Veszprémi viadukt: Pillantás a hídra

szerző
- legát -
publikálva
1998/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tavaly heten, idén hatan ugrottak a halálba a veszprémi viaduktról, többnyire lehetetlenül fiatal emberek. Nem csoda, hogy a dunántúli város idén hatvanéves jelképét sokan az öngyilkosok kultuszhelyének tartják, ami azon túl, hogy rettenetes dolog, nem éppen hízelgő egy az átlagosnál dinamikusabban fejlődő településre nézve. Nem csoda, hogy a veszprémi önkormányzat sok mindennel próbálkozik annak érdekében, hogy valamiféleképpen megállítsa ezt a borzalmas sorozatot.

Tavaly heten, idén hatan ugrottak a halálba a veszprémi viaduktról, többnyire lehetetlenül fiatal emberek. Nem csoda, hogy a dunántúli város idén hatvanéves jelképét sokan az öngyilkosok kultuszhelyének tartják, ami azon túl, hogy rettenetes dolog, nem éppen hízelgő egy az átlagosnál dinamikusabban fejlődő településre nézve. Nem csoda, hogy a veszprémi önkormányzat sok mindennel próbálkozik annak érdekében, hogy valamiféleképpen megállítsa ezt a borzalmas sorozatot.

A veszprémi viadukt, hivatalos nevén Szent István Völgyhíd, éppen hatvan évvel ezelőtt épült meg egy 258 000 pengős beruházás és kétévi kemény munka eredményként, hogy a város Jeruzsálem-hegy és Temető-hegy közötti szakaszát összekösse. A vasbetonból készült építmény legjellegzetesebb vonása az aszimmetria: a híd lábazata voltaképpen két kisebb és egy nagyobb ívből áll, és ettől válik építészeti különlegességgé. Egyébként szürke; szépnek, kecsesnek vagy elegánsnak a legnagyobb jóindulattal sem mondható, mégis néhány év alatt

Veszprém szimbólumává vált

Valószínűleg csak azért, mert még a legfakezűbb amatőr fotós is bele tudja komponálni egy bizonyos szögből a híd nagyobbik ívébe a veszprémi Várhegyet, toronyórával, lánccal, és ez annyira látványos, hogy a várossal kapcsolatban nagyobb képi közhelyet el sem lehet képzelni.

Az építmény - amit neveztek már szimplán Völgyhídnak, Rákosi Mátyásnak, majd 1988 óta ismét Szent Istvánnak - "a városrészek közé illeszkedve tölti be közlekedésszervezői, városszerkezet-alakító szerepkörét. Nyilvánvaló, ha egy műszaki alkotás spontán módon válik egy város jelképévé, akkor többet jelent a város társadalma számára egyszerű funkcionális létesítménynél." Legalábbis ezt olvashatjuk abban a kiadványban, ami 1988-ban jelent meg, az objektum felavatásának ötvenedik évfordulójára. A kis könyvben számos visszaemlékezéssel, műszaki adattal, kis színessel emlékeznek meg a hídról, arra viszont még utalást sem találunk, hogy a veszprémiek körében az a kifejezés, hogy "na jó, kimegyek a hídra", tulajdonképpen már az avatás óta az öngyilkosság szinonimája. Szinte alig akadt olyan év, hogy néhányan ne vetették volna le magukat a majd´ harmincméteres mélységbe, pánik és botrány azonban csak tavaly lett a dologból, ugyanis amellett, hogy

az áldozatok száma nőtt,

egy éven belül négy gimnazista is így vetett véget az életének; közülük hárman ugyanannak az iskolának a tanulói voltak, sőt 1997. augusztus 28-án a gimnázium egyik tanárnője is követte őket. A szomorú sorozat ezzel nem ért véget, idén már hatan ugrottak le a hídról, legutóbb október 4-én egy huszonegy éves lány.

