A lombikbébiprogram mindenképpen bűn, állítja Veres András püspök

  • - palosm -
  • 2017. augusztus 24.

Villámnarancs

Nem járható út az élet továbbadására.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke már augusztus 20-i ünnepi beszédében beleszállt a kormányba a lombikbébiprogram szélesítése miatt. A keresztény értékrend szerint a törvénykezés nem megfelelő, erősítette meg most Veres az állítását a Magyar Nemzetnek.

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek

Fotó: MTI

Azért nem az, mert a mesterséges megtermékenyítés semmilyen formája nem fogadható el a katolikus egyház számára, mert a gyermek nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan, mondja a Veres. (Az is megérne egy misét, hogy ezekben a jól hangzó frázisokban, amik rendre előkerülnek lombik- vagy éppen eutanáziatémában, vajon mikor milyen értelemben használják a természetes szót.)

Bűn és bűn

A püspök szerint mindenképpen bűnt követ el az, aki részt vesz a programban: „Attól függően, hogy mennyire volt tudatos részéről a döntés, ennek mértékében a bűne súlyosabb vagy kevésbé súlyos”, érvel.

De Veres a legdurvább választ erre a kérdésre adja: „Vajon bűnben fogannak a lombikgyerekek?”

Erre az igen egyszerű kérdésre elég nehéz nem azt válaszolni, hogy „nem, még a lombikgyerekek sem fogannak bűnben, mert egy emberi élet soha nem lehet bűn”. Nagyjából minden jóérzésű ember rávágná: gyerek nem születik bűnösnek ebben az értelemben.

De Veresnek sikerül a bravúr. Ezt a három mondatot sikerül kipréselnie magából: „A gyermek tehet legkevésbé róla. A szülők pedig nagyrészt tájékozatlanok. Azt el kell mondjam, hogy a lombikbébiprogram nem járható út az élet továbbadására.”

Vagyis a gyermek is bűnös, de ő legalább nem tehet róla? Mi a bánatot akart mondani Veres András? És főleg: mit gondoljon egy hívő fiatal, aki lombikprogramban született? Az ő élete nem járható út az élet továbbadására?

Veres megszólalása mindazonáltal nem légüres térbe érkezett. Az egyre hangosabb lombikellenes hangokról és a katolikus egyház álláspontjáról az alább hivatkozott cikkünkben írtunk hosszan.

Itt jegyezzük meg, hogy a meddőség ma minden ötödik-hatodik párt érinti Magyarországon, évente mintegy 1700 lombikbébi születik. A kormány most azt tervezi, hogy növeli a gyógyszerek tb-támogatását, duplájára emeli a jelenleg évi hatezres eljáráslimitet, így jelentősen rövidülnének az amúgy hosszú lombikbébi-várólisták.

Az életvédők támadása

Miközben a kormány az egyik kezével szélesíti a lombikprogram elérhetőségét, a másikkal lelkesen támogatja az in vitro megtermékenyítést az abortusszal egyenértékűnek tartó, „életvédő” csoportokat. A párbeszédet tabuk, hiedelmek és könnyen meghozott morális ítéletek nehezítik.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.