Védőoltás avagy vakcina - már ez utóbbi kifejezés eredete is regényes. Visszavisz azokba az időkbe, amikor a pestis váratlan eltűnése nyomán a fekete himlő vírusa (Variola) lett környékünk legveszedelmesebb kórokozója. (Lásd: Ragya verte, Magyar Narancs, 2008. március 27.) Legkésőbb a 18. század elején már Európában is ismert volt az elsősorban Keleten (például a török birodalomban) régóta gyakorolt, inokulációnak nevezett védekezés: a himlőn átesett, a fertőzésből kilábalóban lévő betegek váladékát, azaz gyengítetlen kórokozót kellett nyálkahártyákba vagy sebekbe dörzsölni, s az így kiprovokált, zömmel enyhébb lefolyású (de néha ilyenkor is halálos) kór egész életére védetté tette az így kezelt tipikusan gyermek- és fiatalkorúakat. Az európai orvostársadalom hiúságból és kulturális felsőbbrendűségből táplálkozó ellenkezése miatt a módszer igen lassan terjedt, ám idővel angol medikusok is felfedezték, hogy a tehénhimlőn átesett fejőnők később nem kapják el a fekete himlőt sem, s Edward Jenner 1796-ban sikerrel alkalmazott tehénhimlő-alapú védőoltást. Innen a vaccina (a tehén latinul vacca) kifejezés, habár az elsőség sok más tudományos fejleményhez hasonlóan vitatott. A módszer finoman fogalmazva sem aratott nagy sikert a laikus közvélemény körében. A korabeli sajtótermékek és röplapok hatásvadász karikatúrák tömkelegén át ábrázolták a vakcináció vélelmezett (valójában soha be nem következő) abszurd mellékhatásait. Meglepőnek tűnhet, de az oltásellenes kampány az utóbbi évtizedekben visszaköszönni látszik, amiben nagy szerepe van számos, a védőoltások körül kirobbant tudományos botránynak és misztifikációnak.
Fecskendőnyi kérdés
A napjainkban is alkalmazott védőoltások az úgynevezett aktív immunizálás eszközei: az élő, legyengített vagy a megölt, inaktivált kórokozót (baktériumot, vírust) vagy a kórokozó valamely részét (antigént, detoxikált kémiai reagenst) tartalmazó oltás beadása után a szervezet saját immunválasza hozza létre a védőhatást. Természetesen létezik passzív immunizálás is, ilyenkor a már kész immunglobulint juttatják be a szervezetbe, de a védelem ilyenkor nem tart tovább pár hétnél.
| ||
Világszerte igen elterjedt a védőoltások használata. Bár a szkeptikusok szeretik lebecsülni ennek jelentőségét, a lokálisan kialakuló oltatlanság nyomában fellépő járványok figyelmeztetnek arra, hogy éppen a vakcinációnak köszönhető számos randa betegség (szamárköhögés, diftéria, kanyaró, mumpsz, gyermekbénulás, tbc) visszaszorulása. Lehet, hogy meglepő, de oltási politika tekintetében nagyon is eltérő álláspontokat alakítottak ki, s ennek megfelelően különféle praxisokat folytatnak a világ országai: még az Európai Unión belül sincs egységes gyakorlat. Akadnak tagállamok, ahol léteznek kötelező védőoltások (például Szlovéniában, Franciaországban, Olaszországban), ám a fiatal korban lépcsőzetesen beadandó "koktél" összetevői is változnak országról országra. Más EU-tagállamokban csak erősen ajánlott a vakcináció - például Németországban vagy az Egyesült Királyságban. Hogy Európán kívüli példát is hozzunk, az Egyesült Államokban megkövetelik a kötelező védőoltások beadását még az iskolaköteles kor előtt, ám két állam kivételével elfogadják a vallásos természetű kifogást is. Húsz államban személyes és filozófiai természetű megfontolásokat is akceptálnak, de a beoltottság szövetségi szinten így is magasnak mondható. Magyarország gyakorlata a szigorúbbak közé tartozik: az előírt védőoltások beadása kötelező, kifogást nem nagyon fogadnak el a hatóságok - a magukat nyíltan oltásellenesnek valló szülők, akik elutasítják a kiskapukat, így a kamu háziorvosi igazolások bevetését, komoly hatósági szankciókra, pénzbüntetésre, illetve