Vágó Gábor elnézést kért Gyurcsánytól a részegezés miatt
Screen_Shot_2018-03-20_at_8.08.45.png

Vágó Gábor elnézést kért Gyurcsánytól a részegezés miatt

  • narancs.hu
  • 2018. március 20.

Választás 2018

Az LMP politikusa a vasárnapi tárgyalások után utalt arra, hogy a volt miniszterelnök ittasan ült le egyeztetni.

Vágó az ATV vendége volt kedd este. Az LMP politikus vasárnap egyértelműen azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc részeg volt, amikor meghíva őket tárgyalni: „ha én részeg vagyok és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őt is megkínálom whiskey-vel”. Erre a DK és miniszterelnök-jelöltje kijelentette: jogi elégtételt vesznek a kijelentésért.

Vágó tegnap élő adásban elnézést kért szavaiért.

„Ezúton is bocsánatot kérek tőle, ha bármikor is megbántottam volna akár a múltban, akár most”, majd hozzátette, elsősorban szellemi részegségre gondolt vasárnap.

A műsorban elmondta, elsősorban azért kér bocsánatot, mert úgy érzi, ez az egyetlen módja, hogy az együttműködés folytatódni tudjon, és elnézést kért az LMP közösségétől is.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.