Csöbörből vödörbe - Jon Favreau: Cowboyok és űrlények

  • - ts -
  • 2011. augusztus 25.

Film

Van a populációnak úgy eladói, mint vásárlói szinten egy bőséges halmaza (utóbbiak tömeges léte távolról sem független az előbbiek praxisától), kik szerint a mozit a fehér telefonos vígjátékok miatt találták ki, a szélesvásznú, manapság inkább nagy képernyősnek mondható mozit pedig az olyan filmekért, mint a Godzilla Mechagodzilla ellen, Zombik a marslakók ellen, Az élőhalottak a vámpírok ellen s a többi. Ilyenformán két dolgot nem értünk.

1. Miért csak most?

2. Miért nincs benne a címében, hogy "ellen"?

Minden más teljesen jogos és helyénvaló ebben a Steven Spielberg köreiből származó műalkotásban - rendezte fent nevezett, Ed Wood rég halott, tehát nem ért rá. Tavaszi interjúnkban ("Imádom Benny Hillt", Magyar Narancs, 2011. március 24.) a főszereplő, Harrison Ford így fogalmazott: "olyasféle film lesz ez, amit az emberek szívesen megnéznek manapság" - süket (és vak is), aki nem hallja ki belőle az iróniát, a művész, aki Tarkovszkijjal kel és fekszik is, odaböki, hogy a többiek micsoda marhaságokra gerjednek. Ugyanakkor nem téved, nyilván sokan fogják megnézni ezt a filmet, mi is csak ajánlani tudjuk. Virtigli cowboyok gyepálnak benne virtigli űrlényeket, mi kéne még?

Csakhogy ilyenformán nem az a kérdés, hogy jó film-e ez, hisz annak ellenére, hogy az "ellent" kihagyták a címből, mindenki tudja, még az óvodások is, hogy mire váltanak jegyet: Ed Wood visszatérésére, ami egyfelől jócskán esedékes, másfelől éppoly adekvát jelen formájában, mint volt anno (1994-ben) Tim Burton elővezetésében. És nem is az a kérdés, hogy Spielbergék gondolnak-e valamit arról, amit most ily nagy rössel előrángattak. Nem gondolnak egyébként semmit, de úgy tudják, hogy ami valamikor működött a moziban, az működhet most is - pláne, ha rendesen, pénzt, fáradságot nem kímélve csinálják. Ebben pedig nyilván nem tévednek, hisz ezen az - alig is álcázott - kínálati piacon ez az axióma. Vagyis, ha mégis gondoltak volna, vannak annyira profik, hogy elhallgatták - jól tették (volna). Beérték a bőven mért kikacsingatásokkal, amiket már megszokhattunk (miként Harrison Fordot, bár nem könnyű) Spielberg Indiana Jones-os dolgaiból - itt speciel újra felmondhatnánk az egyszer már bevált mozidolgokról szóló mesketét megint, de épp most hagytuk abba.

Mondjuk inkább (nyugodtan és dicsérőleg), hogy a Cowboyok és űrlények nem veszi komolyan magát, és ezt nem is titkolja, bár evvel csak magunkat mentettük fel, sugallván, hogy együtt röhögtünk az alkotókkal - nem csak ők rajtunk.

De nézhetjük az első kérdésünkre adható egyetlen válasz szomorkásabb fényében is a dolgot. Miért nem keltek fel eddig a cowboyok az űrlények ellen? Leginkább azért, mert a cowboyok és a zombik, vérfarkasok, vámpírok meg a többi hülye közé nem tett egyenlőséget a mozi - azon a vérforralóan hamis alapon, hogy cowboyok léteztek, zombik pedig soha. Most végre kinn az egyenlőségjel, de egy mítosszal kevesebb, brühühü. Viszont ünnepelhetjük a tabudöntögető Spielberg-csoportot, helyreraktak valamit. Csak nem már megint nevetve szabadul (dettó kínálati alapú) múltjától az emberiség? De. És? Tán jobb lesz (tőle a mozi)?

Összegezve mindezt a napnál is világosabb: a Cowboyok és űrlények egy lendületesen előadott, teljesen szórakoztató marhaság.

A UIP-Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.