2017 márciusa egyebek mellett egy magyarországi – szerencsére lokalizált – kanyarójárványról marad emlékezetes. Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) március 17-i összesítése szerint eddig 52 gyanús megbetegedést jelentettek az orvosok, közülük múlt hétig összesen 15 betegnél igazolta a laboratóriumi vizsgálat a kanyarót, három esetben zárták ki a lehetőséget, a fennmaradó 34 esetben pedig még nem zárultak le a tesztek. Az első igazolt megbetegedés március 4-én történhetett. A betegek közül tizenketten egészségügyi dolgozók, kettő pedig kórházi ápolt. Az OEK diagnózisa szerint az első beteg február közepén vélhetően Romániából hurcolta be a kanyaróvírust a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ makói tagintézményébe. Ezután alakult ki a makói kórház dolgozóit és a környezetüket megfertőző járvány, mely átterjedt a Szegedi Tudományegyetem klinikáira is. Veszélyeztetettnek számítanak mindazok, akik a betegségen még nem estek át; akiket nem vagy nem kielégítően oltottak be, és minden 15 hónapnál fiatalabb csecsemő – nekik semmiképpen sem ajánlják a kanyaróveszélyes országok felkeresését.
Levágva népük ezrei
A kanyaró (kifejező latin nevén morbilli) egy vírusos megbetegedés; ugyancsak kiütések jellemzik, de semmi köze a jóval enyhébb lefolyású bárányhimlőhöz vagy a fekete himlőhöz. Évszázadokig szinte megoldhatatlan feladatot jelentett az orvosoknak, hogy különbséget tegyenek a hasonló tünetekkel járó és egyformán ragályos betegségek között. Annyi bizonyos, hogy a kanyaró (a név ótörök eredetű) és kórokozója már a kora középkorban jelen volt az emberek között, elvégre Rhazes, a híres perzsa muszlim orvos már 900 körül precízen megkülönböztette a himlőt és a kanyarót a két betegségről szóló művében. Megfigyelte, hogy a kanyaró kezdeti stádiumában tüsszögni kezdünk, az orr bepirosodik, majd megjelennek a kanyarófoltok, melyek kisebbek, mint a himlőfoltok, és nem varasodnak be. Kanyaró esetén a szájban is fehér foltok jelennek meg – ezeket ma Koplik-foltok néven a kanyaró legjellegzetesebb jeleként emlegetik. Akkor jelentkeznek, amikor a vírus épp csak megkezdte a szervezet ostromát és az immunrendszer elleni harcát, azaz a lappangási-inkubációs fázisban (a betegség lefolyásáról lásd Folt hátán folt című keretes írásunkat). Rhazes persze még mit sem tudott arról, hogy a kanyarót a paramyxovírusok családjába tartozó morbillivírus okozza, ám annál figyelemreméltóbb, hogy a kanyarót még a himlőnél is veszélyesebbnek tartotta. Biztosra vehetjük, hogy a középkori kanyarójárványok rengeteg áldozatot szedtek, bár a halálozási arány nehezen megbecsülhető. Még nagyobb pusztítást okozott a megbetegedés, amikor olyanokat ért el, akik történeti okok folytán addig még sosem kerültek érintkezésbe a kanyaró vírusával. A frissen felfedezett és gyarmatosított amerikai indián őslakosságra a 16. században sújtott le, sokszor (például Kubában és Hondurasban) felére-kétharmadára csökkentette a fekete himlő által már megtizedelt népességet. A kanyaróvírus a későbbiekben is folytatta a szűz területek letarolását: a 19. század közepén Hawaii őslakosságának több mint a negyedét küldte a halálba, és hasonló arányú munkát végzett néhány évtizeddel később a Fidzsi-szigeteken. A bizonyítékokra ekkor még csak kevéssé fogékony európai orvoslás sokáig nehezen boldogult a kanyaró analízisével: még sok-sok évszázaddal Rhazes után is csak küszködtek a kiütést és lázat okozó betegségek és ragályok megkülönböztetésével. A fordulatot egy dán orvosnak köszönhetjük. Peter Panum számára egy 1846-os feröeri járvány hozta meg a felismerést: rájött arra, hogy csak azok a korosztályok kapják el a betegséget – ám ők szinte kivétel nélkül –, amelyek kimaradtak a 65 évvel korábbi járványból.
