Február 11. – Az „ukrán terroristák”

  • Körner Gábor
  • 2014. február 11.

Ukrajna mindennap

Nem az erőszak és a gazdasági zsarolás, hanem az ezerszer sulykolt hazugságok, a manipulációk és összeugrasztási kísérletek fogják megrogyasztani a Majdan barikádjait.

Noha a szocsi olimpia előtt a szervezők mindenkit megnyugtattak, hogy a sportolók biztonsága az észak-kaukázusi régió közelsége ellenére garantált, egy kisegér sem juthat át a szuperbiztos védelmi vonalon, pénteken mégis arra figyelmeztetett az ukrán belügyminiszter, Vitalij Zaharcsenko: „ukrán terroristák” fenyegethetik a békés játékokat. Úgy látszik, a csecsen öngyilkos merénylőket még csak-csak kiszűrik Szocsiban, de a galíciai fasiszták már okozhatnak meglepetést.

false

 

Fotó: MTI

De mi vezetett a nagy horderejű bejelentéshez? Egy nappal korábban gyógyszeradománynak álcázott küldemény robbant a kijevi tüntetők főhadiszállásán, a Szakszervezetek Házában. Ketten súlyosan megsérültek. A miniszter már másnap, érdemi nyomozás nélkül kijelentette: a robbanás arra utal, hogy szélsőségesek terrorakciókkal készülnek megzavarni az olimpiai játékokat. (Elképesztő ravaszságra vall, hogy – látszólag teljesen értelmetlenül – a zsúfolt főhadiszálláson, az adományokat szortírozó helyiségben készültek tettükre.) Mit tesz isten, Zaharcsenko szavai még aznap beigazolódni látszottak. Egy ukrán utas Szocsiba akarta téríteni a Harkiv–Isztambul repülőjáratot, azzal fenyegetőzve, hogy a gépen „bomba van”. Az utasról utóbb kiderült, hogy részeg, a gépen nem találtak robbanószert.

Persze senkinek sem hiányzik egy terrortámadás az olimpia alatt, ha viszont ne adj’ isten, mégis történne valami, rögtön lehet kire mutogatni. Az orosz és ukrán rezsimnek láthatóan semmi sem drága, ha a Majdan befeketítéséről van szó. Mindkettő jól felfogott érdeke, hogy az ukrán forradalomról torz képet mutasson. Az orosz Levada Központ január végi felmérése szerint az orosz lakosság 44 százaléka a nyugati befolyásban, 35 százaléka a nacionalizmusban látja az ukrajnai események kiváltó okát. Akár kellemetlen következményei is lehetnek, ha kiderül: korántsem az EU próbálja a nacionalizmus szításával az oroszok ellen fordítani az ukránokat, amint a propaganda állítja, hanem a polgárok elégelték meg a zsarnokságot, merőben szuverén elhatározásból. (Az orosz liberális ellenzék nem véletlenül rokonszenvezik a Majdannal, amint azt többek között az egy héttel ezelőtti moszkvai szolidaritástüntetés is mutatta.) Az ukrán tüntetők mindenekelőtt információs háborút folytatnak – mind belföldön, ahol keveseket ér el a független média, mind külföldön, ahol, rokonszenv ide vagy oda, sokakban felületes vagy sztereotip kép él Ukrajnáról, és a média jellemzően orosz (nyelvű) forrásokból tájékozódik.

A birodalmi propagandagépezetnek pedig a dezinformáció a fő fegyvere. Lázasan igyekeznek bizonyítani, hogy minden másképp van. Nem a rezsim fizetett verőbrigádjai terrorizálják az ellenzéki aktivistákat és az újságírókat – valójában a tüntetők a terroristák. Nem a titkosszolgálat információi alapján rabolnak el embereket vagy gyújtják fel az aktivisták autóit „ismeretlenek”, hanem csupán a „szélsőségesek” igyekeznek besározni a hatóságokat. (A tíz nap után megcsonkítva előkerült Dmitro Bulatov ellenzéki vezetőről például olyan „információk” keringenek, hogy megkínzásának története valójában ellenzéki provokáció: ezt bizonyítandó egy számlamásolatot is közzétettek a neten, amely állítólag azt mutatja, hogy Bulatov a kérdéses időben fizetős zenék letöltésével múlatta az időt.) Nem Moszkva gyakorol leplezetlenül nyomást Kijevre, hanem – amint azt Szergej Glazjev, Putyin elnök tanácsadója a minap kifejtette – az amerikaiak képzik ki és fegyverzik fel a kijevi amerikai nagykövetség területén a „puccsistákat”. A propaganda szólamai lassan tényleg a legszebb hidegháborús időket idézik.

A sokszor megmosolyogtató rágalmak jelentőségét sajnos nem lehet túlbecsülni. Ahogy az olyan jó ütemérzékkel bevitt tőrdöfésekét sem, mint az a – valószínűleg az orosz titkosszolgálat által lehallgatott és közzétett – telefonbeszélgetés, amelyben Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes keresetlen szavakkal illeti az EU-t, és még az ukrán ellenzékre is sikerül néhány megosztó kijelentést tennie. Egyáltalán nem kizárt, hogy végül nem az erőszak és a gazdasági zsarolás, hanem éppen az aprónak tűnő, de ezerszer sulykolt hazugságok, a manipulációk és összeugrasztási kísérletek fogják megrogyasztani a Majdan barikádjait.

 

Korábbi bejegyzések: január 25., január 26. első és második, január 27. első és második, január 28., január 29. első és második, január 30, február 3. és február 6.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.