Hetek óta tartja lázban a honi sajtó ilyesmire fogékony szeletét Széles Gábor, aki először még februárban lengette be Facebook-oldalán, hogy egy új találmány segítségével nemcsak a következő kétharmada lesz meg az Orbán-kormánynak, de ehhez még példátlan ("ötszáz éve nem látott") gazdasági fellendülés is járul. Március végén már arról értekezett, afféle képes beszédben, hogy "kiszállt a kalitkából a 'madár'", s három órán át hibátlanul repült. Legközelebb három hétig kell folyamatosan repülnie, hogy végleg elhagyhassa a kalitkát.
Széles Gábor, a tudomány ördöge
Fotó: Kovács Tamás / MTI
Az enigmatikus bejelentés után vad találgatás indult (erre a legfrappánsabb helyet a kommentfelület képezte) a csodás találmány mibenlétét illetően. Széles a múlt hét végén újabb részletekkel is szolgált: a webkettes felületet mellőzve (a Facebookon inkább Ismerős Arcok-videókat és bankellenes manifesztumokat osztott meg mostanában) saját napilapjában, a Magyar Hírlapban.
Százat, ezeret!
Ezek szerint ősszel indul egy új energiacella gyártása, amely Széles szerint a "levegőből" csatolja ki az energiát - nem annyira nagyfeszültségen, mintsem nagy áramon keresztül (jelentsen ez bármit is). Széles szerint az érdeklődők korábbi Facebook-bejegyzéseiből nemcsak a berendezés teljesítményét, de súlyát és annak árát is ki tudják bogarászni, amit a magunk részéről némi szkepszissel fogadnánk. Annyi viszont biztos, s még eme bejegyzések népballadákat idéző töredékes információközléséből is kihüvelyezhető, hogy hősünk valamiféle alternatív, szokványostól eltérő energetikai megoldáson töri a fejét. Bár nem igazán állt elő technológiai megfejtéssel, s szerényen csupán a gyártás lehetőségét vindikálta magának (ami a Videotonban, az Ikarusban és részben külföldön valósulna meg), de azért még március elején posztolt egy blogbejegyzést a Tesla-tekercsekről (a valódi, történeti Nikola Tesláról szóló írásunkat lásd: Mint a villám, Magyar Narancs, 2006. augusztus 3.). A tekercsek által keltett nagy energiájú kisülések eme bejegyzés szerint a longitudinális (a terjedés irányával egybeeső amplitúdójú), a fénynél gyorsabban terjedő hullámokat keltenek az éterben, éppen ezért az ilyen eszköz alkalmas lehet "nullponti energia" kinyerésére. A figyelmesebbek talán már észrevették, hogy egy olyan fogalomrendszerhez jutottunk (ti. éterelmélet), melyet a fizika már több mint száz éve ad acta tett. Ráadásul a fenti meglátások abszurdumnak számítanak a már jó ideje fennálló és a kutatók által nagyjából konszenzuálisan elfogadott fizikai világkép nézőpontjából - ennek nyomán rögvest más szemmel is nézhetnénk (sőt: a kukába helyezhetnénk) az egész parafizikai elmélkedést. Ráadásul az sem biztos, hogy egy efféle leírásnak bármi köze lehet a - Széles Gábor gondosan elszórt infomorzsáiban szereplő - rejtélyes találmányhoz, melyet hamarosan gyártani fognak: ősszel még csak húsz-ötven darabot, majd kétezres, százezres és végül milliós szériákat (ám könnyen lehet, hogy itt sem lesz megállás). A Népszabadság információi szerint Györgyi Viktor, Felcsúton működő feltaláló egyik innovációja lehetne a rejtély kulcsa (ő már épített egy ún. függőleges tengelyű, ám sajnos jelenleg sem működő szélkereket, aminek kapcsán vitába keveredett a budapesti Műegyetem Áramlástan Tanszékével, ahol alig is lelkesedtek koncepciójáért). Györgyi a sajtónak egy tökéletesített Tesla-féle generátorról (afféle örökké működő dinamóról) beszélt, ami talán a Föld mágneses mezejét csapolná meg.