A biológia és az orvostudomány 19. századi forradalma hozzásegítette az orvosokat, hogy sikerrel különítsék el a betegséget annak társaitól, de csupán 1954-ben tudta két kutató azonosítani a morbillivírust is, melynek ma 8 törzsét és 23 genotípusát ismerjük. Az első sikeres vakcinát a Merck gyógyszergyártó vállalatnál dolgozó Maurice Hilleman fejlesztette ki: 1963 óta oltanak élő, attenuált, azaz legyengített kanyaróvírussal. A világ nagy részén, így nálunk is, a mumpsz és a rubeola elleni oltással együtt, az MMR nevű csomagban kapják meg a gyerekek az első adagot 15 hónaposan, a másodikat az általános iskola 6. osztályában. Ezzel az emlékeztető oltással együtt a kanyaróvakcina szinte százszázalékos védettséget biztosít.
A kötelező kanyaróoltás bevezetésétől (1969-től) a rendszerváltásig (1989-ig) folytatott gyakorlat egyszeri oltást írt elő: akiket egyszer oltottak csak, csupán 93-94 százalékos biztonsággal védettek.
Ők – a ’69 és ’78 között született korosztályok – kis valószínűséggel ugyan, de fertőződhetnek. A náluk fiatalabbak már megkapták az emlékeztető oltást, az idősebbeket viszont nem oltották, ők nagy valószínűséggel már gyermekkorban átestek a betegségen. Ez már csak azért is valószínű, mivel a cseppfertőzéssel terjedő kanyaró az egyik legragályosabb betegség: ha egy családtag elkapta, a környezetében lévők – akiket nem oltottak be vagy nem estek át már korábban a betegségen – 90 százalékos valószínűséggel maguk is elkapják. Ugyanilyen könnyű dolga volt a vírusnak az óvodai csoportokban vagy az iskolai osztályokban. Aki viszont átesik egyszer a betegségen, az szinte biztosan életre szóló immunitásra tesz szert.
Előbújt megint
A kanyaróoltás páratlan sikert ért el mindenütt a világon, a fejlettségi különbségektől függetlenül. A betegség visszahúzódását mindenekelőtt a szülők érezhették megnyugtatónak, hiszen a kanyaró mindenhol először a gyermekeket sújtja. Hiába azonban a fellélegzés, a statisztikák szerint a világ fejlettebb felén még ma is minden 100 (általában gyerek) beteg közül egyet nem tudnak megmenteni az orvosok. A fejlődő országokban ennél sokkal magasabb a betegség halálozási rátája. A kanyaróoltás bevezetése előtt a világon évente milliós nagyságrendben halhattak meg gyerekek. A betegség visszaszorulása rohamos volt, amihez nagyban hozzájárult, hogy 95 százalékos oltottság felett már jelentkezik a nyájvédettség, ami az alkalmi potyautasokat is megvédi. A kanyaró manapság is jelen van azokban a harmadik világbeli országokban, ahol az oltási programok még nem kellően hatékonyak. 2014 tavaszán Vietnamban söpört végig egy kanyarójárvány – több mint 21 ezren fertőződtek meg, közülük 142-en vesztették életüket. Tavaly Mianmarban 40 gyermek halt meg egy újabb járványban.
Oltás és kötés
Az újabb idők fejleménye, hogy a fejlett országokban is jelentkeznek az egyelőre még lokalizált kanyarójárványok. 2015-ben Berlinben 782 esetet regisztráltak (egy kisgyerek meg is halt), és ugyanebben az évben az Egyesült Államok is átélt egy járványt. Mindez egyértelműen annak tudható be, hogy sokakra hatott az utóbbi évtizedek oltásellenes hisztériája (Erről lásd: Kivezetnék a rosszat, Magyar Narancs, 2017. január 26.). Ha kevesebben oltatják be a gyermeküket azokban az országokban, ahol nem kötelező ugyan az MMR-oltás, de korábban nem tiltakoztak a beadása ellen (ilyen Németország vagy Nagy-Britannia), azzal az átoltottsági szint, vagyis a vakcináltak aránya a kritikus szint alá csökken. Ha ez megtörténik, már a nyájimmunitás sem védi meg az oltatlan potyautasokat attól, hogy elkapják a betegséget, melyet többnyire a fejletlen régiókból behurcolt vírustörzs okoz.
