Február 6. – Janukovics csávában

  • Körner Gábor
  • 2014. február 6.

Ukrajna mindennap

Európa feleszmélt, csak úgy tűnik, későn. Moszkva agresszivitása láttán lázas sürgölődésbe fogtak a diplomaták. Világossá vált, hogy Ukrajna problémáját nem lehet európai szavalatokkal megoldani.

Janukovics államfő szocsi látogatása előtt nem várható előremozdulás sem az új kormány kinevezése, sem az alkotmánymódosítás ügyében, jelentette be még kedden a kormányzó Régiók Pártja parlamenti képviselője, Hanna Herman. Persze mindenki a pénteki Janukovics–Putyin-találkozótól vár előrelépést az ukrán patthelyzetben, mégis, kicsit meghökkentő az a nyíltság, amivel egy politikus beismeri: pártja egy lépést sem tehet Moszkva engedélye nélkül.

Európa feleszmélt, csak úgy tűnik, későn. Moszkva agresszivitása láttán lázas sürgölődésbe fogtak a diplomaták. Világossá vált, hogy Ukrajna problémáját nem lehet európai szavalatokkal megoldani. Az ukrán orientáció nem csupán a „rabok legyünk, vagy szabadok?” álkérdésre adott válasz függvénye, sokkal inkább azon múlik, ki képes és hajlandó finanszírozni a csődben lévő országot, és mit kér cserébe. Az európai tárgyalásokról kiszűrődő gyér információk egy Ukrajnának nyújtandó kölcsönről szólnak, természetesen politikai és gazdasági feltételekkel. Megkezdődött tehát a licitálás a Nyugat és Oroszország között, a tét Ukrajna politikai hovatartozása, Janukovics pedig, mint egy árverő, begyűjti az ajánlatokat.

Legalábbis a Nyugat így látja az ukrán helyzetet – nem véletlenül, hiszen Januko­vics eddig csakugyan két nyársat tartott a tűzbe. Nem önmagában az oroszokkal ápolt jó viszony volt a célja, inkább az, hogy megteremtse maga és köre számára a szabad rab­lás és a hatalmon maradás pénzügyi fedezetét, ezt ugyanis – éppen e körök áldásos tevékenységének köszönhetően – az ukrán gazdaság nem termelte ki. Ilyen értelemben Janu­kovics és az ukrán oli­garchaelit „függetlenségpárti”, de csak úgy, mint a kamasz, aki elvárja, hogy a szülei eltartsák, viszont ne szóljanak bele az életébe.

Hát ez az, ami nem tartható tovább – és amit az államfő láthatóan nem akar megérteni. Az EU-társulás annyiban érdekelte, hogy egy ideig úgy tűnt: Moszkva csak a NATO-tagság ötletét tekintené hadüzenetnek, az EU-hoz való közeledést lenyelné valahogy. Magát az EU-csat­lakozást nyilván sem reálisnak, sem kívánatosnak nem gondolta Ja­nu­ko­vics, de hátha egy laza társulási szerződés nyomán csurran-cseppen valami Nyugatról is? Ami­kor a vilniusi EU-csúcs előtt Moszkva rálicitált Európára, az ukrán elnök azt hitte, egyszerűen áttáncolhat az orosz térfélre, és minden mehet tovább a rendes kerékvágásban. Megkapja Mosz­k­vá­tól az olcsó gázt és a hitelt, a hatalma biztosítva marad, cserébe beviszi Ki­jevet Putyin Eurázsiai Uniójába. A decemberi tüntetések kirobbanásával azonban kiderült: az ukránok jó része számára ma már elfogadhatatlan, hogy az ország – az óhatatlanul meglévő függőségen túl – ilyen egyértelmű vazallusszerepbe kényszerüljön az oroszokkal szemben. Nem egyszerűen a nemzeti büszkeségről van szó; ahogy Timo­thy Snyder, a térség egyik legkiválóbb történésze írja hétfői cikkében, „túl sok ukrán túl sokáig kóstolhatott túl sok szabadságot” ahhoz, hogy eltűrje annak a zsarnoki, fasisztoid államnak a visszaépülését, amelynek védjegye – és legfőbb ukrajnai pártfogója – a putyini Oroszország.

Janukovics olyan csávába került, amiből nem tud kimászni. Miután decemberben zsigerből az erőszakot választotta, és ezen az úton nem ért célt (és világosan látszik: nem is fog), megpróbál kivárni, hátha magától megtörik az ellenzék. Eközben viszont a keményvonalasok Ukrajna föderatív átalakításával (implicite leszalámizásával) fenyegetőznek – ugyanis ma már Moszkva sem éri be az ukrán vezetés „kétkulacsosságával”, egyértelmű választ várnak. Ha Ja­nuko­vics folytatja a hintapolitikát, bármikor megpuccsolják. Az EU az események után kullog, azt hiszi, még megelőzheti a putyinista fordulatot egy nyugati hitellel. Ez nem csak azért illúzió, mert Janukovics és oligarchái nem érdekeltek a nyugati feltételek (világos törvényi szabályozás, korrupció visszaszorítása stb.) teljesítésében, az ellenzék pedig gyenge ahhoz, hogy kikényszerítse a hatalomváltást, hanem legfőképp azért, mert nem ezt diktálja az ukrajnai események dinamikája. A hatalom olyan messzire merészkedett, ahonnan nincs visszaút – ezt mutatja a továbbra is gátlástalan önkény, és a jövőbeli erőszakos megoldás retorikai és gyakorlati előkészítése. Amely „megoldás” persze ma már nem járható út, Ukrajna egyszerűen nem pacifikálható így – és itt sajnos bezárul a kör.

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent számunkra az új uniós médiatörvény?

  • Polyák Gábor
Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény. A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?