Fekete György: Nem Orbán Viktor választott ki

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 10., 11:22
kommentek
10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

false

Interjút adott a 168 Órának a Magyar Művészeti Akadémia idén leköszönő, teljhatalmú ura, Fekete György, aki szerint az MMA irányítása nem politikai feladat, s bár kritikusai gyakran felhánytorgatják neki, messze nem rendelkezik akkora hatalommal, mint amekkora Aczél Györgynek volt.

Az MMA-vezér kifejti, hogy őt bizony nem Orbán Viktor választotta ki, és az MMA sem Orbánék kegyeltje, hanem a magyar állam stratégiai partnere.

De vannak persze az örök áskálódók, akiket azért fizetnek, hogy naphosszat élezzék a konfliktusokat és áskálódjanak. Ők lennének – a köszörűkhöz is értő Fekete szerint – a kulturális köszörűsök. Az MMA-elnököt az interjú ezen pontján elragadja a schillingezés, Schilling Árpádot – nyilván ő a fő köszörűs – félművelt, tájékozatlan rendezőnek nevezi, akinek ugyan egyetlen előadását sem látta, de ez nem is baj, hiszen – jön a Fekete-féle vaslogika – Schilling „nyilván azért folyik bele a politikába, mert nem jelentős színházi rendező”.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 10., 11:22
kommentek
10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 10 rworse
    rworse
    2017. augusztus 12., szombat 15:02
    "Fogalmam sincs, miért kéne tehetségtelen, mások szétrugdalása és / vagy seggnyalás árán felkapaszkodott senkikkel interjút csinálni?"

    Hát, ezért. Erről.
  2. 9 Valakicske
    Valakicske
    2017. augusztus 12., szombat 00:45
    Fogalmam sincs, miért kéne tehetségtelen, mások szétrugdalása és / vagy seggnyalás árán felkapaszkodott senkikkel interjút csinálni? A fidesz 9/10-ed részét ilyenek teszik ki - maguktól még melegvízre sem telne nekik ...

    Ezekről régen lehet tudni, hogy kifélék, Fekete sem most kelt ki a tojásból, innentől kezdve pedig felesleges nekik az aktuálisnál is nagyobb teret biztosítani a zagyvaságaik elmondásához, illetve az éppen betanított hülyeségek ismételgetéséhez.
  3. 8 rworse
    rworse
    2017. augusztus 11., péntek 11:22
    Valakicske, 7
    "Mikrofonállvány, vagy sem, ezek ugyanazt a paneldumát nyomják (...) tehát elolvasva a velük készült interjút, fikarcnyival sem tudunk többet annál, mint előtte - márpedig ez lenne az újságírás célja."

    Ebben sok igazság van. Interjúban általában nagyon nehéz sarokba szorítani a kérdezettet, ha az nem akar sarokba szorulni. Ezzel együtt, muszáj próbálkozni interjúval is, az elemző cikkek, glosszák mellett. No és persze, a 168 Órát olvasók nem a 168 Órából fogják megtudni, hogy Fekete György milyen szardarab, akkor se, ha jól sikerül az interjú. De muszáj interjút készíteni a feketegyörgyökkel is. Muszáj.
  4. 7 Valakicske
    Valakicske
    2017. augusztus 11., péntek 10:43
    rworse (3)

    Ha 168órát veszek / olvasok, akkor nem ez a sok nímand érdekel, pláne nem az, hogy mit hazugál össze-vissza (egyik sem képes még akár töredéknyi igazmondásra sem, már nagyon régóta!), mert azzal kénytelen vagyok szembesülni szinte naponta, ha elém tolják őket a komplett magyar médiában - és tolják rendesen, abban hiba nincs.

    Mikrofonállvány, vagy sem, ezek ugyanazt a paneldumát nyomják - esetleg időnként, ha kiesnek a betanított szerepből, akkor elsütnek pár orbitális, sk. előállított ostobaságot is -, tehát elolvasva a velük készült interjút, fikarcnyival sem tudunk többet annál, mint előtte - márpedig ez lenne az újságírás célja. Ez pazarlás, az újságíró, a nyomdai papír és az én időm esetében egyaránt.
    Kérdezzenek olyan embereket ezek helyett, akik képesek élményt nyújtani a válaszaikkal, vagy újat mondani, vagy szimplán csak egy jóízű, emberi / hétköznapi beszélgetés példázatát megmutatni az olvasónak.
    Sem ez a szerencsétlen, önnön tehetségtelenségébe belegárgyult Fekete, sem senki más arról az oldalról NEM KÉPES ilyesmire.
  5. 6 reuters
    reuters
    2017. augusztus 11., péntek 09:00
    ennek a mostani rezsimnek a feketegyörgyök az alapemberei

    de hozzá lépest még egy rezsibiztos birkózóval is megértő vagyok
  6. 5 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. augusztus 10., csütörtök 21:00
    Sajnálom, hogy októberben leköszön, kiváló elnök volt. Biztos vagyok benne, hogy az új beosztásában (a Nemzeti Seggnyalók Egyesülete élén) is töretlen lendülettel veti bele magát a dolgok sűrűjébe.
  7. 4 szegedi789
    szegedi789
    2017. augusztus 10., csütörtök 20:10
    De AKKOR KI ???? ÁLLJON ELŐ !!! :)
  8. 3 rworse
    rworse
    2017. augusztus 10., csütörtök 14:52
    erdőspéterkurvaanyád


    .,.,.,.,.

    Valakicske
    Azért nem mondhatni, hogy propagálja a 168 Óra. Kérdezi. Vitatja. Megítéli. Hogy ne csak mikrofonállványoknak nyilatkozzanak a NER-potentátok. Kifejezetten fontos, hogy ne csak mikrofonállványoknak nyilatkozzanak.


  9. 2 Valakicske
    Valakicske
    2017. augusztus 10., csütörtök 14:09
    ...mondja ezt az okleveles kirakatrendező.
    Fasza.

    Akibe kb. annyi szépérzék és elegancia szorult, mint hegedűszsuzsa szegénygyerekségi megbízottba és rogáncecília zeneimenedzserbe összesen.


    Amíg az ilyen .... kevéssé tájékozott (ámde a hívogató popót a szájuk előtt felismerő), viszont önművelésre képtelen csinovnyikok vígan lenyomhatnak egy nagyszerű, szociálisan érzékeny és társadalmilag végtelenül hasznos rendezőt (akár), addig itt változás nem lesz.
    A bunkó felső tízezernek a feketegyurkák kellenek, mert mellettük nem látszik, hogy ők még nála is műveletlenebbek pár fokkal.

    (Hogy a 168óra miért propagál egy ilyen embert, azt régóta nem értem. És ő már a sokadik NER-potentát ... és nem hiszem, hogy aki 168órát olvas, az ezekből az interjúkból fogja megtudni, milyenek ezek az emberek, ez egyszerűen a saját olvasóközönségük lenézése!)
  10. 1 galambocskám
    galambocskám
    2017. augusztus 10., csütörtök 12:54
    (168 Óra)

    "– Azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön. (Demokrata)"

    Nahát, hogy ezek milyen szórakozottak! Még képesek.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Villámnarancs

Belecsapunk.

Villámnarancs
Szerző adatlapja
Összes blog Itt