Film: Poroltóval a pokolban (Visszafordíthatatlan)

  • - ts -
  • 2003. április 17.

Zene

Messze megelőzte a híre a jónevű (Noe) francia művész munkáját. Cannes-ban ment nemrég, s a fesztivál kimondottan úri közönsége dobott egy hátast a láttán, hogy milyen egy erőszakos film. Az, és eléggé ostoba is, ez persze senkit sem szokott zavarni.
Messze megelőzte a híre a jónevű (Noe) francia művész munkáját. Cannes-ban ment nemrég, s a fesztivál kimondottan úri közönsége dobott egy hátast a láttán, hogy milyen egy erőszakos film. Az, és eléggé ostoba is, ez persze senkit sem szokott zavarni.

A Visszafordíthatatlannak akár két olvasata is leheteséges:

1. Jaj, milyen törékeny is a mi életünk, mennyire csak egy hajszálon lógunk, ha az egyszer elszakad, már hiába keressük, hogy hol romlott el, oda minden!

2. Tyaff-tyaff.

Az elsővel különösebben nem érdemes foglalkozni, tipikusan fölületi olvasat, az egészhez képest olyan, mint egy hámsérülés. A második, abban lehet valami.

A pokolban kezdünk,

ha leszámítjuk, hogy két tróger bizalmasan fölmondja egymásnak azt, amit az eszközhasználó Noe a film végére odaír: "Az idő mindent elpusztít." - ennek persze nincs semmi értelme. Nos, a poklot alkotó egy Végbél nevű buzibárnak képzeli, s ez politikailag kétségkívül inkorrekt, de ábrázolását tekintve, beismerem: tökéletes. Nincs levegő, csak izzadság van, nincs fény, csak a sötétkamrák vöröse, narancssárgája villan néha itt-ott, bizonyító erejű (hogy igen, ez itt az, jó helyen jársz) ábrákat rajzolva a retinára, nincs hely, nincs tér, csak néhány szűk járat, tömve az elkárhozottakkal. Fertelem.

Erős fölütés, kétségtelen: ilyennek képzeltem a poklot, de nem voltam elég jó itt a földön, az érzékenyebb nézők első csoportozata ekkor hagyja el az üzletet.

A második csoport akkor, amikor ugyanitt egy poroltó húsz erős csapásával verik szét az egyik fellépő művész arculatát.

Némi

mentősi, rendőri segédlettel

kínosan hosszadalmas pokoljárásunk aztán véget ér, de megpróbáltatásaink sora korántsem. Rá kell hamar döbbenjünk, amit olvastunk a filmről előre (bárhol), bizony színigaz, itt hátulról van elmesélve a történet.

S haladunk tovább visszafelé a mesében, a pokolba vezető szörnyűségeken át, el egészen a mennyországig, ahol a bajok elkezdődtek. A rendező e szörnyűségeket a fölütéshez mérhető invencióval ábrázolja, ami a vetítőből távozó további jelentős számú dolgozó sietősségén is mérhető.

Mi tagadás, mire a mennyországig jutunk, megesz az unalom, az ilyesmihez, gondolom, Franciaországban kötelező idézgetni a Jules és Jimből.

A második olvasat (ez a tyaff-tyaff) a kétségtelen megfejtés. Mert valakiben esetleg fölmerülhet a kérdés (persze feleslegesen), hogy akkor most jó film-e ez a Visszafordíthatatlan, vagy sem.

Nos, a célját (ami ez a második olvasat) tökéletesen valósítja meg, létrehozni egy szörnyű, durva és valóban ostobán erőszakos műtárgyat -ez igen, vállalható alkotónak, befogadónak egyaránt. Ha festménynek, szobornak képzeljük - nyilván szívesebben néznénk, kimerevített darabok, csak megadják a kezdő sebességet a fantáziának. Noe viszont semmit sem bíz a fantáziára - ha úgy tetszik, csak egyfelé kínál egérutat, ki a moziból. Ha amolyan összművészeti hogyishívjákot akarna, a kimenekülőket orrba verné, és visszazavarná a jegyszedő.

Tehát az elénk tárt szörnyű, faragatlan műtárgy a maga nemében tökéletes. Ám amint az alkotás kiér a pokolból, az már maga a pokoli érdektelenség, valami olyasmi, hogy a szereplő neves művészek milyen helyesek is tudnak lenni - nem értem. Minek ez? Ha valaki mutat egy jól sikerült poklot, fölösleges mellé raknia egy ügyetlen mennyországot, mert az, ahelyett, hogy kontrasztul szolgálna, csak elmaszatolja az egészet.

Figyelem: ez a film szörnyen bestiális!

- ts -

Forgalmazza a Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.