Üzenetek a világűrbe - Küldjünk jelet?

Tudomány

Az emberiség eddig csak tétován próbálkozott azzal, hogy más, esetleg rajtunk kívül létező civilizációk figyelmét is felkeltse maga iránt. Lehet, hogy jól is tettük.
Az emberiség eddig csak tétován próbálkozott azzal, hogy más, esetleg rajtunk kívül létező civilizációk figyelmét is felkeltse maga iránt. Lehet, hogy jól is tettük.

Sokan hallottak már arról a szorgalmas tevékenységről, melyet amatőr és profi kutatók folytatnak immár évtizedek óta, idegen civilizációk távoli űrből érkező jeleinek detektálására - állami forrástól és támogatástól immár teljesen függetlenül, kizárólag a magánszféra adományaira támaszkodva. Ez volna a SETI (Search For Extra Terrestrial Intelligence - földön kívüli értelmes lények keresése), pontosabban annak passzív formája, hiszen ilyen esetekben csak ülünk jelfogóink mögött, és várjuk, hogy valaki megszólaljon. Márpedig eddig úgyszólván teljes csöndet tapasztalunk, amiből két dolog is következhet: lehet, hogy senki sem vár ránk a sötét és hideg űr mélységes mélyén, vagy éppen ellenkezőleg: bizonytalan számban lapulnak ott sorstársaink, más, magukat több-kevesebb joggal szintén intelligensnek tekintő civilizációk, ám kussolnak, s inkább kivárják, hogy a másik szólaljon meg. Ez a kozmikus méretű Mátyás király Gömörbe' játék, meglehet, nem is szakad félbe, hacsak agresszív kíváncsiságáról ismert fajtánk nem kezd el vadul és költséget nem kímélő energiákkal jelezni: hahó, itt vagyunk! De vajon helyesen járnánk-e el ebben az esetben? Vagy csak a játékban jutalmul kijelölt vödörnyi trágya várna ránk - tán még valami annál is rosszabb?

Almár Iván, a távoli civilizációk kutatása iránt elkötelezett kiváló csillagász egynéhány éve az Élet és Tudományban publikált írásában e szituációt ahhoz hasonlította, amikor egy véges tartalékokkal, de működő rádió adó-vevővel felszerelt mentőcsónak sodródik a Csendes-óceánon. A dilemma ilyenkor abban áll, hogy ha aktívan használjuk jeladónkat, meglehet, ellenséges érzelmű hajósok vagy agresszív szigetlakók áldozatává eshetünk, éppen ezért jobban tesszük, ha inkább passzívan csavargatjuk adóvevőnk gombjait, és egy olyan jelzésre várunk, amelynek küldőjében megbízhatunk. Azt persze ne kérdezzék, hogy miként nézne ki pontosan ennek pendant-ja a földöntúli kommunikációban, azaz miként szereznénk bizonyosságot arról, hogy odaátról jóindulatú alienek integetnek felénk. Jellemző, hogy a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) főtitkára már 2000-ben egy dokumentumot terjesztett az ENSZ Világűr Bizottsága (ilyenje is van neki...) elé, amelynek egyik pontja így fogalmaz: "Az egyes államok ne küldhessenek semmiféle üzenetet Földön kívüli intelligencia felé, amíg a megfelelő nemzetközi konzultációk nem történtek meg." Nos, ha egy hipotetikus külső üzenetre adott válasz feltétele egy sikeres, netalán konszenzussal záródó nemzetközi konzultáció, akkor civilizációnk garantáltan a fűben lapulva fogadna mindenféle üzenetet.

