Magyar Narancs: Gazdag leletanyagról tanúskodik a Magyar Nemzeti Múzeum frissen megnyílt 9. századi, Karoling- és honfoglalás kori régészeti kiállítása, különösen, ami a történelemoktatásban is ritkán tárgyalt Karoling-kort illeti. Valamiért szokás átugrani ezt a periódust – hiszen a közhiedelem szerint a frankok által meghódoltatott avarok után már rögtön mi következtünk a Kárpát-medencében.
Szőke Béla Miklós: Hajdani professzorom, László Gyula máig nagy hatású kettős honfoglalás elméletének egyik sarkalatos eleme, hogy az „avarság” a 9. században nagy tömegekben tovább élt, sőt nyelvileg és etnikailag is szoros rokonságban állt a század végén megjelenő „honfoglaló” magyarsággal.
| ||
MN: A 70-es, 80-as évek történelmi atlaszait a megfelelő oldalon felcsapva megtalálhattuk a 9. századi Dunántúlon Pribina és Kocel szláv fejedelemségét. A kettős honfoglalás elmélete viszont csak mint egzotikus, eretnek teória létezik – azóta is kevés támogatója akad.
SZBM: Ne felejtsük: akkor még a szovjet blokkhoz tartoztunk, és aktuálpolitikai okokból is nagyon jól hangzott, hogy a „nyitrai fejedelem”, Pribina (a korabeli forrásokban Priwina) és fia, Kocel (Chezil) a Balaton nyugati sarkában egy szláv fejedelemséget hozott létre. Pedig ez a történet több szempontból is sántít. Pribinát valóban Mojmir morva fejedelem üldözi el, de ettől még nem lesz exfejedelem, „nyitraiságára” pedig még ennyi bizonyíték sincs. Mai ismereteink szerint Mojmir egyik főembere lehetett, aki a belső hatalmi harcokban alulmaradt, és menekülnie kellett. Mikor átmenekül a Duna túloldalára, a Karoling Birodalom legkeletibb (Oriens) tartományába, annak közigazgatási elöljárója, prefektusa, Ratpod fogadja. Ő mutatja be urának, Német Lajosnak, akinek a parancsára Pribinát előbb megkeresztelik, majd a király Ratpodra bízza őt, s – mintegy tíz év fordulatokban gazdag történéseit követően – Alsó-Pannónia egy részét hűbérbirtokul adja neki. Pribina a Zala folyó völgyében, Zalavár-Várszigeten építi fel székhelyét, Mosaburgot, Mocsárvárat, amely mind a világi közigazgatásnak, mind a keresztény térítésnek a centruma lesz.
MN: Mosaburg, ha jól értelmezem, egy tartományi közigazgatási központ volt, és nem egy önálló kliensfejedelemség székhelye.
SZBM: Ez utóbbi semmiképpen sem – habár máig szilárdan tartja magát ez az elképzelés, főként a környező országokban. A korból fennmaradt egyetlen írásos forrás sem említi Pribinát szláv fejedelemként. Nehéz is elképzelni, hogy a Karoling-birodalom uralkodója országán belül egy fejedelemséget hozzon létre. Pannónia ugyanolyan új hódítása a birodalomnak, mint amilyenek északon a szász területek, s a birodalom mindkét térségben azonos elveket követve rendezkedik be.
MN: Ahol őrgrófságok, markok jönnek létre.
SZBM: Mosaburg is egy ilyen résztartomány, Alsó-Pannónia székhelye. A Karoling-adminisztráció berendezkedésekor Pannóniát térítési és ennek nagyjából megfelelő világi közigazgatási körzetekre osztották. A Rábától északra fekvő terület a passaui, a Rábától a Dráváig húzódó a salzburgi püspökséghez, a Dráva és a Száva közötti rész pedig az aquileiai pátriárkához tartozott. S ahogy a szászoknál az egyházi filiálékból idővel önálló püspökségek jöttek létre, ugyanez várt az újonnan megtért Pannóniára is. Mosaburg Salzburghoz tartozott: az érsek majdnem minden karácsonyt itt töltött, miközben a kor szokásai szerint felélte javadalmait – és felszentelte azokat a templomokat, amelyek időközben felépültek. 855 táján felépítik a Hadrianus-zarándoktemplomot a Várszigeten: ez mérete és liturgiai programjának összetettsége miatt is megfelelt már egy jövendő püspökség székesegyházának.
MN: A közvélekedés szerint csekély mennyiségű írásos anyag maradt fenn a kora középkorból – ehhez képest a 9. századi Karoling Pannónia képe meglepő részletgazdagsággal tárul fel a korabeli dokumentumokból. Eszerint mégiscsak egy keresztény állam része volt ekkor a Kárpát-medence e nyugati része – írástudó papokkal, klerikusokkal.
