A molekuladizájnerek és a rendőri-igazságügyi szervek (illetve a drogfogyasztókat kezelő szociális-egészségügyi hálózat működtetői) közötti egyenlőtlen küzdelem nem mostanában kezdődött - és nem is fog egyhamar abbamaradni. Ráadásul a törvényi szabályozás, mindenekelőtt a tiltás kényszere által hajtott drogpolitika törvényszerűen termeli ki az új szereket, melyek hatásáról többnyire annyit sem tudni, mint gondosan törvényen kívül helyezett elődeikéről. Félreértés ne essék: attól persze még egyetlen pszichoaktív szer sem lesz egészségesebb, hogy ismerjük hatásait, de legalább kevesebb lehet a probléma az adagolással.
A témáról írt cikkek rendre leszögezik: akik az újonnan kotyvasztott szereket veszik magukhoz, akarva-akaratlanul önkéntes tesztalanynak csapnak fel. A megállapítás igazságát elfogadva csak annyit tennénk hozzá: ez bizony így volt és ma is így van a pionír-drogokhoz képest "nagynevű" anyagok többségével is. Azok hatását sem ellenőrzött emberkísérletekkel tesztelték (az effélét tudományetikai megfontolások sem támogatnák...), hanem sok-sok millió rekreációs droghasználó tapasztalatai alapján. Nos, ez utóbbiak még vékonyak napjaink rohamosan terjedő szintetikus (bár néha organikus eredetű) drogjainál, s a tapasztalatok árát valakiknek rendre meg kell fizetniük.
Metil, etil, butil
Az egyik legsikeresebb újdonság a piacon az MDPV - jól jegyezzék meg a nevet, pár év és a kutya sem emlékszik rá -, hivatalosabb nevén metilén-dioxi-pirovaleron. Az öszszetett gyűrűs szerkezetű, a nebulók körében oly "népszerű" golyómodellen is jól mutató vegyület nem valami új eresztés, 2004-ben sikerült szintetizálnia egy névtelen zseninek, aki ezért aligha kap majd kémiai Nobel-díjat. A vegyi recept több formában is megtalálható a világhálón (az MDPV Wikipedia-szócikke is kellő támaszt nyújt a háztáji vegyészeknek), mondjuk a szükséges eljárás nem olyan ék-egyszerűségű, mint némely más népszerű házi recept (például az efedrinalapú metamfetamingyártás), ezért némi vegyészeti képzettség és rutin nem árt hozzá. Az is jellemző, hogy kiindulásként egy jellegzetes, pszichoaktív alkaloid, a katinon helyettesített (szubsztituált) származékai szolgálnak - a kationin, bizony az URH együttes által is megénekelt, Jemen környékén kedvtelve rágcsált khatlevél alkaloidja. Ennek egyik származéka a minap törvényen kívül helyezett mefedron (4-metil-metkatinon), vagyis innen már tökéletesen érthető becenevén: a Kati. Az MDPV karrierje tavaly lódult meg: az átmenetileg fellépő drogpiaci malőröket, hiányokat igyekeztek vele kiküszöbölni a szorgalmas termelők és forgalmazók, főleg a kispénzű fogyasztókra apellálva. Az is jellemző, hogy ahol (pl. Hollandiában) bevizsgáltathatók, így ellenőrzött minőségűek és nem is oly drágák a "hagyományos" szerek (mint az ecstasy), ott gyorsan lecsengett a dizájnerdrogdivat.
Az elődeihez hasonlóan szintén fürdősóként, esetleg növényi tápanyagként (s hangsúlyozottan: legálisan!) forgalmazott MDPV többtucatnyi fantázianévvel büszkélkedhet: Aura, Blue Silk, Pixie Dust, Vanilla Sky, hogy csak a legismertebbeket említsük. Konszenzuális magyar neve (mondjuk a Katihoz képest) még nincs, ami számos zavarhoz vezet, hiszen így könnyen összekeverhető más, momentán szintén legálisan forgalmazható szerekkel, például a szintén népszerű 4-MEC-kel (4-metiletkatinon, itt a Kati molekulájában egy metil-csoportot etilre cseréltek), ami abból a szempontból is kínos, hogy az MDPV-ből tizedannyi is elég. A szer szabadon beszerezhető nálunk is, például az interneten keresztül - arra viszont többnyire saját kárukból jönnek rá a lelkes júzerek, hogy ebből nem kell és lehet 24 óra alatt egy grammnyit magukba tömni. A kívánt tünetek nem hozhatók vissza a rátöltéssel - viszont a mellékhatások durván felerősödnek.