Kicsiben ugyanez játszódott le Magyarországon is. Hiába a 98 százalékos átoltottság, a járvány így is kialakulhatott, mindez azonban nem csorbítja a vakcináció hatásosságát. Hozzánk Romániából hurcolta be a vírust egy fertőzött, ahol a kanyaróoltás szempontjából nem túl kielégítő a helyzet. Keleti szomszédunknál február óta tart a kanyarójárvány, a szomorú mérleg eddig 3800 megbetegedésnél és 17 halálos áldozatnál jár. Magyarországon is azok kapták el a betegséget, akiket nem vagy csupán egyszer oltottak be. Mindez természetesen pótolható, hiszen ezen a héten már a patikákban lesz az oltóanyag, a védettség a beadást követő 2 hét alatt alakul ki. Egyetlen adagja azonban több mint 10 ezer forintba kerül, az állam ugyanis nem támogatja. A fertőzési gócokban már csaknem 400 MMR-oltást adtak be a veszélyeztetetteknek, az oltottak köre már ezen a héten is gyarapodni fog.
| Folt hátán folt Klasszikus formájában a kanyaró egy 6–21, de átlagosan 10 napos lappangási időszakkal kezdődik. Az első tünetek nem túl jellegzetesek: bágyadtság, levertség, étvágytalanság, fejfájás, hőemelkedés, hurutos szimptómák, hányás, hasmenés – ezek sok más betegségre is jellemzők lehetnek. A betegség voltaképpeni kitörését magas, akár a 40 fokot is elérő láz jelenti: ezzel együtt köhögés, rekedtség, erős orrfolyás, kötőhártya-gyulladás jelentkezik, a beteg kerüli a fényt, a közérzete is igen rossz. Ekkor már megjelennek a jellegzetes nyomok a nyálkahártyán: a szájban és a garat egészén nagy foltú kiütés, a kisőrlő fogak magasságában pedig a szájnyálkahártyán a Koplik-folt, amely egy apróbb elemekből álló, grízszerű, sárgásfehér felrakódás. Utóbbiak utalnak leginkább a kanyaróra – kár, hogy csak nehezen lehet őket észlelni, így gyakran el is kerülik a háziorvos figyelmét. A bőrkiütések általában a láz jelentkezését követő 4-5. napon, a fül mögött és a halántékon kezdődnek, majd rövidesen az arcon is láthatóvá válnak a lencsényi, gombostűfejnyi, vörös árnyalatú bőrjelenségek. Ezek a duzzadt bőrből kissé kiemelkednek, és 2-3 nap alatt lefelé terjedve ellepik az egész testet. A kanyaró ellen gyógyszer nem áll rendelkezésre, az esetek nagyobb részében azonban szerencsére nyom nélkül gyógyul. Ám a kanyarós esetek akár 30 százalékában is jelentkezhet szövődmény, amit vagy maga a szervezet minden részét elárasztó vírus okoz (ilyen pl. az agyhártyagyulladás), vagy valamilyen opportunista baktériumfertőzés jelentkezik a középfülben, a garaton vagy a tüdőben. A legrettegettebb, bár ritka szövődmény a betegség után akár 7-10 évvel is jelentkezhet: ez a Dawson-kór avagy a szubakut szklerotizáló pánenkefalitisz (SSPE) nevű agyvelőgyulladás, ami, ha csak időben fel nem ismerik, mindig halálhoz vezet. Gyakorisága (1 a 10 ezerhez!) azonban még mindig sokkal nagyobb, mint bármilyen vakcinációs mellékhatásé. |