SZBM: 867 körül bukkan fel a dunántúli tartományban Konstantin (Cirill) és Metód, akik több hónapon át tevékenykednek Mosaburgban is. Mi több, a pápa Metódot hamarosan Pannónia érsekének szenteli fel. Ekkor érezte Adalwin salzburgi érsek a szükségét annak, hogy összeállítson egy terjedelmesebb iratot, az úgynevezett Conversiót, amiben felsorolja, mi mindent tettek az elmúlt 75 évben a térség megtérítéséért. Páratlanul sokat tudunk meg az itt folyt térítő munkáról, és ennek a központjáról, Mosaburgról: hány templom épült itt, és azoknak hol volt a pontos helyük.
MN: Kivételes írásos emlékeket is sikerült találni: több cseréptöredékre bekarcolva latin nyelvű görög, rovással íródott bolgár–török és glagolita betűkkel készített szöveget találtak.
SZBM: Ez utóbbi, pláne annak begyakorolt, kiírt írásképe egyértelműen bizonyítja, hogy a glagolita írás – melyet a hagyomány szerint a szláv nyelvet thesszalonikéi származásúként jól beszélő Konstantin bizonyos, a görög ábécé betűivel leírhatatlan szláv hangzók rögzítésére talált ki – létezett már a 9. század közepén. A hagyomány szerint a glagolita írást a Konstantint és Metódot vendégül látó Kocel (Chezil) is megtanulta, aki tanítványokat is adott a két térítő keze alá. A többi feliratos emlék ugyanakkor arra utal: itt egy több nyelven beszélő, többfajta írásmódot használó művelt réteg lakott.
MN: A korabeli fejlett tárgyi kultúra meglétét a rendkívül gazdag zalavári leletanyag bizonyítja: valószínűleg a kiállítás látogatóit is meglepheti, hogy az üvegművességtől a harangöntésen át az ötvösségig és díszkovácsolásig milyen sok mesterséget űztek itt magas fokon. Ezek alapján egyáltalán nem tűnik perifériának ez a vidék.
SZBM: Nem is volt az: Zalavár egészen biztosan városi rangú település volt, a Dunántúl egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb központja. Források alapján tudjuk, hogy Mosaburg civitasnak is nevezik, sőt Arnulf keleti frank király 890-ben kibocsátott egyik oklevelében királyi városnak (regia civitas), azaz a király egyik rezidenciájának titulálják. Pár évtized alatt, ténylegesen a semmiből növekedett ekkorára. A régészeti feltárások alapján nagyon jól rekonstruálhatók a település átalakulásának fázisai. A sziget egyik sarkában létrehozott erősített központhoz kezdetben egy falusias település kapcsolódott. Ahogy nőtt a település jelentősége, úgy tűnt el a falu, a helyén templomok és paloták emelkedtek, a falusias házak lakói pedig a környező dombhátakra szorultak.
MN: Mi maradt meg mindebből az után, hogy a magyarok 900 körül elfoglalják Pannóniát?
SZBM: Mindez gyakorlatilag egyik napról a másikra megszűnt.
MN: Drámainak hangzik, hogy a Hadrianus-templomnál feltehetően menekülő harcosok hátába fúródott magyar nyílhegyek kerültek elő.
SZBM: A történészek és a régészek között vita tárgya, hogy a bizonyos 907-es brezalauspurci csata hol zajlott le – egyre kevésbé valószínű, hogy Pozsonynál. Ez időben a legfontosabb pannóniai központ ugyanis Mosaburg volt, amelyet ekkor Arnulf király helytartója, Braszlav herceg (dux) irányított – a csata helyszínének feltehető névadója. Az utolsó temetkezésekben talált nyílhegyek is azt látszanak igazolni, hogy a brezalauspurci csatát, ahol a bajor arisztokrácia és egyházi vezetés színe-java odaveszett, Zalavár környékén vívhatták. Az Enns folyótól keletre fekvő térség ettől kezdve végleg a magyarok uralma alá került.
MN: A továbbiakban nem szolgál Mosaburg, mondjuk, fejedelmi, törzsi központként?
SZBM: Egyáltalán nem. Úgy tűnik, ettől kezdve nem csupán az előkelők, de a speciális szolgáltatásokat nyújtó szolgálónép, a mesteremberek is eltűnnek, feltehetően nyugatra menekülnek – csak azok maradnak, akiknek nincs vesztenivalójuk. Az ő régészeti hagyatékuk jól rekonstruálható: nagyon szerény leletanyagú sírok, amelyek a pogány szokások visszatérését jelzik (például ismét temetnek a halottak mellé edényt). Nem maradtak itt többé őrzői annak a magaskultúrának, amely addig jellemezte ezt a területet.