Évmilliókig szépen elforog
Az alternatív energetika sok évezredes történetét képtelenek lennénk dióhéjban vázolni - legyen elég annyi, hogy idővel megkopott az egyszerű (vagy mit is beszélünk: rendkívül szofisztikált), perpetuum mobileszerű szerkezetek népszerűsége. Még a legmakacsabbak is belátták, hogy egy olyas szerkezet, amely a semmiből termelne energiát (egy zárt rendszerbe helyezve több energiát bocsátana ki, mint amit a beviteli oldalon beletápláltunk), egyszerre sértené meg a termodinamika első és második főtételét (az első az energia megmaradásáról értekezik, míg a második szerint egy elszigetelt rendszer entrópiája nem csökkenhet). Mindez inkább arra sarkallta a paraenergetikai kutatókat, hogy valamiféle létező, földi vagy kozmikus energiaforrást csapoljanak meg eddig nem látott hatékonyságú és ravaszságú eszközökkel. Az efféle spekulációk egyik tárgya a valóban, a jelenlegi standard részecskefizikai modell szerint is létező nullponti vákuumenergia (erről lásd: Üres óráinkra, Magyar Narancs, 2012. szeptember 27.) leszívása, "kicsatolása". Erről leginkább azt szokták elmondani, hogy eme hipotetikus energia a kozmosz óriási méretét tekintve hatalmas lehet - kár, hogy manipulálása eddig még csupán videojátékszinten valósult meg. A fizikusok körében uralkodó konszenzus szerint a vákuumenergia képbe kerülése sem érinti a termodinamika második főtételének érvényességét, éppen ezért nem lehet csak úgy kicsatolni, "szabad energia" előállítására felhasználni. Az extremitások rajongóinak elárulnánk, hogy némely renegát fizikusok (e ponton említenénk meg Bernard Haisch, Alfonso Rueda és Harold A. Puthoff nevét) merész, látszólag a fizikai paradigmán belül maradó, ún. sztochasztikus elektrodinamikai típusú közelítése szerint mégsem volna oly ördögtől való az elektromágneses vákuum (a változatosság kedvéért afféle random zajhullámként terjedő) igen nagy energiasűrűségének kinyerése - valamiféle reakciómentes meghajtó (a parafizika másik kedvence) segítségével. Igaz, a hivatalos, a NASA-szerű, kisebb államokban inkább akadémiai kutatóintézetekben intézményesülő, s ezek tekintélyét is aljasul felhasználó tudomány szerint a vákuumenergia efféle interpretációja téves. Szimpla "kicsatolása" pedig sértene számos érvényesnek tekintett fizikai princípiumot - de ha még jogos is lenne az efféle hullámok megcsapolására tett kísérlet, ahhoz a spektrum legkisebb hullámhosszú végén kéne kutakodnunk, amihez pedig semmiféle energiakinyerő eszköz nem áll rendelkezésre.
A parafizikai oldalak lelkesen emlegetnek aktív, reakció nélküli erőket, illetve meghajtókat - ezek például a forgó testeken vagy éppen (ők is kötelességszerűen teszik hozzá: Tesla-féle) tekercsek működése közben keletkező aszimmetriák, inhomogenitások révén csapolnák meg a mindenséget némi energia kedvéért. Kár, hogy efféle (huzamosabban is működő!) berendezést még senki nem látott. S nemcsak azért, mert az olaj- és áramlobbi közmondásos kegyetlenséggel teszi el láb alól a titkos találmányok kiötlőit, hanem mert a fizikusok szerint ezek a jelenségek nem léteznek, a különböző megmaradási tételek érvényessége pedig így sem sérülhet. A feltalálók között különös helyet foglal el egy bizonyos Thomas E. Bearden, aki a mozgó rész nélküli elektromágneses generátor (MEG) büszke feltalálójának mondhatja magát. Az amerikai hadsereg nyugalmazott alezredesének masinája nem csupán saját működését képes huzamosan fenntartani, de még energiát is termel - s ehhez nincs is szüksége külső áramforrásra. Igaz, eddig működő prototípusra és független ellenőrző mechanizmusra sem volt szüksége ahhoz, hogy állítsa: berendezése (melynek rajza az Egyesült Államok szabványügyi hivatalának leírása alapján fellelhető a világhálón is) igenis működik. Bearden szerint berendezései a vákuumenergiát csapolják meg - a fizikusok pedig, amikor éppen időt szakítanak Bearden életművének méltatására, megjegyzik, hogy az outsider feltalálónak fogalma sincs az elektromágneses mezőelmélet mibenlétéről.
Tudjuk, fenti sorainkkal még nem sikerült valamennyi alternatív energetikai tárgyú reményt elhamvasztanunk - ígérjük, legközelebb majd a jelen történetben nem szereplő vízhajtású motorral, esetleg a hidegfúzióval is foglalkozhatunk, amint ezeknek is belpolitikai aktualitása támad.