gyámhatósági eljárásra is számíthatnak. (Lásd: Még élvezné is, Magyar Narancs, 2008. május 22.) A magyar egészségügyi szakhatóságok ugyanakkor rendre pozitív példaként hivatkoznak a magyar oltási praxisra és az abból következő magas beoltottsági és védettségi szintre, számos járvány visszaszorulására. Magyarországon jelenleg kötelező az oltás tbc ellen: az általában még az újszülött-osztályról való távozás előtt beadott BCG-vakcina a legsúlyosabb, fiatal korban fertőző gümőkórtípusok ellen véd, de nem tudja megakadályozni a felnőttkori tbc kialakulását. Az egyik legnagyobb vita övezte oltást, a kanyaró, mumpsz és rubeóla (rózsahimlő) ellen hatásos, legyengített vírustörzseket tartalmazó MMR-vakcinát először 15 hónapos korban, majd a hatást megerősítendő 11 évesen adják. A hatóságok is elismerik, hogy egymillió esetből egyszer felléphet agyvelőgyulladás, de tagadják az interneten kerengő híreket az MMR-oltás és az autizmus (vagy a vastagbélgyulladás) kapcsolatáról. A magyar gyerekeket kötelezően oltják továbbá diftéria, szamárköhögés, tetanusz, gyermekbénulás és agyhártyagyulladás (purulens meningitis) ellen, ráadásul több lépcsőben. A teljes koktélt 2, 3 és 4 hónapos korukban kapják, majd 18 hónapos korban jön egy ismétlés, 6 évesen ismét beadják a kombinált vakcinát (ez már nem tartalmaz hemofil influenza B okozta meningitis elleni összetevőt), végül 11 évesen egy sima diftéria, szamárköhögés és tetanusz elleni oltáskombinációt kapnak. A szakhatóságok szerint e vakcinák alkalmanként könnyen kezelhető, lázas tüneteket váltanak ki - a súlyosabb mellékhatások, mint az aluszékonyság vagy az ájulás, jóval ritkábbak. A fentieken kívül kötelező a hepatitis B elleni oltás (ezt a hetedikes általános iskolások kapják), és a tervek szerint idén már oltani fognak tüdőgyulladást (és még számos más fertőzést) okozó Pneumococcus baktérium ellen is. A fentieken túl számos fakultatívan beadandó vakcina is létezik - és most nem is azokra gondolunk, melyeket trópusi országokba utazóknak adhatnak (ezek nélkül olykor fel sem szállhatnánk a gépre). Nem kötelező már a védőoltás bárányhimlő ellen, s látszik is az önkéntesség: ezt bizony többször is elkapják a szülők gyermekeiktől. Pedig érdemes a beadását megfontolni: a bárányhimlő is súlyos rendellenességeket okozhat egy fejlődő magzatnak. A szezonálisan sokat emlegetett influenzaoltások mellett említhetnénk még a súlyos gyomorpanaszokat okozó rotavírus elleni vakcinát, amelyet kivételesen szájon át kell bevenni.
S legyenek bármily szigorúak a hazai oltásügyi rendelkezések, számos egészségügyi kifogás létezik, melyet a járványügyi szakhatóságok is kénytelenek akceptálni: lázas állapot, veleszületett immunhiány gyanúja, HIV-fertőzött édesanya - esetleg az oltóanyaggal kapcsolatos korábban mutatott allergiás reakció is lehet ok az oltás elmaradására. Terhesség ideje alatt pedig mérlegelendő, hogy az oltás kiváltotta, amúgy normális reakció vagy a szaknyelvben némi eufemizmussal oltást követő nemkívánatos eseménynek nevezett súlyos mellékhatás nem okoz-e nagyobb kockázatot, mint a megelőzni kívánt betegség. Az imént is használt megkülönböztetés amúgy is fontos eleme a védőoltásokkal kapcsolatos nyelvi politikának: az oltási reakciót normális, viszonylag gyakori, habár fakultatívan előforduló tünetként azonosítják - szembeállítva a ritkán előforduló oltási szövődményekkel, avagy "nemkívánatos eseményekkel".
Nos, a fejlett országok által gyakorolt oltási politika kritikusai, akiket sokszor erős paratudományos megalapozottságú, világnézeti ellenérzések is fűtenek, éppen e nemkívánatos eseményekben rejlő veszélyekre próbálják felhívni a figyelmet - a főáramú (orvos)tudomány nagy bosszúságára.
