Schmitt Pál megint jól megrázta az olimpiai hülyeségfát

  • narancs.hu
  • 2016. március 29.

Villámnarancs

Elnök úr olyan bravúros okfejtéssel állt elő az olimpiai népszavazásról, hogy megérdemelne egy díszdoktori címet.

„Az emberek akarata ellen nem lehet olimpiát rendezni, erős társadalmi támogatásra van szükség” – jelentette ki ma reggel a Digisport riporterének Schmitt Pál, aki most éppen az Olimpiai Védnökök Testületének elnökeként nyilvánult meg.

A beszélgetésből kiderült az is, hogy ő személy szerint egy fillért nem kap ezért, sőt azért sem, amiért egyébként kapnia kéne… Tényleg, már csak az hiányzott, hogy benyesse, hajlandó lenne fizetni is azért, hogy eljátszhassa az magyar olimpia főlobbistáját.

És ha már pénz, Schmitt elmondta

azt is – ő már csak tudja –, hogy a „magyar gazdaság most is meg az elkövetkező tíz évben is olyan állapotban lesz, hogy ezen nem múlhat semmi”. Ám ez is mellékszál az idézett kijelentéshez képest, hogy ugyebár az emberek akarata ellenére nem lehet olimpiát rendezni. Bizony, bizony, mert ugye csak vannak itt mindenféle vészmadarak is, akik úgy gondolják, hogy mielőtt belevágnánk az ezermilliárdokban mérhető kalandba, nem ártana egy népszavazás.

Schmitt szerint ennél rosszabb már nem is történhetne

„A népszavazás nemtelen támadásoknak tenné ki az olimpiát – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy el lehet erre is költeni 3-4 milliárdot, azonban szerinte azért sincs ennek az egésznek értelme, mert „akik nem akarják, igazából azok is akarják”.

Schmitt az egészben csak az ellenzék ármánykodását látja a kormány ellen, szerinte népszavazás esetén „egy hangos kisebbség” azzal jönne, hogy hányan belebuktak a rendezésbe, és hogy mi minden másra lehet költeni azt a tengernyi pénzt... És tényleg! Valóban, micsoda nemtelenség is volna, hogy egyesek mindenféle hülye adatokkal belerondítanának az elnök úr kis játszóházába, amiben láthatóan egész jól elvan most már egy ideje.

Ráadásul itt senki nem emlékezteti arra a két évvel ezelőtti ígéretére sem, mely szerint a doktori cím megszerzése helyett angolul ír egy könyvet a fenntartható fejlődésről.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.