Korunk slágertermékei a probiotikumok, melyek révén speciális, hasznosnak vélt mikrobákat juttathatunk megviselt szervezetünkbe. Beszédes adat, hogy világszerte évi 32 milliárd dollárt költenek rájuk. Már csak az a kérdés, hogy testünk is hálás-e a gondoskodásért?
Egy kiló baci
Az utóbbi évtizedekben egyre impresszívebb adatok láttak napvilágot a bennünk élő mikrobák gigantikus állományáról, no meg arról, hogy milyen kiterjedt szimbiózisban, sőt koevolúciós kapcsolatban állunk velünk (lásd A bélflóra csodái című keretes írásunkat). Szervezetünkben, nem is csak a bélrendszer mintegy 40 négyzetméteres felületén, imponáló mennyiségű baktérium tenyészik, úgy 1014 nagyságrendben. Őket, no és a gombákat meg a vírusokat hívják mikrobiótának, illetve az örökítőanyagukra utalva, mikrobiomnak. Jellemző, hogy összsúlyuk elérheti az 1,3-1,4 kilogrammot, azaz ennyivel járulnak hozzá testtömegünkhöz. Régebben sűrűn lehetett olvasni azt a túlzó állítást, hogy minden sejtünkre legalább tíz bennünk „vendégeskedő”, rezidens mikroba (többnyire baktérium) sejtje jut. Nos, a friss kutatások szerint ez az arány már csak 1,3:1, sőt székletürítés után még inkább javul az övékhez képest nagyobb méretű sejtjeink pozíciója. Mikrobiótánk olyan egyedi, mint az ujjlenyomatunk. Mivel nagymértékben függünk tőle, sérülékenységével is számolni kell; ha betegség vagy valamilyen kemikália (például az antibiotikumok) hatására baktériumflóránk károsodik, annak komoly következménye lehet, hogy elszaporodnak a kártékony, a szervezetben, az emésztőrendszerben akut gyulladást okozó baktériumok, például a hírhedt, vastagbélgyulladást előidéző Clostridium difficile. Már ez is rávilágít arra, hogy a mikrobióta nem csupán jóindulatú, hasznos ágensekből áll. Akad ott bőven opportunista patogén is, olyan kórokozó, ami csak arra vár, hogy immunrendszerünk legyengüljön.
Nem véletlen, hogy kissé merésznek tűnő ötletek is felmerültek a károsodott mikrobióta-szövet befoltozására. Ilyen például a székletmikrobióta-transzplantáció (lásd: Kolonisták , Magyar Narancs, 2014. december 11.), de a konzervatívabb ízlésű nagyközönség az ennél visszafogottabb, és talán nem is ennyire hatékony mikroflórapótló kezelésekben bízik. Az idea nem új, az előzmények feltárása során némelyek lelkesedésükben az Ószövetséget idézgetik, mely szerint Ábrahám a savanyított tej fogyasztásának köszönheti hosszú életét. De id. Plinius is javasolta az erjesztett tejtermékek (joghurt, kefir) fogyasztását krónikus bélgyulladásban (gastroenteritisben) szenvedő betegeknek. Napjainkban is szokás emlegetni, hogy az ilyen tejtermékeket előszeretettel fogyasztó közösségek (pl. kaukázusi népek) körében mennyire magas a matuzsálemek száma.
A probiotikumok területén Ilja Mecsnyikov, az élete jó részében a francia Pasteur Intézetben dolgozó orosz tudós munkája bizonyult úttörőnek, aki az immunrendszer eredményes működését a szervezet egészséges összetételű bélflórájával hozta összefüggésbe. (Az immunrendszerrel kapcsolatos egyéb, forradalmi jelentőségű kutatásaiért 1908-ban orvosi Nobel-díjat kapott.) Persze ő is képes volt túlfeszíteni a húrt: a joghurtfogyasztó, hosszú életű bolgár parasztokra hivatkozva úgy vélte, hogy az öregedést a bélben dolgozó, a fehérjék emésztése közben toxinokat termelő rezidens baktériumok (Clostridium-félék) okozzák. Szerinte ennek a pH-t csökkentő tejsav volna az ellenszere, amit ő aludttej formájában vett magához. 1907-ben viszont azzal állt elő, hogy az erjesztett tejtermékekkel olyan hasznos baktériumokat vihetünk be a szervezetünkbe, melyek segítségével módosítható saját bélflóránk és leválthatók a káros baktériumok. (Megjegyeznénk, hogy Mecsnyikov 1916-ban bekövetkezett halála után pár évvel kiderült, hogy a joghurtok készítésében kulcsfontosságú Lactobacillus-féle, az L. bulgaricus nem is él meg a bélrendszerünkben.)
