Baranyi Krisztina, az Együtt országgyűlési képviselőjelöltje

„A legalsóbb szinteken is látni, hogy az utolsó 20 forintot is ellopják a fideszesek”

Választás 2018

A választókerület legesélyesebb jelöltjének tartja magát, sok helyi ügyet felkarolt már, ezeket és a zöldügyeket képviselné az Országgyűlésben, szorosabb együttműködésre törekedne a kerület vezetőivel. Baranyi Krisztinával (Együtt) beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: 2014 óta önkormányzati képviselő a kilencedik kerületben, ez idő alatt sok olyan ügyet vitt, ami a kerület vezetésének nem tetszett, tavaly októberben kirúgták a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottságból. Az, hogy most országgyűlési képviselőként indul, ennek ez az oka vagy továbblépés?

Baranyi Krisztina: Két dolog miatt indulok, az egyik a zöldügyek, amelyeket országos szinten képviselek, és ahol óriási pusztítást végzett a Fidesz az elmúlt 8 évben. Ahhoz, hogy javulás legyen az ivóvíz vagy a felszíni vizek védelme, a vegyi szennyezések felszámolása kapcsán, újjá kell építeni a környezetvédelmi rendszert. Ezzel a vezetéssel erre semmilyen esély nincs. Az önálló minisztériumtól egy államtitkárságon belüli részlegig jutottunk, ahol az illetékes miniszter leginkább agrárkérdésekkel, a termőföldek kiárusításával és az azokra kapott uniós támogatások ellopásával foglalkozik. Vagyis ma nincs olyan döntési pozícióban lévő ember az ország vezetésében, aki a környezetvédelem ügyében fellépne. A másik ok az, hogy rengeteg támogatást kapok, sokan kérdezték az elmúlt időszakban, indulok-e, kellenek a hiteles emberek. Azt hiszem, nem is tehetem meg, hogy nem indulok el. Ez egy olyan választókerület, ahol minden esély megvan rá, hogy ne a fideszes képviselő nyerjen.

magyarnarancs.hu: Ezek szerint a kerületi ügyek nem is befolyásolták ezt a döntést?

BK: Dehogyisnem. A legalsóbb szinteken is látni, hogy az utolsó 20 forintot is ellopják a fideszesek. Ezzel mindennap szembesülni olyan élmény volt, ami elindított az úton. Hogy változást hozzak.

magyarnarancs.hu: Mit gondol, a kerületi ügyekért országgyűlési képviselőként hathatósabban fel tudna lépni?

BK: Egy kerület jövőjét és életét a források befolyásolják. Hogy milyen és mennyi érkezik, az nem önkormányzati szinten dől el. Általában ezt a kettőt szétválasztják: az országgyűlési ügyek országos ügyeknek számítanak, a szemét meg a kutyaszar pedig helyi ügynek, holott ezek összefüggnek, és utóbbiért is lehet tenni országgyűlési képviselőként is. Arról nem is beszélve, hogy tapasztalatom szerint a kerület országgyűlési képviselője kizárólag akkor jelenik meg, ha kitünteti a pedagógusokat vagy ünnepség van. Sosem hallom, hogy segítene nekünk, vagy nála lobbiznánk valamiért. Semmiféle átjárás nincs a két szint között, és ez nagyon káros. Az Országgyűlésbe is a kerület lakóinak felhatalmazása alapján kerülnek a képviselők, vagyis az a dolguk, hogy az ittenieket képviseljék. Szorosabb együttműködésre lenne szükség: az országgyűlési képviselőnek képben kell lennie, mi történik a kerületekben, mire van pénz, és részt kell vennie a döntésekben, akár a testületi üléseken is.

magyarnarancs.hu: Mik a legnagyobb problémák a VIII.–IX. kerületben?

