Az oltások több mint két évszázados karrierje és sikere sem győz meg mindenkit arról, hogy szükséges alkalmazni a korábban rengeteg áldozatot szedő járványos betegségek elleni vakcinákat. A kortárs paramedicina, például a homeopátia felől érkező szkeptikusok érvei és indulatai sok forrásból táplálkoznak és egyre népszerűbbek.

Az oltásellenesség köré az internet egyik legmasszívabb szubkultúrája tömörült: magyarázataik, témáik, hivatkozásaik összefonódnak, s mindehhez szolgáltatások egész köre, obskúrus szerek, izgalmas nevű táplálékkiegészítők és hajmeresztő praktikák gazdag kínálata társul. E „tanok” hirdetői több szempontból is előnyben vannak; sokan „teljes munkaidőben” ágálnak a védőoltások ellen, miközben a szakemberek közül keveseknek van arra ideje, hogy az oltások haszna és eredményessége mellett álljanak ki – adott esetben kommentháborúkra – napi rendszerességgel. (Ezért is ajánljuk a vedooltas.blog.hu-t, illetve szerzőjének, Ferenci Tamás bio­statisztikusnak 2014-ben megjelent Védőoltásokról a tények alapján című könyvét.) Az oltásellenes oldalon persze feltűnnek eleve népszerű szerzők is, mint például Szendi Gábor, akinek a szokásosnál összeszedettebb, az oltásellenes témákat enciklopédikus gazdagságban felsorakoztató és jobb stílusban megírt, de kétséges érvrendszerrel operáló vitacikkei több orvost és infektológus szakembert is megszólalásra késztettek.

Világméretű összeesküvés Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Az oltásellenességnek létezik egy szinte végsőkig feszített összeesküvés-elméleti szintje is, ahol a vakcinával a szervezetbe juttatott, megfigyelésre alkalmas apró csipek kerülnek elő, bár a kifogások többsége – ha nem is sokkal – ennél azért szofisztikáltabb. (Az ilyen paranoid félelmek persze csak az oltásellenes érzületűek kisebb részét foglalkoztatják, akik tesznek mindarra, amit a nyugati orvoslás és biológia a betegségek eredetéről vall.) Sokkal hangsúlyosabb a gyógyszeriparral szembeni bizalmatlanság, illetve annak emlegetése, hogy a vakcinabiznisz az, ami minden ellenérvet maga alá tipor – annak ellenére, hogy eltiprásáról már csak azért sem lehet szó, mert mint látható, az oltásellenes szubkultúra él és virul. A nagy gyógyszercégek tudományos és üzleti kommunikációs praxisával amúgy kritikus, de a modern tudomány, a bizonyíték­alapú orvoslás talajáról el nem rugaszkodó szerzők ilyen esetben joggal vetik fel, hogy miért a vakcinaüzletág került gyanúba, miközben ez jóval kevésbé jövedelmező, mint más, „divatos” gyógyszerek, például a koleszterincsökkentők gyártása, forgalmazása. Ám úgy tűnik, az ellenzőknek az nem is volna elég, ha az egészségügyi piac egyik szereplőjét (a „gyógyszerlobbit”) azzal vádolnák, hogy hasznot húz az oltásból, s anyagi befolyását is latba vetve igyekszik jövedelmeit realizálni. Ennél sokkal erősebb vád az, hogy a vakcinák voltaképpen nem is hatnak, sőt egyenesen az immunrendszer természetes működése ellen dolgoznak. Az ellenzők ilyenkor persze tudomást sem vesznek arról, hogy a fertőző betegségek a védőoltások elterjedése után általában gyorsan visszaszorultak, és némelyikük – mint például az immunrendszerünkre addig fittyet hányó, rettegett fekete himlő – mára teljesen el is tűnt a Földről. Kétségbevonhatatlan az is, hogy a kevésbé szigorú oltási rendet alkalmazó országokban nagyságrendileg több a megbetegedés az e tekintetben szigorúbb országokhoz képest még akkor is, ha az előbbiek fejlettebbek az utóbbiaknál.

A kialakuló járványok aránytalan többségben érintik azokat, akik nem kaptak védőoltást, s tipikusan olyan helyeken bukkannak fel, ahol az ellenzők megerősödése miatt megnőtt az oltatlanok aránya – az ilyesmi például megágyazhat egy jó kis kanyarójárványnak. Az efféle epidemiológiai bizonyítékok rendre megerősítik egymást, de végeztek a tárgyban klinikai teszteket is gondosan kidolgozott módszertannal, melyek szintén a vakcinák hatásosságát mutatják. Néha nem lehet elvárni nagyobb fokú hatékonyságot – például a szezonálisan összeállított influenzaellenes koktéloknál, mivel nem egyszerű eltalálni, hogy az adott járványos periódusban mely törzsek okoznak megbetegedést –, de ez még nem azt jelenti, hogy a kísérletek során, tyúktojások tömegeinek felhasználásával kifejlesztett vakcina hatástalan volna!