Műanyag, pótanyag
A pótszerek, az Ersatz-drogok pontosan azért születnek, hogy hatásukban többé-kevésbé pótolják a piacról törvényi okokból vagy éppen üzleti, drogpiaci döntés következtében kiszoruló elődöket. De a hatás korántsem lesz azonos: az adagolást s a hatások kezelését saját bőrükön tanulják a szerhasználók - illetve az utóbbi tekintetében gyakorta kénytelenek szakemberhez fordulni. Persze jó, ha tudjuk: a szerhasználóknak csak elenyésző kisebbségét látja toxikológus, pszichiáter vagy szociális gondozó - szerencse, hogy az alkalmi drogfogyasztók többsége nem tapasztal akut problémákat, esetleg maga küzd meg megvadult szívével vagy a szer kiürülését követő másnapossággal. S persze a tekintetben se legyenek illúzióink, hogy - bár a pórul jártak beszámolói ennek ellenkezőjét sugallják - az efféle stimuláns szereket rekreációs célzattal fogyasztják az örömelv megszállottjai, s nem holmi kellemetlen, csak mellékhatásnak nevezett effektusaik miatt. Az MDPV például pszichoaktív anyag, amennyiben beavatkozik az ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek) háztartásába, gátolja a noradrenalin s a dopamin visszavételét, megnövelve azok sejten kívüli koncentrációját. Mindez, a pontos fiziológiai, biokémiai folyamat részletezésétől eltekintve röviden eufóriát, fokozott éberséget okoz. A szerhasználó úgy érzi, majd kicsattan az energiától, koncentrációja, teljesítőképessége a maximumon, nem kínozza sem fáradtság, sem éhség, a társaságban való feloldódás, s az ismerkedés sem okoz számára problémát. (Főképpen, ha új ismerőse szintélt tolt valamit.)
Egyes beszámolók a nemi étvágy fokozódásáról is hírt adnak (meglehet, az ajzóhatás utólag csak látszólagosnak bizonyul). Mindezek alapján jól belőhető, hogy a szerre az eddigi ecstasy- (a klasszikus MDMA úgyis többnyire eltűnt a piacról) és amfetaminfogyasztók kattanhatnak rá - meg azok, akik rögtön ezzel kezdik drogkarrierjüket. S mit számít, ha mindehhez némi tachikardiás szívpanaszok (heves, visszatérő dobogás), magas vérnyomás, ezektől el nem vonatkoztatható módon érösszehúzódás, álmatlanság, fogcsikorgatás, émelygés, fejfájás, szédülés, fülzúgás, pánikrohamos tikkelés, s még vagy egy tucatnyi nem kívánt fizikai-pszichikai mellékhatás társul. Ez utóbbiakkal kerülnek a legtöbben kórházba, pszichiátriára, mindenekelőtt a notórius, akut szerhasználók közül - szakemberek szerint ugyanis különösen súlyos, s pszichotikus tünetekben gazdag folyamat lejönni eme cuccról, s a lecsengő fázis minden, csak nem kellemes. Külön kategóriát képviselnek azok a megrögzött fogyasztók, akik az MDPV-t nazálisan (orrba tolva) vagy orálisan (kapszula formájában lenyelve) fogyasztó többséggel szemben szúrják maguknak az MDPV-t, majd súlyos sebekkel, tályogokkal kerülnek kórházba. Ez alighanem a szerhasználat kevésbé higiénikus módozataira, felülfertőzésre vezethető vissza, ám néhány ilyen eset tápot adott ama (egyelőre alaptalan) gyanúnak is, hogy máris terjed nálunk is a rettegett orosz anyag, a krokodil.
Másrészről viszont az MDPV intravénás használatával sem tudja kiváltani a heroint - márpedig józsefvárosi szociális munkások tapasztalatai szerint tavaly számos VIII. kerületi intravénás heroinfogyasztó egyszerűen átszokott a Katira, mivel az annak beadása nyomán fellépő flash, a szer beütését kísérő eufória felért a heroinéval! No, és persze az ottani szennyezett, beütött heroinnal szemben a mefedrint tisztán, jó minőségben lehetett kapni. Ezzel szemben az MDPV használata, mondjuk, az opiátelvonás tüneteinek enyhítésére kifejezetten ellenjavallt - már csak a kiszámíthatatlan összetételű mellékhatás-gyűjtemény miatt is: az elvonásban lévő páciens kellemetlen fizikai tünetei csak tovább fokozódnának.
Még, még, ennyi nem elég
Az MDPV-nek számos vetélytársa van, melyek közös jellemzője, hogy e pillanatban szintén legálisak, szabadon beszerezhetők. Ezek között említhető a 6-ABP avagy 6-(2-amino-propil)-benzofurán, népszerű nevén a Benzo Fury: ez szintén az entaktogén tudatmódosítók családjába tartozik, azaz eufóriát (is) okoz. Jellemző, hogy még az agykémia szakemberei is csak vitatkoznak a 6-ABP vélelmezett hatásain, s csak valószínűsítik, hogy kémiai szempontból nem véletlenül tartozik az amfetaminfélék nagy és kiterjedt családjába. Valószínű, hogy nem egyszerűen gátolja bizonyos neurotranszmitterek (jelen esetben a szerotonin, a noradrenalin és a dopamin) visszavételét, de még serkenti is a pszichoaktív agyi aminok kibocsátását, azaz durván fogalmazva agyunkat is kvázi droglaborrá avatja. A Benzo Furyhoz hasonló delikvensek kiszűrésére számos ország léptetett hatályba olyan szabályozást, amely már a tiltás alá eső hatóanyagokhoz szubsztanciálisan hasonló molekulák kriminalizálását is lehetővé teszi. Megjósolhatjuk: tűnjön bár e módszer mégoly eredetinek, egy másodperccel sem hozza majd közelebb a megnyerhetetlen drogháború végét.