Mára fogalom
A probiotikum fogalma csak később, 1965-ben jelent meg, a nyolcvanas évektől pedig rohamosan bővül az élő baktériumflórát tartalmazó készítmények piaca: ezek az emberi gyomor-bél traktusban, esetleg szervezetünk más lokációiban is előforduló baktériumféléket, esetleg egyéb mikrobákat, például élesztőgombákat tartalmaznak, és akkor még nem is szóltunk az ún. prebiotikumokról. (Lásd Csak természetesen című keretes írásunkat.) E készítményektől bél- és emésztőrendszeri kellemetlenségeink megszüntetését, vagy éppen a bélflóránk által is szabályozott immunrendszer erősítését várnánk, nem is szólva az antibakteriális kezelések kellemetlen mellékhatásainak csökkentéséről. (Lásd Minket védenek című keretes írásunkat.) A koncepció tehát világos, logikus és biztató, de az eddigi klinikai vizsgálatok csak meglehetősen visszafogott sikerekről számolnak be az efféle kezelések kapcsán. Sajnos még nem születtek meggyőző bizonyítékok, melyek alátámasztanák a probiotikumok nélkülözhetetlenségét a bélgyulladás, a krónikus hasmenés vagy az urogenitális fertőzések kezelésében. Noha ezeknél már beszámolhatunk sikerekről, csupán az a gond, hogy a vagina egészséges baktériumflórájának helyreállítását segítő élőflórás készítmények hatóanyaga nem sztenderdizált, és a probiotikus kezelést gyakorta együtt használják hagyományos antibiotikumokkal. A kutatási eredmények mutualista (kölcsönösen előnyös) kapcsolatot sugallnak bélflóránk és szervezetünk között, ami alapján a probiotikumos kezelésben kétségtelenül van logika, ám hiába javul állapotunk egy kiadós probiotikus kúra után, nem feltétlenül bizonyítható, hogy a hatás kapcsolatban volna a bevett kapszulákkal.
Kisebb megbízhatósággal azért rendelkezésre állnak kedvezőbb kutatási eredmények is. A Saccharomyces boulardii nevű élesztőgombát és Lactobacillus rhamnosust tartalmazó probiotikum akár 60 százalékkal csökkentheti az antibiotikum-kúra kiváltotta hasmenés kialakulásának esélyét, vagy legalább mérsékelheti annak lefolyását, ám igen nagy dózisban, hiszen naponta ötmilliárd kolóniaformáló egység szükséges ehhez, sőt egyes szőrösszívű szakemberek most is hiányolják a randomizált, dupla vak, placebokontrollált klinikai vizsgálatokat. Feltételezik, hogy a probiotikumok fogyasztása némileg segíthet a laktózintolerancia tüneteinek enyhítésében, s kicsit talán javíthat a HDL/LDL típusú lipoprotein-, népszerű nevén a „jó és rossz” koleszterin arányán. Igaz, hogy az allergiák kezelésében eddig nem sok effektivitást tulajdonítottak a probiotikumoknak, ám lehetséges, hogy az ekcéma kialakulását gátolhatja a szoptatós kismamáknak adagolt szer.