A tavalyi esetek hatására a veszprémi önkormányzat azonnal vizsgálatot indított, milyen technikai intézkedésekkel lehetne megelőzni a bajt. Marton Ferenc, a helyi településfejlesztési bizottság elnöke elmondta, sorra vették a lehetőségeket, de a látványos fizikai beavatkozások (védőháló kifeszítése, a korlát vonalában elhelyezett két méter magas plexi, drótháló) közül egyik sem olyan, ami biztos védelmet nyújthatna, vagy ami mégis, azt a híd viszonylag kényes statikai helyzete miatt nem lehet megvalósítani. "A veszprémi viadukt

nem olyan, mint

az Eiffel-torony,

aminek a teraszrészeit berácsozták, a hídból nem lehet állatkerti ketrecet csinálni" - mondta Marton Ferenc, aki foglalkozását tekintve statikusmérnök, ám akinek mégis az a meggyőződése, hogy a viadukt esetében nem a műszaki megoldások vezethetnek eredményre. Ugyanígy látják a veszprémiek is, legalábbis a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján harmincnyolc százalékuk gondolja úgy, hogy semmit sem lehet tenni, míg a védőrácsot tizenhét százalékuk, a védőhálót pedig tizennyolc százalékuk tartaná jónak. Viszont mindössze tizenhárom százalékuk gondolja úgy, hogy hatásos lesz az az intézkedés, amit végül a veszprémi közgyűlés jóváhagyott, és ami már meg is történt, nevezetesen, hogy 103 előnevelt fát, lombhullatókat és örökzöldeket vegyesen, telepítettek a viadukt alá, a Séd-patak mentén. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a fák megnőjenek, lombjuk összeérjen, és ezáltal a mélységérzet csökkenjen, legalább három évnek el kell telnie.

A fák telepítése összefügg azzal a pszichológiai vizsgálattal, amit szintén a veszprémi önkormányzat felkérésére végeztek, de a lélekgyógyászok tanácsolták azt is, hogy világítsák meg a viadukt mellett álló templomot, valamint a völgyben helyezzenek el egy

anyát gyermekével ábrázoló óriásplakátot

(erre még nem került sor), hátha hatásosak lesznek. A híd két végére telefonfülkéket állítottak fel, a rendőrség és a polgárőrök naponta többször járőröznek itt.

"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy valamiféle megoldást találjunk, bár jól tudjuk, nem lesznek kimutatható adatok arról, hogy ezek az intézkedések mennyire hatékonyak" - mondta Asztalos István alpolgármester, aki szerint szintén nem jelenthet megoldást különféle technikai akadályok felállítása, mert azok inkább "kihívást jelentenének". Az alpolgármester sokkal hatékonyabbnak tartja a védelemmel kapcsolatos "másik irányt".

Ez a "másik irány" pedig a prevenció. "Azon dolgozunk, hogy kiépítsünk a városban egy olyan öngyilkosság-megelőző hálót pszichológusokból, pszichiáterekből, orvosokból, védőnőkből, amin talán jobban fennakadnak a lehetséges öngyilkosjelöltek, mint az esetleges mechanikus eszközökön. Nemzetközi statisztikák bizonyítják, hogy tíz leendő öngyilkosból nyolc valamilyen módon jelzést ad. Ezek a jelzések inkább a szakemberek számára egyértelműek. Nagyon fontos lenne, hogy az oktatási rendszerben legyenek olyan képzett oktatók, akik képesek ezeket a jelzéseket értelmezni. Nagyon fontos az is, hogy az iskola alkalmazottai legyenek, ugyanis nem bízhatjuk ezt a munkát a néhány alkalommal megjelenő orvosokra, pszichológusokra. A gyerekek egy jól ismert tanárhoz bizalommal fordulnak, egy alig ismert emberhez azonban nem" - mondta Asztalos István.

Az első lépések

már ezen a területen is megtörténtek. Beindult egy komplex öngyilkosság-megelőző program pedagógusok, háziorvosok, védőnők részvételével. Első lépésként a város összes középiskolájában folyik a pedagógusok képzése, hogy észlelni tudják az esetleges jelzéseket, de a tanárokat a másik oldalról is megvizsgálják; terjedelmes tesztanyagot kell kitölteniük, aminek alapján megállapítható a szuicid hajlam. A későbbiekben a programot szélesebb körben is alkalmazni kívánják. A szakemberek úgy gondolják, ez az egyetlen út, amivel az öngyilkosságok száma valamennyire csökkenthető, legalábbis a fiatalok körében.

- legát -

szerző
- legát -
publikálva
1998/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...