BK: Budapesten a VIII. kerületben a legmagasabb a munkanélküliség, itt a legmagasabb az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők aránya, vannak szegregált területek, iskolák. Az átlagéletkor 10 évvel kevesebb, mint például a II. kerületben. Vagyis olyan a helyzet, amit legfeljebb Kelet-Magyarországon érzékel az ember. A lakhatási problémák külön figyelmet érdemelnek. A VIII.–IX. kerületben sok a kilakoltatás, mert gondot okoz a rezsi, a lakbér kifizetése. Nem lehet kisgyerekes családokat, idős, beteg embereket az utcára tenni. Megfelelő szociális gondoskodással meg kell előzni ezeket az embertelen helyzeteket. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy fedél legyen a feje felett. Ehhez is központi akarat kell. Ahogy azt is el kell érni, hogy több, olcsóbb bérlakás legyen, amihez hozzáférhetnek az alacsonyabb jövedelmű emberek és a pályakezdő fiatalok is. Szükség lenne normatív lakhatási támogatásra, sokkal több pénz kellene a lakóházak felújítására, országos és helyi szinten is. Míg a IX. kerületben, a Fideszt megelőzően Gegesy Ferenc alatt az önkormányzat először felújított, majd értékesített sok ingatlant, addig a VIII. kerületben a privatizáció éppen fordítva történt, ezért most omladozik minden, mert az alacsony jövedelmű tulajdonosok egyszerűen képtelenek felújítani a 100 éves házakat.

magyarnarancs.hu: A VIII.–IX. kerületnél problémaként emlegetik a köztisztaságot és közbiztonságot is.

BK: Józsefvárosban a közbiztonság kérdésére nagy hangsúlyt fektetnek: rendpárti intézkedésekkel próbálják orvosolni a gondokat. Kocsis Máté, a kerület polgármestere minden második Facebook-posztjában rendőröket dicsér meg és tüntet ki, holott érzékelhető, hogy a drog ellen vívott háborúja nem jött be, Józsefváros még mindig a legnagyobb drogelosztó hely a fővárosban, a legveszélyesebb dizájner drogokat itt lehet beszerezni. A prostitúció ellen úgy harcolt, hogy átszorította őket a IX. kerületbe, de nem oldotta meg a gondot. A körúton kívül a Corvin-negyed kivételével térdig lehet gázolni a mocsokban, azokon a részeken esetleg a parkokat újítják fel, amiket aztán nem lehet rendeltetésszerűen használni, bezárják őket, és kiírják, hogy labdázni tilos. Az uniós pénzből felújított közvécék zárva vannak. Ez sokat elmond az önkormányzatról és a vezetésről. Mintha szelektálnának. Ferencvárosban a legtöbb panasz a lakhatással, köztisztasággal, parkgondozással kapcsolatban érkezik hozzám. Sokszor szembesülnek a kerület lakói illegális szemétlerakással, volt, ahol már a patkányok is megjelentek, mert hónapokig nem vitték el a szemetet, lomot. Van olyan rész a IX. kerületben, ahol nincs közvilágítás az utcákon. Itt több olyan ügy is volt, ahol hatékonyabban tudtam volna fellépni, ha országgyűlési képviselő vagyok, például az Illatos út ügyében gyorsabb lett volna minden, ha bárkit is érdekelt volna, mi van az ott tárolt veszélyes hulladékkal.

false

 

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Az Együttet 1-2-3 százalékon mérik, önálló listát állítottak, de a választókerületi koordinált indulásban benne lennének. Mire számítanak április 8-án?

