Hőmérsékleti anomáliák az északi sarkkörön

Ez lesz a tél

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2016/48. (12. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szokásosnál melegebb a sarkkör körül a hőmérséklet – harsogta a világsajtó az elmúlt hetekben. Az már kisebb hangsúlyt kapott, hogy emiatt nem marad el a tél.

Régóta tudjuk, hogy a globális léptékű klímaváltozási folyamat sokkal nagyobb mértékben érinti az Északi-sark körüli régiót, mint a Föld más területeit. Az elmúlt hónapban például a sokévi átlagnál jóval magasabb hőmérsékleteket mértek az északi sarkkör menti meteorológiai állomások: a Jeges-tenger felett, az Északi-sark környezetében, ahol ilyenkor már egész nap sötét van, 10–20 fokkal is melegebb van a szokásosnál. Ez persze így is kemény mínuszokat jelent, mégsem mindegy, hogy éppen –9 vagy –29 fok van. A kutatók egyöntetű vélekedése szerint az ijesztő változáshoz az is hozzájárult, hogy az Északi-sark vidékén idén még a korábbi évekhez képest is nagyobb mértékben olvadt meg a tengerjég, s ez hatással volt az időjárást befolyásoló sarki magas légköri futóáramlás (az úgynevezett polar jet) pályájára, amely délről jóval melegebb levegőt szállít a sarkvidékre. Ha azonban bárki azt képzelné, hogy az Arktisz vidékén tapasztalható felmelegedés (ami a másik sarki pólusra egyáltalán nem jellemző, lásd Nyomok az Antarktiszon című keretes írásunkat) majd enyhe teleket eredményez a mérsékelt klímaövi területeken, alighanem téved, s erről már ebben a szezonban megbizonyosodhat. A sarkvidéki hideg levegő ugyanis sokfelé a szokásosnál jóval délebbre ereszkedett, így például Szibéria, sőt Belső-Ázsia jó részén máris sokkal hidegebb van a szokottnál, de Grönland amúgy fagyos belsejében is. Nem kizárható, hogy a viszonylagos sarkvidéki meleg dacára Eurázsia és Észak-Amerika jó része a szokottnál hidegebb tél elé nézhet. Mi áll e látszólagos paradoxon hátterében?

 

A sarok örvénye

Egy friss tanulmány szerint idén az úgynevezett sarki örvények eltolódásával, helyváltoztatásával kell számolnunk. A sarki örvények (bővebben: Örvényben, Magyar Narancs, 2014.  január 16.) olyan nagy kiterjedésű légköri rendszerek, gyakorta viharzónák, amelyek jórészt a sarkkör vidékén mozognak, északról dél felé szállítva a jéghideg levegőt. Ezek a főleg Szibéria, Grönland, Alaszka, illetve Kanada felett tanyázó szörnyetegek gyakorta sasszéznak délebbre is, és ebből rettenetes hidegek és hóviharok származnak viszonylag alacsonyabb szélességeken is. 2014 elején például szinte egész Észak-Amerikát elfoglalta a sarki örvény. A jelenségnek létezik egy szokásos, kompakt formája, amikor centrumát jórészt az észak-amerikai kontinens sarki régióiban, Észak-Kanadában, Grönland fö­lött, illetve a klasszikus Északi-sark körüli, tengerjéggel borított régióban találjuk, de előfordulhat, hogy hullámozni kezd, s látszólag több centrumra szakad. Ilyenkor a kanadai–amerikai határon éppen úgy találhatunk egy-egy örvényt, mint Grönland, Szibéria, vagy az Atlanti-óceán északi része fölött (azaz Európa partjaihoz közel).

Az efféle sarki örvények tőlünk jóval keletebbre és északabbra mozognak, de hatásuk, pláne, ha működésük nyomán jéghideg levegővel árasztják el a hozzánk képest szomszédos régiókat, kiterjedhet a Kárpát-medencére is. Hozzánk ilyenkor – egykori migrációs, népvándorlási, honfoglalási útvonalakat követve – a hágókon, szorosokon keresztül zúdul be a hideg. Fontos tudni, hogy a sarki örvények szétszakadása nyomán délre zúduló hideg levegő gyakorta éppen tél végén, tavasz elején keseríti meg a már melegebb napok után vágyódók életét.

 