Orvos, ló
A védőoltási, vakcinációs politikák elleni küzdelem, mint fentebb már utaltunk rá, egyidős a metódus kifejlesztésével. Az idők során számos filozófiai, vallásos és (kvázi)tudományos érvet sikerült ellenszegezni a kötelező oltási politikának, de az igazán elvetemült oltásellenesek már a védőoltások állami propagálását is ellenzik. A vitákban visszatérő elem, hogy az állam oktalanul korlátozza polgárai, így a beoltandó gyerekek jogait. Az indokolatlan jogsérelemre és személyi önrendelkezés korlátozására vonatkozó érvek általában semlegesek a védőoltások effektivitásával kapcsolatban, habár az ellenálló családok ügyvédei gyakorta bevetik azt az érvet is, hogy az általános beoltottság idején mit sem számít, ha egy-két beoltatlan kerül az immúnis nyájba. Igaz, ekkor egy régi, kedvelt, játékelméleti eszközökkel is kezelhető, látszólag paradox szituáció áll elő (potyautas-effektus), de legyen ez a közegészségügyi szakemberek baja. A vakcináknak akadnak kérlelhetetlen elvi ellenfelei, ám ők többnyire valamely, a főáramú természettudományokra fittyet hányó paratudományos iskola képviselői a steineriánus antropozófiától egészen a témában feltűnően aktív homeopátiáig. (A jehovista és más karizmatikus keresztény oltásellenesek felsorolásától eltekintenénk.) A hivatalos szervek (lásd például a témában illetékes Országos Epidemiológiai Központ által fenntartott vacsatc.hu weboldalt) és az oltáspárti civil csoportok rendre a védőoltásprogramok sikerességét hangsúlyozzák, amelynek a legjobb reklámja továbbra is a fekete himlő eltűnése. Emellett drámai tónusban ecsetelik azt is, hogy a beoltottság átmeneti csökkenése, ami rendre az oltóanyag iránti bizalom megrendülésével függ össze (mint történt a hetvenes években a szamárköhögés elleni oltás vagy az utóbbi évtizedekben az MMR esetében a világ számos országában), ismét drámai módon fokozódó és halálos áldozatokkal járó járványszituációkat okoz. Jellemző, hogy napjainkban is kanyarójárvány törhetett ki az Egyesült Államokban a vallásos okokból be nem oltottak körében - a mind rettenetesebb bigottságba merülő és a nyugati orvoslást és vakcinációt is elutasító muszlim Észak-Nigéria pedig immár nettó exportőr a gyermekbénulást okozó poliovírus tekintetében, ahogy járvány tört ki Szíriában is. (Nem lennénk korrektek, ha eltitkolnánk, hogy néha éppen a gyárilag hibás vakcina okozott gyermekbénulás-járványt, például 1952-ben az Egyesült Államokban.)
Az oltásellenesek általános elvi-filozófiai kifogásai között akadnak az emberiség járványtörténetének ismeretében meghökkentő megállapítások is. Például, hogy a védőoltások tönkreteszik a természetesen kialakuló és a járványoktól is védő immunrendszert. Ám emellett konkrét gyanúval illetnek bizonyos oltóanyagokat, illetve a vakcinákban felhasznált segédanyagokat, az úgynevezett adjuvánsokat. Először, még a kilencvenes évek elején a thiomersal nevű szerves higanyvegyület kapcsán támadt kisebbfajta pánik, miután elterjedt az utóbb meg nem alapozottnak tűnő gyanú, hogy az ezzel tartósított oltószerek esetleg autizmust válthatnak ki. Noha ezt azóta sem támasztotta alá semmilyen bizonyíték, a thiomersal fokozatosan kikerült az amerikai és az európai vakcinákból - kivéve az influenza elleni védőoltásokat. Ám ez az elővigyázatossági reakció beindította a szülők és leginkább ügyvédeik képzeletét, akik az USA-ban több ezer kártérítési igénnyel fordultak a szövetségi alapokhoz - annak dacára, hogy a gyerekekből túlnyomórészt nem lett autista. Ennél is súlyosabb botrányt köszönhetünk egy Andrew Wakefield nevű orvosnak, aki még 1998-ban számos kollégájával közösen publikált egy tanulmányt az MMR-oltás és az autizmus (továbbá a colitis avagy vastagbélgyulladás) kialakulása között vélelmezett kapcsolatról. A publikációt kezdettől fogva komolyan támadták más kutatók és járványügyi szakemberek, ám a dolgozat komoly sajtóvisszhangja nyomán fokozódott az oltásellenes hangulat - elsősorban az Egyesült Királyságban és Írországban, ahol az oltási szint visszaesése miatt komoly mellékhatásokkal és tragikus halálesetekkel járó kanyaró- és mumpszjárványt tapasztaltak. Wakefieldről a Sunday Times újságírója, Brian Deer (aki korábban a nagy gyógyszergyártók ellen nyomozott sikerrel, éppen ezért az oltásszkeptikusok szemében is szavahihetőnek számít) derítette ki, hogy a cikk írásakor bizonyítékokat manipulált, félrevezetve kollégáit is, ráadásul pénzt fogadott el olyan ügyvédektől, akik kombinált oltásokat gyártó cégek beperelésén dolgoztak. Wakefield állításait utóbb egyetlen későbbi vizsgálat sem igazolta, ráadásul mind több bizonyíték látott napvilágot etikátlan viselkedéséről, így 2004-ben tíz szerzőtársa is visszakozott, a Lancet neves orvosi folyóirat pedig előbb részben, majd 2010-ben teljes mértékben visszavonta az említett cikket. Wakefieldet a brit egészségügyi tanács is elmarasztalta, azóta orvosként sem praktizálhat. Mondanunk sem kell, hogy a hardcore oltásellenesek számára Wakefield mártír, akinek igazságát csupán az oltásokat előállító gyógyszergyárak által marionettbábuként mozgatott tudósok vonják kétségbe.
