Semjén Zsolt vidáman elsztorizta a pártharsonának, hogy a Fidesz saját magának csinált választási törvényt

  • narancs.hu
  • 2017. március 24.

Villámnarancs

Megtehette, a Magyar Időknél sosem szakad le a plafon.

A nagy sörcsata második számú hőse, Semjén Zsolt rendesen odanyilatkozott az Kormányzati Értesítőnek, nyilatkozatának német expresszionisták ecsetjére kívánkozó részleteit a várható „eksztatikus” kampányról most – könnyek közt, persze – elhagyjuk, mert a maestrókánk olyat bírt mondani, ami mindent üt. Gyakorlatilag beismerte (vagy inkább elhencegett vele), hogy a választási törvény direkt a Fidesznek íródott. Emlékszünk, a törvény 2011-es, az első dolguk volt megcsinálni, amint kétharmadhoz jutottak.

false

 

Fotó: Illyés Tibor / MTI

„Persze, ha kétfordulós lenne a választási rendszer, akkor az állva maradt protest jelölt mögött – legyen akár jobbikos, akár szocialista – az ellenzéki szavazatok összeadódhatnának. Viszont a választás egyetlen fordulóból áll” – mondta Semjén, és nézett elégedetten (feltehetően).

A kijelentés magyarázatára két lehetőség kínálkozik:

1. S. annyira hülye, hogy a bandája legelemibb titkolnivalóit is kikotyogja,

2. Eszük ágában sincs titkolni semmit, rég úgy vannak, hogy ők mindent megtehetnek.

Az első felvetés első felét nem cáfolva, mi inkább a másodiknak adnánk igazat.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.