Ilyen bűvészmutatványokat tud a százmilliókkal kibélelt Fidesz-közeli alapítvány

  • narancs.hu
  • 2016. március 6.

Villámnarancs

Szerdán a Medián, szombaton a Századvég közölte ugyanazt. Csak éppen a csomagolás volt más.

„A választani tudó, biztos szavazók körében a januári 53-ról 46 százalékra csökkent a Fidesz támogatottsága – derült ki a HVG megbízásából készített Medián-felmérésből” – írtuk szerdai híreinkben, de hozzátettük azt is, hogy „kíváncsian várjuk, mit lép erre a Nézőpont Intézet”. Nos, a Nézőpont Intézet helyett a másik kebelbarát, a Századvég Alapítvány sietett megnyugtatni a kedélyeket; szombati közleményük címe: „Változatlan Orbán Viktor és a Fidesz népszerűsége”.

De hogy jött ez ki?

Hát úgy, hogy megismétlik a Medián felmérés eredményét, vagyis azt, hogy a kormánypártok „a biztos szavazók körében 46 százalékon állnak”.

Arról persze egy árva hang nem esik, hogy januárban hány százalékon is állt a mutató.

Na, ez aztán a szenzáció! Szerda óta nem csökkent a Fidesz népszerűsége! Ezért tényleg érdemes rohanni az MTI-hez! Mindenesetre gratulálunk az eredményhez, és még inkább a szíves tálaláshoz. De leginkább ahhoz a 791 millió forintos közvélemény-kutatói megbízáshoz, amit az alapítvány tavaly a Századvég Gazdaságkutatóval közösen, hirdetmény nélküli zárt eljáráson nyert a fejlesztési minisztérium pályázatán.

Figyelmébe ajánljuk