A fentiekkel szemben organikus eredetével tüntet a mifelénk sokszor Bali-por néven árult matéria, ami egy Délkelet-Ázsiában honos faféle, a buzérfélék családjába tartozó Mitragyna speciosa, avagy kratom (amúgy a kávécserje nem túl közeli rendszertani rokonának) kivonata. Ennek levelét amúgy is régóta rágcsálják Thaiföldön - ezekből, esetleg alkoholos (az alkaloidok itt jobban oldódnak) kiáztatás után lehet hozzájutni magukhoz a hatóanyagokhoz, melyek közül mostanság a 7-hidroxi-mitraginin a legfontosabb, legalábbis immár erre fogadna a kutatók többsége. (Jellemző az is, hogy hosszú időn át inkább egy másik alkaloidról gyanították ugyanezt.) A kratom hatása sok tekintetben különbözik a fenti stimulánsokétól, ami azzal is kapcsolatba hozható, hogy főként az agy opioid receptoraira hat. Összefoglalóan azt mondhatnánk, hogy kisebb dózisokban inkább stimuláns, nagyobb tételben magunkba diktálva viszont szedatív hatású, s a használó jól bekábul tőle, ami közelebb áll a pszichoaktív drogokkal kapcsolatos laikus hiedelmekhez. Amúgy viszont az alany aktív állapotban van, tudata nyugodt, munkakedve pedig fokozódik, ami nem lebecsülendő előny ezekben a vészterhes időkben. A szintén legálisan, libafos színű kapszulák formájában beszerezhető kratom ráadásul számos, most is folyó kutatás szerint segíthet a leszokóban lévő opiátfüggőkön, enyhítheti, illetve késleltetheti az elvonási tüneteket, nem csoda, hogy hályogkovács-szerűen már jó ideje alkalmazzák is erre a célra. Mindazonáltal a notórius kratom-fogyasztók maguk is függővé válhatnak - igaz, erről jóval egyszerűbb lejönni, mint a morfinszármazékokról.
S végül ideje, hogy röviden tisztázzunk egy félreértést. A népszerű közösségi portálokon terjedő horrorvideók, melyeken csontig lemart húsú áldozatokat látni, nem holmi dizájnerdrogok, hanem egy, Oroszországban oly népszerű Ersatz-anyag, a dezomorfin nevű opiát használóit mutatják. Ez a szer a kodeintartalmú köhögéscsillapítókból készül, persze tökéletesen ellenőrizetlenül, viszont maximális felelőtlenséggel és az anyag tisztaságára és a higiéniára cseppet sem ügyelve. Előállítani primitíven egyszerű (az eljárás analóg a metamfetamin-kotyvasztók jód-foszfor módszerével, csakhogy itt kodein a kiinduló vegyület), a keletkező dezomorfin pedig olcsóbban piacra dobható, mint a heroin. Hangsúlyozni kell: e vegyületet eredetileg gyógyszervegyészek állították elő 1932-ben, s tiszta formában nem vezet szövetpusztuláshoz. Épp ellenkezőleg: a dezomorfinról már akkor kiderült, hogy a morfiumnál akár tízszer hatékonyabb nyugtató, érzéstelenítő és fájdalomcsillapító - de sajnos nem kevésbé addiktív opiát. Házilagos gyártása 2002 körül kezdődött Szibériában, majd rohamosan terjedt egész Oroszországban - köszönhetően annak, hogy a kodeines köhögéscsillapítókhoz ott nem szükséges recept sem. Ugyanakkor az eljárás során rengeteg korrozív és mérgező reagens és melléktermék marad az utcára kerülő anyagban, amit mindenféle tisztítás nélkül szúrnak az addikt szerhasználók. A következmény tragikus: a toxikus koktél (a krokodil) huzamos használat esetén súlyos szövetkárosodást, érelzáródást, majd ezek következményeként fellépő érgyulladást, gangrénát, azaz szövetnekrózist (-elhalást) vált ki. Jellemző, hogy a sokszor amputációval végződő esetek leginkább némely viperafélék (például a dél-amerikai lándzsakígyók) mérge okozta végtagi nekrózisra emlékeztetnek. Egyelőre nincs megerősített információ a krokodil komolyabb hazai elterjedéséről - adja az ég, hogy ez így is maradjon!
