"Az interneten fogunk élni" - hangzik el a Facebook felfutásáról szóló A közösségi háló című filmben. Mára ez a jóslat olyannyira beteljesedni látszik, hogy az új életformának megfelelő pszichés zavarok is kialakulóban vannak, sőt hamarosan ugyanúgy orvosilag diagnosztizált szenvedélybetegségek lehetnek, mint a drogfüggőség. "A Facebook-függőségnél ugyanazok lehetnek a figyelmeztető jelek, mint általában az internetaddikciónál: ha valaki túl sok időt tölt ezzel, a háló teljesen beszippantja, ezért sikertelenül próbálja ezt a tevékenységét korlátozni. Ha pedig mégis felhagy vele, akkor valódi megvonási tünetei vannak, például nyugtalan, vagy rosszul érzi magát" - sorolta megkeresésünkre Kimberly Young brit pszichológus. Young - aki jelenleg egy, a netfüggőség kezelésére létrehozott angliai központ vezetője - 1996-ban a világon először határozta meg az új típusú szenvedélybetegséget, felállítva pontos kritériumrendszerét. Szerinte az internetfüggőségnél - és ezen belül a kóros közösségioldal-függésnél - elsősorban nem is az számít, hogy valaki menynyi időt tölt a világhálón, hanem ennek kihatása az életére. Az már aggasztó jel lehet, ha ez a tevékenység bármilyen zavart okoz a személyes kapcsolatokban, a munkában vagy a tanulásban, de a kóros nethasználat addig fokozódhat, míg a függő életét már a kibertér uralja.
"Kódolt motiváció"
Young kutatásai szerint a netfüggők csaknem fele valamilyen más - alkohol, drog vagy gyógyszer - addikciónak is rabja, sokan közülük depresszióban vagy szorongásos személyiségzavarban is szenvednek. Az ilyen betegeknek rendszeresen le kell ülniük a gép elé ahhoz, hogy elégedettnek érezzék magukat, de a digitális világ csak helyettesítés: arra használják, hogy a segítségével elmeneküljenek érzéseik, illetve a valós problémáik elől. A Facebook által kínált interaktív alkalmazások lehetővé teszik számukra, hogy ezeken keresztül éljenek meg kapcsolatokat, és lehet, hogy valakinek az online énje népszerűbb, mint a valóságban, hiszen a hálón jóval magabiztosabban kommunikál. "Az biztos, hogy az egész univerzumunk megváltozott az olyan eszközök következtében, mint a Twitter vagy a Facebook" - jelentette ki Young, aki szerint még nehéz megjósolni, hogy mindez a jövőben hova fejlődhet.
Az Egyesült Államokban az internetfüggőséget 2013-tól hivatalosan is pszichiátriai betegséggé nyilváníthatják: az Amerikai Pszichiátriai Szövetség 2008-ban úgy döntött, hogy az új függőség olyan általános rendellenességgé vált, hogy be kell kerülnie a DSM-V-be (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, vagyis a Mentális rendellenességek diagnosztikai és statisztikai kézikönyvébe).
A betegséggé minősítéssel egyetért Török Imre András klinikai szakpszichológus is, aki szerint a következő BNO-ban, vagyis a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló, Magyarországon is alkalmazott kódrendszerben szintén szerepel majd az internetfüggőség. Bár ezen belül egyelőre nem definiálják külön altípusként, egyes pszichológusoknak is a meggyőződésük, hogy a Facebook is kiválthat "viselkedési addikciót". "Függésről onnantól beszélhetünk, hogy kóros, kényszeres viselkedés, kompulzív használat alakul ki valakinél, vagyis elveszti a kontrollt, és ez neki vagy a környezetének problémát jelent. Ez is egyfajta impulzuskontroll-zavar, ahogy az sms-függőség" - mondta Török. A szakpszichológus szerint - aki 2007-ben egy kollégájával elsőként vizsgálta a legnagyobb magyar közösségi oldal, az Iwiw felhasználóinak viselkedési mintáit - a túlzásba vitt facebookozás egyik kiváltó oka a függő társas kapcsolatainak kielégítetlensége lehet. "Csányi Vilmos etológus írta le, hogy az emberi faj elődei több százezer éven át pár száz fős csoportokban éltek együtt, így valamennyiünkben kódolt motiváció, hogy egy ilyen kiterjedtebb társas egység szerves részei legyünk. A modernizáció ezeket a nagyobb csoportokat széttörte, most viszont a posztmodern technikai fejlődés újra lehetővé tette, hogy az interneten ehhez hasonló nagyságú közösségek alakuljanak ki" - magyarázta Török. Csakhogy az online közösség tagjai közt jóval felszínesebb a kapcsolat, ezért is válhat szerinte "tragikussá", ha valaki a szociális vagy más szükségleteit elsősorban a Facebookkal elégíti ki, amely csak "pótkielégülést" nyújthat. A közösségi háló használatánál másféle magatartási torzulások is megfigyelhetők, a pszichológus szerint például narcisztikus-hisztrionikus személyiségzavarra utalhat, ha valaki mindenáron jelen akar lenni az üzenőfalon, ami napjainkban annak felel meg, mintha kiállna mások elé.