A korlátozott erejű bizonyítékok birtokában is heves diskurzus zajlik arról, hogy mely probiotikumok hatásosabbak, illetve, hogy mennyire szólnak bele a kínálat és a kereslet szerkezetébe az agresszíven reklámozó cégek. Mi a hatásosságról szóló vitát (elegendő bizonyíték híján) nem tudnánk eldönteni, annyi azonban biztos, hogy azok a vizsgálatok, melyek a gyulladásos bélbetegség, illetve a Clostridium difficile kezelésében mutattak ki némi hatékonyságot, jórészt a Bifidobacterium (B. breve, B. longum, B. infantis), Lactobacillus (L. acidophilus, L. plantarum, L. paracasei, L. bulgaricus), és Streptococcus (S. thermophilus) törzsek keverékét tartalmazó, liofilizált élőkultúrával dolgoztak. Ugyanakkor a fenti csoportba tartozó mikrobák maguk is érzékenyek az antibiotikumokra, így kevésbé segíthetnek az utóbbiak által kiváltott hasmenéses tünetek enyhítésében. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mikrobakolóniákat számos fermentált élelmiszerrel (az erjesztett tejtermékeken kívül kombuchával, kimchivel, savanyú káposztával) és rostban gazdag tápanyaggal is magunkhoz vehetünk! Noha ezek hatékonyságáról sem mondhatunk többet, mint a kapszulákéról, de legalább ízletesebbek náluk.
| A bélflóra csodái Az újszülöttek még úgyszólván steril béltraktussal születnek, az emésztőrendszer kolonizációját az anyai végbél, illetve hüvely mikroflórájának lakói (enterobacter-félék, streptococcusok, staphylococcusok) kezdik el. Később az elfogyasztott és a béltraktusba kerülő anyatej bázisán, oxigénmentes környezetben fejlődik ki a tipikus, bifidobacteriumokban és a lactobacillusokban (tejsavbaktériumokban) gazdag bélflóra. A mikroflóra mennyiségi és minőségi összetételét azután az immunrendszer B-limfocitái szabályozzák: ha túlérzékenyek, mindent megtámadnak, s jöhet az autoimmun-betegség. A csecsemő szervezetében úgy alakul ki a gondosan szabályozott egyensúlyi immunrendszer, hogy a képződő baktériumkolónia maga is részt vesz annak működtetésében. |
| Csak természetesen A prebiotikumok olyan tápanyagok, amelyeket elfogyasztva leginkább mikroflóránk elemei gyarapodnak és amelyeket magunk nem emésztünk, csupán a bélbaktériumok veszik hasznukat. Ennek jele lehet a többlet gázképződés, mivel a bélbaktériumok anyagcseréjük során igen sok metánt is kipufognak. Ugyan mikrobáink speciális kezelés híján sem halnak éhen, de egy kis nekik szóló diéta nem árthat. A prebiotikumok rangsorában érdekes módon egy sokak által gyanakodva figyelt matéria vezet: az általános élelmiszeripari töltelék anyagként használt, minden összetevőt gondosan összecsirizelő gumiarábikumot imádják a bélbaktériumok. Ám a tipikus prebiotikumok többnyire olyan rostos matériák, melyek emésztetlenül jutnak át emésztőtraktusunkon a vastagbélig, ahol azután a bélflóra lakmározik belőlük. A tápanyagok között, bizonyos speciális poliszacharidok (némely keményítőfélék, meg a gyümölcsökben előforduló, a lekvárfőzésben is kulcsfontosságú pektin mellett) mellett, ott találjuk a rejtélyes nevű transz-galaktooligoszacharidot, no meg inulint, melyet gigantikus mennyiségben tartalmaz a napraforgóféle csicsóka, valamint a nálunk is sűrűn előforduló mezei katáng gyökere. (Ebből készül a cikóriakávé is!) De ajánlhatjuk a közönséges szárított fokhagymát is, ami szintén igen hatásos prebiotikumnak számít. |
| Minket védenek A jól működő bélflóra számos, hasznos funkciót betölt. Hű kolonistáink gátolják a káros baktériumok megtapadását a bélfalon, s eredményesen vetélkednek velük a hámsejteken lévő receptorok birtoklásáért. Emellett megtapadást gátló fehérjéket termelnek, s némely baktériumok (például a Bifidobacterium-félék) savas kémhatású, a pH-t csökkentő vegyületeket választanak ki. Ezen felül a jól működő mikroflóra biztosítja, hogy a bélfal megfelelően szabályozott, intakt áteresztőképességű legyen – ha megsérül a bélflóra, úgy a bélfalon is „lyukak”, átereszek keletkeznek. Bélflóránk szabályozza az idegen anyagok felismerését, s ennek során még fokozza is bizonyos immunglobulinok termelését. Emellett a bél hámsejtjeit tápláló anyagokat termelnek, sőt még a bélmozgást is képesek szabályozni. |
