Film - Nem inge - Orosz Dénes: Poligamy

  • - köves -
  • 2009. december 10.

Film

Amikor rájuk nyitunk, András és Lilla épp páros életük berendezésén munkálkodik nagyban. A lakás új, s bizonyára közös szerzemény (noha a tulajdoni lap állásáról biztosat nem tudunk meg), a kapcsolat viszont régi, kipróbált harctéri technikákkal (védekezés, támadás, elterelés) és konkrét lakberendezési elképzelésekkel. Mindkét fél mást akar. Ha nem az összejövés gyötrelmeivel, akkor innen, az együttlevés (maradás) buktatóival indít minden tisztességes romantikus vígjáték, Orosz Dénesnek pedig papírja is van arról, hogy bemutatkozó nagyjátékfilmje romantikus és komédia.

A hirdetések egyenesen az év romantikus vígjátékának titulálják művét, s ha ezt magyar viszonylatban értik, akkor nem is kekeckedünk tovább, de azért megjegyzendő, hogy egy olyan mezőnyről van szó, melyben a Príma Primavérát is indulónak tekinthetjük. Ám a Poligamy alkotói igazából nem is ezen a pályán szeretnének dicsőséget szerezni; jól látható a vonal, ahonnan a műfajszelídítésnek nekirugaszkodnak, s itt Goda Krisztina munkássága, meg jelen film producerének (Herendi Gábor) "valamiamerikás" múltja rajzolódik ki. Ami a nemzetközi iskolákra jellemző műgondot, a nemes anyagok tiszteletét illeti, bizonyítékra nem is kell sokáig várni; ez látszik visszaköszönni András diszkréten kockás váltásingeiben és szemrevaló ágyastársaiban. Finom csíkozású férfiingben és jó bőrökben párját ritkítóan erős a film: ahány jó ing, annyi jó nő - utóbbiak nagy számát mindenképpen indokolja, hogy hősünk a babaszoba felemlegetése hallatán egy gyors lefolyású "Nyolc és fél" tünetegyüttest produkál; végigvonulnak a színen (és az ágyában) élete meg nem volt női, s mind egy szálig az ő Lillájának mondja magát. Ha dicsértük Pater Sparrow nemrég bemutatott első filmjének alternatív jövőképét, nem maradhat szó nélkül a Poligamy jelenvíziója sem; e stylistok uralta világ minden zugát épp az előtt vikszelték fényesre, hogy a kamerák kiértek volna a címre. Néhány helyszínről még így is lerí, hogy a mai Budapestről való: ahogy a Pesten forgatott Underworldben is feltűnik a város, úgy a szintén nálunk készült Poligamyban is felismerhető egy-két hamisítatlan belpesti helyszín, farkasemberek helyett ezúttal a kapuzárási pánikot alakító Csányi Sándor háttereként. Bár Brooklyn továbbra sem tágul, a Nyugat és a Nyugati tér láthatóan kezd összeérni, s ha mindez nem is sorolható a romantikus vígjátékok legfőbb erényei közé, a hazai közönségfilm szebb jövőjéért folytatott harcban megint csak beljebb vagyunk egy kis lépéssel.

A Skyfilm bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.