Mint egy köldökzsinór
"Nem szeretem beismerni, de lehet, hogy függőnek számítok" - mondja Hargita Nándor, aki jobban szereti "hardcore felhasználóként" emlegetni magát. Szerinte a Facebook iránti megszállottság az unaloműzésből indul ki, majd állandósul a "vágy, hogy követni lehessen az ismerősök életét", és ők is tudjanak a vele történtekről. Ennek érdekében a közösségi média több fajtáját használja, aktív nemcsak a Facebookon, de több más közösségi és fotómegosztó honlapon is. Nem bízza a véletlenre: twitterjét összekötötte a Facebookkal, így az összes üzenete rögtön megjelenik a közösségi oldalon is, ami komoly mennyiséget jelent, hiszen 2007 óta húszezer feletti tweetje, vagyis bejegyzése került fel a netre. "Mivel ezt mobiltelefonon keresztül nyomom, az pedig mindig a zsebemben van, tulajdonképpen csak alvás közben nem elérhető a háló. Aktívan átlagosan napi 2 órát töltök a közösségi oldalakon, ennyit írok, olvasok, de ha azt vesszük, hogy a gépemen munka közben és otthon is folyamatosan nyitva van a Facebook, akkor ez így már napi 12 óra" - mondja. Nem ért egyet azzal, hogy az online kapcsolatok miatt elsorvadnak az emberi kötődések, épp ellenkezőleg: olyan emberekkel kommunikál, akikkel ezt különben nem tenné. Azt ugyan elismeri, hogy a sok online kapcsolat óhatatlanul felszínesebb, de neki egy netes ismeretségből alakult, azóta rendszeresen összejáró baráti köre is lett. "Az a jó ebben, hogy meg tudod osztani a gondolataidat a közösséggel, aminek része vagy. Mindegy, hogy éjjel, mert nem tudsz elaludni, vagy a vécén ülve. Aki megszokta, hogy így kommunikál, annak már nehezére esik felemelni a telefont" - magyarázta.
A Facebook közösségteremtő erejének pozitív pszichés hatására hívta fel a figyelmet Ritter Andrea klinikai szakpszichológus is, aki szerint a Facebook manapság olyan, mint egy köldökzsinór. "Mindenféle korú embert ismerek, közöttük időseket, akiknek ez az új kommunikációs csatorna biztosítja az együttes élményt és a valahová tartozás érzését" - tette hozzá. "Nem azt mondom, hogy nem lehet vele túlzásba esni, mindenféle függőség kialakulhat, és mind rabság. Az egészséges határ valahol ott húzódik, hogy gazdagítja-e az ember életét, vagy pedig károsítja" - mondta Ritter, aki szerint egyéni adottság is, hogy valaki mennyire hajlamos a kóros függésre, de valamilyen "személyiségbeli deficit" is állhat a háttérben. "Volt olyan anyuka, aki azzal hozta el hozzám a tinédzser gyerekét, hogy internetfüggő, de hamar kiderült, hogy egy családi trauma váltotta ki a túlzásba vitt használatot" - jegyezte meg.
"Mindenképpen tudományos paradigmaváltásra lenne szükség, újra kellene definiálni a közösség és a függőség kérdését is a mai információs társadalmakban" - jelentette ki Ritter, aki 2004-ben részt vett a magyarországi internet-használatot feltérképező, utolsó jelentős kutatásban. Ebben arra jutottak, hogy az új technológiai eszközök olyan mértékben áramlottak be a mindennapi életbe, hogy a hagyományos szociális struktúrák, szokások, nyelvi-kommunikációs eszközök gyökeresen átalakultak. Ennek következtében viszont az emberek gondolkodási sémái, attitűdjei is változnak. Kérdés, hogy a pszichés falak ennek hol szabnak gátat. "A fejlődés pedig nem fog megállni - mondta a pszichológus, aki szerint a 2004-es kutatás - mivel az internetről van szó - olyan, mintha száz éve készült volna."
