Sir Ralph, ön ugye sok testvér között nőtt fel, ha fel tudna idézni olyan családi viszályokat, melyek során tehetetlen dühöt érzett, igen, elfojtott dühöt, minekutána visszavonult saját szobájába és az emberiség kiirtásának látványos módján törte a fejét. Hogy harmonikus volt otthon? Hát, ez nem jó hír, akkor, tudja, mit, ha elhangzik, hogy csapó, legyen szíves olyan voldemortosan áskálódni, és sziszegve szóljon Sir Liamhez.
Alighanem még ennyi sem kellett, hogy a két színészkirály - Neeson és Fiennes - pontosan tudja, mi a bevett olümposzi nézés, meg aztán nyilván elolvasták, mi van a forgatókönyv fedőlapjára írva, s ott nem az istenábrázolás és a Sztanyiszlavszkij-módszer, hanem A titánok harca 3D (ahol nem, ott meg 2D) szerepelt. Kicsit sem lehet beléjük kötni, Zeusz- és Hadész-ábrázolásból hozzák az uniós átlagot, s úgy általában mindenki más is a megfelelő irányba néz, ha jön valamilyen istentől elrugaszkodott, digitális veszedelem, mondjuk néhány óriásskorpió vagy a Kraken, és a kvarcórákat is levetették minden statisztáról, hogy adva legyen a mitológiai korhűségre. Ami viszont nincs a vásznon, nemhogy három D-ben, de egyben sem, az a minden kardozós-skorpiós mozihoz elengedhetetlen hősi virtus, ami nélkül minden bosszúállás, leányszöktetés és istenek elleni vezértevékenység körülbelül egy balesetvédelmi oktatófilm izgalmával vetekszik. Kérjük, figyeljenek, mit kell tenni, ha szárnyas lovon ülve Krakennel találkoznak; először is térjenek ki jobbra, írjanak le egy kisebb kört a levegőben, majd karddal előre vegyék célba a fejrészt, vagy B verzióként használjanak medúzafejet.
Jön a szörny, megölöm - kis szépítéssel így írható körül a főhősként belógatott Perszeusz ars poeticája, ami egy Segal-filmben sok, egy kalandfilmben kevés, de lehet, hogy itt koncepció.
Az InterCom bemutatója