Mindenesetre a SETI-program eddigi sikere (pontosabban sikertelensége) nyilvánvalóan három alternatívát vázolna fel. Ha úgy gondoljuk, hogy a világűr fürkészése azért nem vezetett eredményre, mert túlságosan csöndben voltunk, akkor egy aktív METI-programra (Message For Extra Terrestrial Intelligence - üzenet földön kívüli értelmes lényeknek) volna szükség, ez viszont, tekintve, hogy az űr hatalmas, még a célpontok szűkítése esetén is iszonyú pénzeket emésztene fel. Mondhatjuk persze azt is, hogy kudarcunk pusztán annyit bizonyít: egyedül vagyunk a kozmoszban, azaz riasztó lehetőségként csak nálunk kevésbé intelligens lények élnek a világban, esetleg nincs is élet a Földön kívül. Ez a fajta kishitűség egyrészt nem volna jellemző ránk, másrészt nem is volna racionális, elvégre a Földön kívüli civilizációk utáni módszeres kutatás alig fél évszázada kezdődött el, ráadásul az ehhez szükséges eszközök (a rádióteleszkópoktól a számítógépeken keresztül a nagy teljesítményű lézerekig) kifejlesztése is csak az utóbbi évtizedekben vett nagyobb lendületet, s még nem zárult le. Almár professzor úgy véli: fokozni kell az idegen civilizációk utáni kutatást a csillagászat, benne a rádiócsillagászat teljes eszköztárának bevetésével. Ez, amellett, hogy még így is jóval olcsóbb volna, mint egy széles körű METI-program, biztonságosabb lenne a tudósaink által fiatalnak és többek között saját ellentmondásai miatt is sérülékenynek tekintett emberi civilizációnk számára. Ráadásul Almár szerint egy ilyen, felturbózott SETI-program a részt vevő kutatók számára is gyümölcsözőbb volna, hiszen egyrészt - afféle melléktermék gyanánt - számos asztronómiai felfedezésre adna módot, s ha mégis sikerülne detektálni egy távoli jelet, annak dicsősége is a jelen kutatóié volna. Ezzel szemben a METI-programban részt vevő csillagászok csak küldenék azt a sok jelet a siker, pláne a személyes siker minden reménye nélkül - hiszen ha válaszolnának az "ottaniak", azt a világűr iszonyú távolságai miatt csak egy következő generáció kapná meg.

San Marino-skála

Az utóbbi opciót támogató, 2008-ban a SETI League (ez a laza, profi csillagászok, más tudósok és amatőrök részvételével működő konföderáció 1994-ben jött létre, miután a smucig és szkeptikus amerikai kongresszus felfüggesztette a NASA részvételét a SETI-programokban) Giordano Bruno-díjával is kitüntetett Almár néhány társa, mindenekelőtt Paul Shuch amerikai űrkutató közreműködésével kidolgozott egy protokollt, az úgynevezett San Marino-skálát a METI-programok szabályozására. Ezt a már említett IAA SETI-csoportja 2007-es hyderabadi gyűlésén hivatalosan is elfogadta - ami persze nem jelenti azt, hogy a témában érdekelt nemzetközi tudósközösség minden tagja kötelezően elfogadná magára nézve. A San Marino-skálán bármely, a Földön kívülre küldött üzenet intenzitását, információtartalmát, időbeli és térbeli kiterjedését értékelik egytől tízig: a magasabb, kritikus értékek esetén volna szükség nemzetközi konzultációkra. Az ötletet sokan ünnepelték, míg mások élesen támadták. Az aktív METI-kísérletek legfőbb propagátora, Alekszandr Zajcev orosz rádiócsillagász (akinek csoportja már több erőteljes, bár rövid idejű üzenetet sugárzott bizonyos kiválasztott, közeli csillagok felé a krími Jevpatorija óriás rádióteleszkópjával) szerint fölösleges bármilyen óvatoskodás. Zajcev szerint annak valószínűsége, hogy mi kapunk üzenetet egy távoli, esetleg ellenséges civilizációtól, sokszorosan felülmúlja annak esélyét, hogy valamely METI-program miatt értesülnek rólunk a hipotetikus alienek. Különben is: a Földről származó jelek túlnyomó része nem is holmi METI-program, hanem a mikrohullámú radarcsillagászat - például Földünkre veszélyes objektumok utáni kutatásának - gyümölcse.

A San Marino-skála azonban minden támadás ellenére hasznos eszköz lehet, hiszen segít mederbe terelni az aktív SETI-kutatások körüli vitákat. Egyben lehetővé teszi a majdnem amatőr üzenetek és a profibb, de még mindig alacsony pontszámú kommunikációs kísérletek (s ilyennek ítélhető a Voyager űrszondák kép- és hanganyaga, de a NASA "űrdiszkója", a Beatles Across The Universe című dalának 2008. február 4-i egyszeri sugárzása a Sarkcsillag felé) elkülönítését a magasabb skálaértékű, kritikusabb üzenetektől. Sok tudós - többek között a Discovery Channelnek készült műsorában Stephen Hawking is - int attól, hogy túl sokat áruljunk el magunkról: talán jobb volna elkerülni egy találkozást, s inkább magányosan sodródni tovább az űrben.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.