Megint a 12 lépés
Az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) vezető kutatója, Csótó Mihály szerint azonban még nem is lehetne pontosan elemezni a Facebook hatását, mert egy kultúraváltás sosem egyik napról a másikra történik, idő kell, hogy letisztuljon. "Megváltoztatta az életünket, de tömegesen csak az elmúlt öt évben kezdték használni az emberek a Facebookot. Pedig már 1995-ben - alig egy évvel azután, hogy a grafikus webböngészőknek köszönhetően létrejött a ma ismert internet - elindultak az első osztálytárskereső oldalak. Az emberekben ugyanis eredendően él a közösség keresésének igénye, de ehhez fel kellett nőnie a technikának: elterjedt a széles sávú net, mert csak így lehetséges a mai always-on jelenlét a Facebookon, majd a digitális fényképezőknek és kamerás mobiltelefonoknak köszönhetően elindulhatott a képes tartalommegosztás a web 2.0-snak is hívott oldalakon" - sorolta.
A sokszor anonim fórumok és chatszobák forgalma mára áttevődött a Facebookra és társaira, ezek viszont sokkal inkább prezentálják a személy identitását - kérdés, mennyire valósághűen. "Mindenképpen része az identitásnak, hogyan létezik valaki a digitális térben. Ahogy személyes találkozásnál árulkodóak a gesztusok vagy akár a viselt ruha, a Facebookon abból ítélsz, a másik milyen képet tölt fel magáról, mit lájkol vagy mit oszt meg a többiekkel. Csakhogy így fennáll a veszély, hogy beleláthatnak olyan dolgokba, amiket talán nem is akartunk megmutatni. De ez történhet fordítva is: nem mindegy, hogy azért csatlakozol egy online csoporthoz, mert azonosulsz vele, vagy kifejezetten azért, hogy mások azt lássák, hogy oda tartozol" - mondta Csótó.
A közösségi hálón létezik olyan csoport is, amelynek tagjai - saját bevallásuk szerint - Facebook-függők. "Először csak poén volt, de úgy tűnik, hogy azóta komoly dolog lett" - válaszolta az egyik ilyen csoport alapítója, Somogyi Roland. A 19 éves fiatal tapasztalatból mondja, hogy függővé lehet válni: volt olyan korszaka, mikor átlagosan napi 6-8 órát időzött a közösségi hálón. "Ez egy életstílus, órákon át írogattunk egymásnak az ismerősökkel, de olyan is volt, hogy reggeltől estig etettem a halaimat, és mások akváriumait nézegettem (A Facebookon vannak olyan alkalmazások, ahol a user különféle virtuális kisállatot gondozhat - a szerk.). Roland állítja, hogy mostanra "leszokott", bár a mobilja úgy van beállítva, hogy - ötpercenkénti frissítéssel - mutassa, "mi zajlik a Facebookon".
A legfrissebb adatok szerint a Facebooknak közel 640 millió felhasználója van, ebből 2,9 millió magyar. Nem véletlen, hogy többen azonosulnak azzal a "Facebook-szállóigével", hogy "aki nem tag, az nem is létezik". "Ez túlzás. Ha viszont valaki 'énmárkát' épít, akkor a közösségi médiában való jelenlétnek az egyik alapkőnek kell lennie" - mondta a közösségimédia-tanácsadással foglalkozó Váraljay Gábriel, aki szerint szintén akadnak függők. "A Facebook-függőség létezik, csak még nem találtak neki egy speciális nevet. A mai pszichológushallgatók között viszont már lesznek, akik ennek az új betegségnek a kezelésére fognak szakosodni" - jelentette ki.
A Kimberly Young által vezetett brit központban a netfüggőket fekvőbeteg-ellátásban kezelik, de sok más országban működnek önsegítő csoportok is azoknak, akiket rabul ejt a világháló. A nemzetközileg elismert Young-féle módszer az alkoholisták kezelésénél alkalmazott 12 lépés programot adaptálta a kóros internetezőkre. Az alkoholizmussal szemben azonban a felgyógyulás itt nem a teljes absztinencia, vagyis a betegnek nem kell végleg lemondania a világhálóról, hanem - az evészavarokban szenvedőkhöz hasonlóan - meg kell tanulnia moderálni a viselkedését. "Legalább féléves kognitív viselkedésterápia eredményeképpen a betegek 80 százaléka meggyógyul" - válaszolta kérdésünkre Young. A megkérdezett magyar pszichológusok szintén úgy gondolták, hogy egy net- vagy Facebook-függőt a hagyományos leszoktatási módszerekkel kezelnének, és ezzel párhuzamosan megpróbálnák felszínre hozni, mit pótol az online mankóval. Ugyanakkor szerintük azt sem szabad elfelejteni, hogy "amikor megijedünk a Facebooktól, akkor saját magunktól ijedünk meg".
