Fogást keres a Fidesz: Majtényi László immár a Soros-birodalom államfőjelöltje

  • narancs.hu
  • 2017. január 28.

Villámnarancs

Valaki már a pártharsonát is megfújta.

Úgy tűnik, a fideszes (habonyos) sajtómócsingoknak parancsba adták a napi karaktergyilkosságot. Most épp Majtényi Lászlót igyekeznek lejáratni a Magyar Időkben, ám azon kívül, hogy „Soros-birodalom államfőjelöltjeként” emlegetik, csak egy konkrétummal voltak képesek előállni, azzal, hogy Majtényi tavaly decemberben

egy körzeti televízió adásában, borzalom,

arról beszélt, hogy „alapvetően hasonló eszményeket vall” , mint Juhász Péter.

A cikkben szó van még arról is, hogy a „műsorba Juhász hívta meg régi ismeretségük okán, és mert példaképének tartja az egykori adatvédelmi biztost”, meg arról is 2014-ben együtt léptek fel a Milla rendezvényén.

A kitűnő szerző „Juhász rajongója Sorosék államfőjelöltjének” címet adta művének, ami azért a szokottan magas színvonalú pártsajtóban is kiugró teljesítmény.

Figyelmébe ajánljuk