Juhász Péter: „Elfogadhatatlan, hogy a politikusok nem hajlandóak az egójukat félretenni a kormányváltás érdekében”

  • Gera Márton
  • 2018. március 24.

Választás 2018

Visszalépett a képviselő-jelöltségtől, a többiektől pedig azt követeli, állapodjanak meg egy jelöltben. Az Együtt elnökét kérdeztük.
  • Juhász Péter ma délelőtt jelentette be, hogy visszalép Budapest 1. számú választókerületében a képviselő-jelöltségtől, mert szerinte csak akkor van esély legyőzni Hollik Istvánt, a Fidesz–KDNP jelöltjét, ha egyetlen demokratikus ellenzéki politikus indul ellene. Az Együtt elnökét kérdeztük.

magyarnarancs.hu: Mikor döntötte el, hogy visszalép?

Juhász Péter: Azt szeretném leszögezni, hogy nincs nálam esélyesebb ebben a választókerületben, tehát nem ez motivált. Arra akartam példát mutatni, hogy személyes felelősség is van a világon. Amikor kijött a Közös Ország Mozgalom felmérése, én összehívtam a jelölteket, és elmondtam, hogy hajlandó vagyok visszalépni, ha van egy közös jelölt. A másik három ember ilyet nem mondott. Szerintem ez vérlázító, és ez konkrétan a Fidesz kottája. Elfogadhatatlan, hogy ellenzéki pártok és politikusok nem hajlandóak az egójukat, a pártérdeküket félretenni annak érdekében, hogy kormányváltás legyen.

magyarnarancs.hu: Pedig a Közös Ország Mozgalom belvárosi vitaestjén a jobbikos Losonczy Pál kivételével éppen azt mondták ki a jelöltek, hogy ha lesz náluk esélyesebb jelölt, visszalépnek. Az elmúlt napokban senki nem utalt rá, hogy mégis visszalépne?

JP: Sehol senki. Pont ez a vérlázító. Egy színjáték zajlik: az MSZP és a DK elmondja, hogy koordinálnának, közben viszont nincsen egyetlen párt, amelynek a javára visszaléptették volna a jelöltjüket. Ugyanígy nem sikerült megállapodni senkivel, egy lépéssel sem kerültünk közelebb a koordinációhoz. Ugyanez igaz az LMP-re és a Momentumra is, két–három helyen ugyan visszaléptették a jelöltjeiket, de ez semmi, mert 50–60 helyen kellene megállapodásokat kötni.

magyarnarancs.hu: Ez jelenleg elképzelhetetlennek tűnik.

JP: Pont ezt a folyamatot szerettem volna elősegíteni a visszalépésemmel. Mi 63 helyen nem indítunk jelöltet, mert tisztában vagyunk vele, hogy aki 106 helyen állít jelöltet, az nem segíti elő a kormányváltást.

false

 

Fotó: Magyar Narancs

magyarnarancs.hu: Az 1. számú választókerületben támogatja valamelyik jelöltet?

JP: Nem, én azt követelem tőlük, hogy állapodjanak meg egy közös jelöltben, válasszák ki maguk közül, hogy ki lesz Holik ellenfele. Innentől egyiket sem tartom alkalmasabbnak a másiknál, én arra fogok szavazni, aki mögé a többiek beállnak.

magyarnarancs.hu: Várható az Együttől további visszalépés?

JP: Nem. Ha más pártok lépnek egyoldalúan, akkor elképzelhető. De jelen helyzetben nem látjuk értelmét, mert senki más nem tesz ilyen gesztusokat. Mi magunktól biztosan nem fogunk visszalépni, ugyanakkor bármilyen tárgyalásra, bármilyen megállapodásra nyitottak vagyunk.

magyarnarancs.hu: Folytatódik a csütörtök este megkezdett tárgyalás Karácsony Gergellyel?

JP: Mi mindig mindenhová elmegyünk, ahova hívnak. Utoljára Szél Bernadettnek írtam, hogy üljünk le beszélni a választási együttműködésről, de választ se kaptam. További kezdeményezéseket nem tudok tenni, mert nincs értelme, de ha bárhol van tárgyalási készség, mi nyitottak vagyunk.

magyarnarancs.hu: Meddig lenne értelme a visszaléptetéseknek?

JP: Októberig lett volna értelme, őszintén ezt gondolom. Bosszantó, ami zajlik, de persze soha nem késő visszaléptetni. Ma, holnap, holnapután meg kellene tenni.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.