BK: Az Együtt, mint minden kis párt, alul van mérve, ezt mutatja a korábbi választások tapasztalata is. Hódmezővásárhelynek két tanulsága volt: az egyik, hogy ha egy jelölt áll szemben a Fidesszel, akkor meg lehet őket verni, nem is kicsit; a másik, hogy nagyon fontos, ki az az ember, aki szemben áll vele. Abban a városban egy balliberális jelölt nem tudott volna nyerni, mert egy erősen jobboldali, vallásos városról beszélünk. Ezért fontos, hogy mindenhol megtaláljuk azt az egy jelöltet, akit helyben ismernek, a magukénak érzik, látnak tőle folyamatos munkát és eredményeket. Az már kiment a divatból, hogy valaki azért szavaz egy jelöltre, mert ott van egy pártlogó. Hitelesnek kell lenni, az számít, mennyire sokat dolgozik, hogyan és mennyi ügyet old meg, mennyire látszik a helyi és országos médiában. Folyamatosan jelen kell lenni, akkor lesz valaki látható és hiteles. Az Együttnek több ilyen jelöltje van az országban.

magyarnarancs.hu: A hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem miben segíti a koordinált indulást?

BK: Felgyorsíthatja, amit mi legalább egy éve mondunk: mindenki tudja, kik azok az esélyes jelöltek, akik helyben nyerhetnek. Mi egyoldalúan vissza is húztuk több jelöltünket olyan körzetekben, ahol nem mi voltunk a legesélyesebbek, például Szél Bernadett (LMP) körzetében vagy Kunhalmi Ágnesében (MSZP). Viszont nekünk is vannak olyan embereink, akik helyben esélyesebbek, mint bárki más. Itt azt kérjük, hogy a mi jelöltünk maradjon állva, a többiek lépjenek vissza a javunkra. Ha a felelős pártvezetők mind a 106 körzeten végigmennének és nem a kampánytámogatás és egyéb érdekek lebegnének a szemük előtt, akkor legyőzhető lenne a Fidesz – ha nem is mind a 106 körzetben, de sokban. De amíg egyeseknek az a fontos, hogy az évtizedek óta megcsontosodott múmia pártfunkcionáriusoknak legyen még fizetésük az elkövetkező négy évben, vagy a töredékszavazatokból nekik több legyen, hogy nagyobb legyen a frakciójuk – amíg ezeken nem tudnak túllépni olyanok, akik 25, de akár 10 éve művelik a politikát, nemhogy kétharmada, de négyötöde lesz a Fidesznek. Viszonylag új politikus vagyok, nekem nagy csalódás volt belelátni ezekbe az osztozkodásokba. Hiszem, hogy meg kell haladni, amit az elmúlt 27 évben politika néven művelt a Fidesz és az MSZP, mert ez nem az emberek képviseletének a logikája, hanem a befolyás és a hatalom megtartásának a logikája.

magyarnarancs.hu: A koordináció során a Jobbikkal is tárgyalnak?

BK: A Jobbikkal nem tárgyalunk, sosem kerestük meg őket. Egyébként azt látom, hogy ahol a Jobbik esélyesebb jelöltet látott a sajátjánál, ott visszahúzódott. Ez előfordulhat mindenféle tárgyalás és szövetség nélkül is, de nem vagyok velük kapcsolatban. A választókerületben, ahol én indulok, van sok más párt is a Jobbikon kívül, így nagyon egyszerű kiszámolni, hogy ha az egyik oldalon egy jelölt van, a másikon meg sok, akkor hiába vagyunk erősek.

magyarnarancs.hu: A többi jelölttel tárgyaltak már az egymásra javára történő visszalépésekről?

BK: Informális beszélgetések vannak, amik jórészt arról szólnak, hogy ezek a dolgok a jelölt felett két szinttel dőlnek el. Én pedig nem Gyurcsány Ferenccel vagy Fekete-Győr Andrással tárgyalok, hanem a jelöltekkel beszélgetünk erről. De ez is elapadt egy ideje, hiszen nem ők döntenek, és ha esetleg valamikor vissza is lépnének a javamra, azt csak a választás előtt pár nappal jelentenék be, de biztosat nem lehet tudni. Én nagyon boldogan visszalépnék, ha látnék olyan jelöltet, akit ismernek a helyiek, akiben megbíznak, aki nagyon sok munkát végzett helyben és jelentős eredményeket ért el. De ilyet, őszintén mondom, nem látok.

Figyelmébe ajánljuk