„Készen állunk, hogy támogassuk a kormányt”: a Fidesz zsebéből cincog ki bátran az MSZP elnöke

  • narancs.hu
  • 2016. szeptember 1.

Villámnarancs

„Ellenzéki”, „bátor” és „megújult”: „Molnár Gyula”.

„Hogyha ez a kérdés majd bármikor fel fog vetődni, akkor mi is készen állunk, hogy támogassuk a kormányt a kötelező kvóták elleni harcában” – mondta Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke a HírTv-nek.

E közlés után három értelmezési lehetőség áll előttünk:

1, Molnár keni-vágja az uniós politikát, s tudja jól, hogy a menekültek kvóta szerinti elhelyezése már meghaladott dolog, s soha többet napirendre sem kerül. Ezért nyugodtan mondhatja, amit mond, hiszen soha senki és semmi számon nem kérheti rajta. Kvázi körberöhögte a Fideszt.

2, Szőröstül-bőröstül zsebre tette őt a Fidesz.

X, Ez hülye.

Nyugodjunk bele: tök mindegy, hogy Molnár mit miért mond vagy gondol normál körülmények között, ám egy ilyen kijelentés a népszavazási kampányban csakis egyetlen egyet jelent: korteskedést a NEM-eknek, vagyis a Fidesznek, egészen pontosan Orbánnak.

Mi más is várható ma Magyarországon a „legnagyobb” „ellenzéki” „párt” „fejétől”?

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.