film TRANSFORMERS 3.

  • - kg -
  • 2011. július 7.

Film

Ideje volt már megünnepelni, hogy ember járt a Holdon. Állami ünnepségek megrendezésére nálunk is akadnak számlaképes tehetségek, ám olyan számlatömbje, mint Michael Baynek, úgy sincsen senkinek.

És ez még nem minden. Mert a történelem átírásának ugyan errefelé is nagy hagyományai vannak, de azt a kunsztot, ahogy Bay egy könnyed mozdulattal összehozza a Transformerek és az Apollo 11 történetét, alighanem csak kevesen tudnák utánacsinálni. Tudniillik a NASA-nak némi privát biznisze is akadt odafent: ha Bay verzióját fogadjuk el, máris ki lehet engedni azokat az ápoltakat, akik jó negyven éve azt hirdetik, hogy a Hold árnyékos oldalán óriásrobotok sütögetik a szalonnájukat. (Akik Elvist is emlegetik, még maradnak.) Mi tagadás, a Transformers 3. a saját mércéjével (óriásrobotos filmek) mérve lendületesen indul, ámbár az azért árulkodó, hogy e kellemesen lendületes kezdés jórészt annak köszönhetõ, hogy a visszatérõ szereplõk közül egyelõre még senki sem mutatkozott. Sõt, a bevezetõ Hold-nyitányban az óriásrobotokból is csak a hûlt helyük látszik - kis lépés ez az emberiségnek, de annál nagyobb lépés a Transformers-filmek történetében. Innen szép a vereség, de Baynek meg se kottyan: akkora ügybuzgalommal rombolja le kevéske ázsióját, ami ugyancsak rekord a javából. Nehéz kiemelni bárkit is az egyenletesen szánalmas színészi gárdából, talán John Malkovich komikusi teljesítménye lehet a kivétel. Hogy mi fájna jobban: egy öröklétig tartó roboturalom vagy Malkovich grimasza? A válasz egyértelmû: vessetek a robotok elé!

Forgalmazza a UIP-Duna Film

*

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.