélyegző - III. zsidótörvény elfogadtatásában is aktív szerepet játszott az összes kártékony eugenikai közhely hiánytalan felsorakoztatásával - lásd az országgyűlés felsőháza 1941. július 18-i ülésének jegyzőkönyvét.
Ettől eltekintve Magyarországon nem működtek széles körű eugenikai programok - oly méretűek semmiképpen sem, amilyenek például az Egyesült Államokban vagy a skandináv országokban. Ott például egészen a hatvanas-hetvenes évekig kiterjedt, többnyire kényszerű sterilizációs programokkal, sokszor hajmeresztő önkénnyel kijelölt célcsoportok körében. (1907 és 1963 között az USA-ban 64 ezer személyt kényszersterilizáltak). Közben a mozgalom szótára sokat finomult (a genetikai tervezéshez hasonló kifejezések előtérbe kerülésével), majd idővel maga az eugenika kifejezés is kikopott, illetve egy kitartó szubkultúra vitte tovább. Eközben - paradox módon - sok helyen ma is olyan család- és gyerekvédelmi, illetve higiéniai infrastruktúra működik, mely maga is az eugenikai mozgalom örvén, annak ösztönzésére jött létre. A modern humángenetikai kutatások, az emberi genom feltérképezése pedig sokkal kifinomultabb és célzottabb beavatkozást, tervezést, biomérnöki machinációkat tesz lehetővé, mint amiről az eugenika klasszikusai valaha is álmodtak. Némely kutatók máris egy új eugenikai program meghirdetését követelik az új biotechnológiai módszerek segítségével, de ők egyelőre erős kisebbségben vannak. Heves, morális természetű viták folynak ma is mind az eugenika történeti szerepéről, mind az új biotechnológiai távlatokról - s ezek egyhamar nem csitulnak.