Kettő van belőle

A friss kutatások arra is rávilágítanak, hogy a sarki örvény gyakorlatilag megkettőzött formában létezik. Az egyik a sztratoszferikus sarki örvény, amely csaknem 20 kilométerrel a földfelszín felett, a magas légkörben kavarog, a másik pedig lejjebb, a felszíntől számítva 5,5–9,1 kilométeres magasságban található troposzferikus, alsó légköri társa. A meteorológiai előrejelzésekben rendszerint az utóbbi, viszonylag kisebb magasságokban található örvény szokott szerepelni, mely könnyen le is szakadhat, és így egészen délre szállíthat fagyos levegőt, például New Yorkba, ami – bármennyire hihetetlen – Isztambullal vagy Nápollyal azonos földrajzi szélességen fekszik. Az új kutatások tükrében azonban a sztratoszferikus sarki örvény játszik nagyobb, bár sokkal finomabb és közvetettebb szerepet a közepes szélességek téli időjárásának befolyásolásában. Az utóbbi három évtized műholdas adatait elemző brit és kínai éghajlatkutatók szerint a sztratoszferikus sarki örvény fokozatosan helyet változtatott, s Ázsia és Európa felé mozdult el a vizsgált periódusban. Ám ez a gyengülés korántsem holmi szezonális melegedést hoz magával! A klimatológusok számításai szerint a magasabb légköri örvények kordában és a nagyobb szélességeken tartják a sarki hideg levegőt, ha viszont gyengül a sztratoszferikus sarki örvény, úgy az többször is utat nyithat a hideg sarki légtömegeknek délre, a közepes szélességek – így Magyarország – felé is. A sarki örvények gyengüléséről már korábbi kutatások is beszámoltak, de a mostani az első, ami azt állítja, hogy a tél utolsó harmadában, tipikusan februárban ezek az örvények az észak-amerikai kontinensről Európa és Ázsia felé helyeződnek át, s ez épp Észak-Amerika keleti részén teremt kedvező körülményeket a zord meteorológiai viszonyok kialakulásához. Márpedig a márciusi lehűlés határozottan ellentétes azzal a globális melegedési folyamattal, amit az üvegházhatású gázok növekvő légköri koncentrációjának tulajdonítanak a kutatók, sőt részlegesen kompenzálja is azt. A Nature-ben megjelent tanulmány legérdekesebb része szerint viszont a sztratoszferikus sarki örvények helyváltoztatása összefügg a Jeges-tenger jégpáncéljának egyre nagyobb mértékű zsugorodásával, télen sem teljes mértékű regenerációjával, no és azzal is, hogy telente Eurázsia nagy részét még a korábbinál is nagyobb mennyiségű hó fedi. Noha az összefüggés kétségtelen, a klímakutatóknak még nem sikerült számot adnia arról, milyen mechanizmus révén kapcsolódik össze a sarki örvény elmozdulása a sarki jégolvadással. Judah Cohen, az Atmospheric Environmental Research magán klímakutató intézet munkatársa szerint a nagyobb fokú jégolvadás nyomán nagyobb párolgó nyílt vízfelület marad a Jeges-tengeren, ez pedig az eurázsiai kontinens a miénknél zordabb éghajlatú régiói­ban kiterjedt havazásokat okoz már az ősz második felében. A behavazott felszín pedig a hipotézis szerint olyan atmoszferikus hullámokat gerjeszt, amelyek destabilizálják és gyengítik a sarki örvényeket is. Cohen hipotézisét többen vitatják, különösen azok, akik a kínai–brit kutatás mögül is hiányolják a korrekt ok-okozati összefüggést. Annyi bizonyos, hogy az olvadó sarki jég és a gyengülő poláris örvények közötti összefüggést remekül lehet tanulmányozni ezekben a hetekben, amikor a sarki tengervizek a szokásosnál magasabb hőmérséklet miatt nehezen akarnak befagyni. Talán ebből is sejthető, hogy a sarki örvénnyel kapcsolatos elméleti megfontolások sem kínálnak kulcsot ahhoz, hogy biztosan meghatározhassunk, mennyire lesz kemény, hideg vagy havas az eljövendő tél Magyarországon. Ám a sarki örvények várható elmozdulása idén és az elkövetkező években is olyan bizonytalan légköri helyzethez vezet, ami egyáltalán nem zárja ki akár rég látott kemény, havas telek beköszöntét sem.

Nyomok az Antarktiszon

A korai sarkkutatók (például Robert Scott és Ernest Shackleton) hajónaplóinak részletes elemzése nyomán arra jutottak utódaik, hogy az Antarktisz körüli tengerjég alig-alig változott a felfedezések óta eltelt száz év alatt – dacára az évről évre regisztrált hőmérsékleti rekordoknak. Ez ráadásul ellentétes azzal a folyamattal, amit az Északi-sark körül, az Arktiszon tapasztalunk. De a most feltárt adatok talán segíthetnek megérteni, hogyan maradhat jórészt érintetlen a fagyott kontinens körüli tengeri jégpáncél. (A változatlanság a kontinens némely jéggel borított térségeire, például a sérülékenyebb Nyugat-Antarktisz jégnyelveire nem feltétlenül vonatkozik.)

A felfedezők korában 5,3–7,4 millió négyzetkilométert borított a sarki jég, ami nagyjából megfelel a manapság mért 6 millió négyzetkilométernek. De a bálnavadászhajók feljegyzéseiből tudjuk, hogy a múlt század ötvenes éveiben a tengerjég ennél is nagyobb területet foglalt el, s ehhez képest manapság kétségtelenül kevesebbet mérünk. Mindez azt jelenti, hogy az Antarktisz körüli tengerjég kiterjedése inkább határozott fluktuációt mutat a 21. században is, mintsem egyértelmű csökkenő trendet követne, sőt az elmúlt 30 évben, a kutatók nem kis megrökönyödésére, enyhén növekszik is.

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2016/48. (12. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Törvénymódosítás után
Mi lesz az idősekkel?
A csendőr letette a gumibotot
Obama külpolitikája
Erődemonstráció
A kormány a civilek ellen
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...