Az együttes frontembere, Fat Mike néhány hónappal ezelőtt egy Instagram-sztoriban szólta el magát: 40 év után felhagynak a koncertezéssel, bár lemezeket továbbra is készítenek, sőt már háromalbumnyi anyag össze is gyűlt a fiókban.
A címével ellentétben normál hosszúságú Double Album a tavaly megjelent, a zenekar eddigi legborongósabb lemezének, a Single Albumnak a párja. Az új lemezanyag viszont a régi idők NOFX-ét idézi; Fat Mike keresetlen őszinteségével azt nyilatkozta, hogy szerinte nem tartozik a legjobban sikerült albumaik közé, és ugyan különösebb gond nincs vele, de a tavalyi első részt többre tartja. És egyébként sincsenek jó dupla lemezek. Tényleg nehéz odatenni ezt a lemezt mondjuk az 1994-es Punk in Drublic mellé, hiába vannak ezen is vicces szövegek és zakatoló kvinttologatások, valahogy fáradtnak tűnik a NOFX. Van azért néhány jól sikerült dal (Punk Rock Cliché, Is It Too Soon If Time Is Relative, Gone With the Heroined), de a lemez bizonyos részein önmaguk paródiájának tűnnek (Alcopollack), a két reggae-s dalt meg valószínűleg ők sem gondolták túlságosan komolyan.
Így, hogy az atmoszférájában is eléggé elváló két rész között majdnem másfél év eltelt, nehéz valódi dupla lemezként gondolni a NOFX lemezpárosára, hiába írták ezeket a dalokat egy etapban. Az előzőn több volt a merészség, itt több a működő dal – lehet választani, hogy a győzelmi körhöz érkező NOFX melyik oldala érdekel minket jobban, de az igazán jó lemezekhez vissza kell lapozni nagyjából húsz évet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