MN: A kiállítás anyaga, illetve az ön által írt, gazdagon illusztrált, olvasmányos kísérőkötet is jelzi azt a hipotézist, hogy a magyarok előőrsei már a hivatalos honfoglalási dátum előtt évtizedekkel megtelepedhettek a Kárpát-medence keleti-északkeleti részén, a Dunától keletre.
SZBM: Érdekes tény, hogy míg a Dunántúlon az avar kori leletanyagot ez a bizonyos Karoling régészeti emlékanyag váltja fel, s ezt követi a honfoglalás kori – addig a Dunától keletre az avar után rögtön a magyar leletanyag jön. Elméletileg elképzelhető, hogy az Alföldön tovább volt használatban az avar viselet és tárgyi kultúra, egészen a magyarok bejöveteléig. Csakhogy az avar kori emlékanyag a Dunántúlon és az Alföldön végig szinkronban fejlődik, így tehát az Alföldön egyfajta hiátus keletkezik.
MN: A magyarok korábbi beköltözéséről szóló elmélet szembemegy a témában kialakult konszenzussal.
SZBM: Az, hogy mi történt a Dunántúlon a 9. században, a frank és más írott forrásokból meglehetősen részletesen rekonstruálható – és immár elég régészeti anyag áll rendelkezésre ahhoz is, hogy ezt kellőképpen illusztrálhassuk. A Dunától keletre más a helyzet. Annyit tudunk csak, hogy 822-ben vett részt az utolsó avar követ Karoling-birodalmi gyűlésen. Ettől kezdve nincs adatunk arról, mi történik a Dunától keletre. 861-ben viszont már arról olvashatunk, hogy egy magyar sereg vesz részt a Duna menti harcokban, amikor a morvák és a frankok közti konfliktust tovább bonyolította a keleti frank uralkodó, Német Lajos, és a fia, Karlmann közötti viszály. A küzdelem rendkívül változatos kimenetelű volt, ezért ha a magyarok a hagyományosan értelmezett Etelközből, a mai Ukrajna területéről érkeztek volna, nehezen tudtak volna rugalmasan bekapcsolódni a hadműveletekbe. Nehezen hihető az is, miért kellett a küzdelmektől ilyen távol tanyázó törzsszövetséget felkeresni a szövetségi ajánlattal. Sokkal valószínűbb, hogy a magyarok egy hadra fogható része már a Kárpátok karéján belül élt: ismerték őket Pannóniában, tudták, milyen haderőt képviselnek.
MN: Ez hipotézis, amit régészeti források nem támasztanak alá.
SZBM: Annyit azonban tudunk, hogy milyen a keletről jövő népvándorlások „forgatókönyve”, amelyek a Kárpát-medencében fejeződnek be. A szkíták, a szarmaták, a hunok, az avarok rendre ugyanazt a térséget foglalják el: nyugatra vonulásuk közben soha nem a Kárpátok jelentette számukra a határt, hanem a Duna. Az amőbaszerűen mozgó hódítás kezdeti fázisában a központ még a Kárpátokon kívül található, de a kiterjesztett csápok révén a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl már a birodalomhoz tartozik. Ez történik a magyarok előtt, az avar hódítás során is: 568-ban megjelennek már a Kárpát-medencében, de a központot csak később helyezik át, a Dunántúlt pedig a 6. század legvégén, évtizedekkel később veszik birtokba.
MN: Rendkívül érdekesnek tűnik ebből a szempontból, hogy egy népesség írott forrásokból ismert dátumú beköltözését egy generációval később követi a leletanyag megjelenése.
SZBM: A magyarázatot az avar kor tekintetében az autópályás ásatások adják meg. Ezek során kerültek elő olyan korai avar temetőkezdemények, amelyekben még 50–70 méter választja el egymástól a sírokat: ha egy ilyen temetőkezdeményből végleges temető alakul ki, a korábbi gócok szinte teljesen eltűnnek. A korai foglalások során az ideális letelepedési helyeket keresi a népesség, gyakori, hogy az első telepet otthagyják egy kedvezőbbért, ezért csak jelentős késéssel alakulnak ki a végleges települések, illetve a hozzájuk kapcsolódó temetők. Emellett valószínű, hogy a korai fázisban a társadalom fiatalabb, kalandvágyóbb része érkezik, akik mozgékonyabbak, erősebbek, egészségesebbek a többieknél – az idősebbek a következő hullámban érkeznek, már biztos körülmények közé.
MN: A magyar honfoglalás kori sírok már a 9. század végén megjelennek, azaz a „hivatalos” honfoglalás idején – vagyis ez azt feltételezné, hogy már egy generációval korábban is jelen lehettek?
SZBM: Egészen pontosan erről van szó!
