Nem úgy a két fiatal szerelmes, akik Rómeó és Júlia módjára, minden vallási kötelezettséget átlépve egymásba szeretnek és megszöknek. Ha ez nem pecsételné meg örökre a sorsukat, a nyakukba kapják az első keresztes háborút is. Egy soha véget nem érő szenvedéstörténet kezdődik.
A regény nemcsak David és Hamutal történetét meséli el, hanem az író útját is, azt a több mint húsz évet, amit Hamutal nyomainak felkutatásával töltött, Rouentól Kairóig bejárva az utat, amit a nő is megtett, hogy megtalálja elveszett gyerekeit és visszataláljon az életbe. Bár kezdetben a két idősík váltakozása zavarónak hat, az író mindig épp akkor távolít el az ezeréves történettől, amikor nem akarnánk visszatérni a jelenbe, ám a történet előrehaladtával a síkok organikusan egymásba fonódnak, és már legalább annyira szorítunk Hamutalnak, mint annak, hogy Hertmans is beteljesítse küldetését.
A szerző egy egyiptomi zsinagógában talált ősi dokumentumhalmaztól indul, és rendkívül érzékletesen kelti életre a prozelita nő szenvedéseit, könnyen múló boldogságát, közben pedig megrajzolja a 11. század végén elhatalmasodó idegengyűlöletet és vallási fanatizmust is. Azért a történet némi reménnyel is szolgál: az elfogadás, illetve a helyünk megtalálása a közösségben majdnem minden sebet képes begyógyítani.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