Túlságosan is működik

Az oltásellenesek számára a vakcina nemcsak haszontalan, de fölösleges is. Szerintük a kötelező védőoltások azután kerültek elő, hogy az általános higiéniai és civilizációs viszonyok robba­nás­szerű fejlődése nyomán amúgy is elkezdtek visszaszorulni azok a betegségek, amelyeket a modern orvostudomány is sokkal nagyobb hatékonysággal gyógyít. A kétkedők közül nem sokakat győz meg az sem, hogy például a kanyaró vagy a mumpsz visszaszorulása is jól korrelál a vakcináció elterjedésével. Amikor viszont kétségbevonhatatlan még az ellentábor előtt is, hogy az oltás miatt szorult a háttérbe egy-egy szörnyű betegség, például a polio­myelitis, avagy gyermekbénulás, változik a támadási felület. Mondván, hogy e vírusfertőzés veszélyessé válásában paradox módon közrejátszottak a javuló higiéniai körülmények, a tisztább ivóvíz: az anyák nem estek át egy enyhébb lefolyású fertőzésen, így nem is adhatták át a védettséget csecsemőiknek. A gyermekbénulás-vakcina (korábban oltóvírusos Sabin-cseppek, mostanában a javított, élő vírust nem tartalmazó Salk-vakcina) ellen viszont az a vád, hogy túlságosan is jól működik, s az oltóanyagból kiszökő, kivaduló vírus okoz járványos megbetegedéseket. Ebből annyi igaz, hogy a Sabin-cseppeknek ténylegesen létezett egy csekély betegítési kockázata, ám ebből alkalmazásának 32 éve alatt Magyarországon jóval kevesebb szövődmény származott, mint amennyi az oltást megelőző egyetlen év betegségszáma volt (144 az 1800-hoz képest), nem beszélve arról, hogy már negyedszázada, pontosan a kockázatok miatt, a Sabin-cseppek helyett nálunk is a jóval biztonságosabb Salk-vakcinával oltanak. A poliomyelitis még nem tűnt el a Földről, de ezért túlnyomórészt a harmadik világban sokszor még militánsabb oltásellenesség a felelős, s nem a Sabin-cseppek nagy melegben megvaduló vírusai, noha az ezzel kapcsolatos problémák is ismertek.

Talán az oltásbiztonsági kockázatok körül lenne leginkább keresnivalója a kritikáknak, de az ellenzők inkább – az oltások kártékonyságát igazolandó – nem létező összefüggésekkel dobálóznak. Egyik kedvenc hivatkozási alapjuk a tudománytörténet egyik leghírhedtebb misztifikációja révén került a köztudatba: egy Andrew Wakefield nevű kutatóorvos 1998-ban a Lancetben publikált dolgozatában felvetette, hogy esetleg összefüggés lehet a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni MMR-vakcina használata és az autizmus között. Miután az összefüggést semmilyen más vizsgálat nem tudta igazolni, ráadásul felmerült a gyanú, hogy kutatásait a gyógyszercégeket perlő ügyvédcsoportok finanszírozták, még saját szerzőtársai is kihátráltak mellőle, s az orvosi szaklap is visszavonta a cikket 2010-ben. (Az ügy­ről lásd: Egy szúrás az egész? , Magyar Narancs, 2014. május 7.) A világsajtóban is alaposan megfuttatott, de minden kutatás szerint alaptalan autizmusgyanún felül még számos kórral hozták összefüggésbe a védőoltásokat. Ezek között feltétlenül meg kell említeni a cukorbetegséget, a sclerosis multiplexet, az Alzheimer-kórt és a gyermekkori daganatos megbetegedéseket, de a „bizonyító” érvekről a szakemberek (például említett könyvében és bejegyzé­seiben Ferenci Tamás) rendre meg­győzően bizonyítják, hogy e feltevések statisztikai következtetési hibákon alapulnak, és az adatok elemzése nyomán jó eséllyel állítható, hogy nincs összefüggés a védőoltások és e megbetegedések között.

Nicsak, ki vezet?

Az oltással kapcsolatos oktalan félelmek nem kis részben a vakcinákban található adalék anyagokkal, a hatást segítő ún. adjuvánsokkal kapcsolatosak. Noha a szakmailag nem túlságosan alátámasztott hisztéria nyomán a vakcinák többsége már nem tartalmaz szerves higanyvegyületet (tio­merzált), de az ezzel kapcsolatos félelem nem szűnik, legfeljebb újabb összetevők kerülnek mellé a vádlottak padjára. Például az alumínium, amit oldhatatlan só formájában alkalmaznak immunválasz kialakulását segítő adjuvánsként bizonyos, nem élő ágenst tartalmazó védőoltásokban. Az oltásellenesek szerint ez immunológiai, neurológiai károkat és autizmust okoz, bár a témában végzett klinikai vizsgálatok eredményei szerint szó sincs erről.

Az ellenzők úgy tudják, hogy „mérgező” adalék anyagokat visznek be szervezetünkbe a védőoltásokkal, ezért a kínálati oldalon megjelent az oltáskivezetés gyakorlata, jórészt homeopátiás háttérrel. Ezt azoknak találták ki, akik törvénytisztelő polgárként mégis beoltatják magukat vagy a gyermeküket, de azután a megtisztulás útját keresik. Nos, az ő kedvükért számos paragyógyász kínál különféle szolgáltatásokat, s közben arról sem feledkeznek meg, hogy tanácsot adjanak, miként lehetne a kötelező oltásokat (például a BCG nevű tbc-vakcinálást) megúszni. A kivezetés során például a speciális homeopátiás szert, a nozódát használják, amely (s most érkezünk az X-akták feketemise szekciójához) az oltóanyagból készült, persze sokszoros higításban, de még a neve is ugyanaz, mint az oltóanyagnak, és árulják a patikában is. Az utólagos kivezetés már jóval költségesebb (több adag homeopátiás szer kell!), de évekkel az oltás után is elvégezhető. Ha ehhez még hozzáadjuk a kísérőként javallt, szintén jó drága táplálékkiegészítőket, szárított, porított ételeket, vitaminokkal és szintén gyanús nevű vegyületekkel megtöltött dobozkákat és tégelyeket, nyilvánvalóvá válik, hogy az oltásellenesség jövedelmező iparág.