Az el nem veszett, de megtalált képek - Roger Fenton
Marcona skót szoknyás férfiak várakoznak, ülnek és hevernek véletlenszerűnek tűnő alakzatban Roger Fenton Gillies at Balmoral / Vadászinasok Balmoralban című fényképén. Ha nem hangzana olyan idétlenül, talán inkább vadászkísérőnek kellene nevezni őket, hiszen a gillie-k hozzáértésben, helyismeretben semmiképp sem álltak alább a skót felföldre látogató úri vadászoknál, tapasztalatokban pedig még kevésbé, még ha alárendeltjeik voltak is emezeknek, amennyiben nem épp erdő- és vadőri teendőket láttak el. A felszín ferde síkját elhelyezkedésük billenti vízszintesbe, a kép kiegyensúlyozott rendjét pedig a középpontban elhelyezett, ráadásul a kép lekerekített felső szélével harmonizáló kőtömb teremti meg, amely hármójuk lábának (továbbá a kompozíciónak) is támaszául szolgál.
Az Egyetemi Könyvtár metszettárából három éve előkerült tizenkét fénykép közül három ugyanezt a csoportot ábrázolja, egy pedig szólóban a középső, már-már veszedelmes alakot, impozáns, rókafark díszítésű tarsolyával. Két romantikus tájkép, egy vár, előterében számtalan kocsival, egy kastély több nézetből, két keleties portré. Ennyiből áll a híres lelet. Szolid, üreske festészet a fotográfia eszközeivel, hiába, hogy milliókat ér - vonnánk meg a vállunkat, ha nem késztetne bennünket maradásra a körítés, vagyis a bemutatott összefüggések, amelyek végül tanulságossá, izgalmassá, mondhatni, szórakoztatóvá teszik a kiállítást.
Igaz, már a külalak is rokonszenves. A lesötétített díszterem közepén keménypapírból építették föl azt a körkörös, részben zárt állványzatot, amely esendő módon inkább csak szándékában óvja és szerényen felmutatja, a mába hozza az anyagot. Kívül viszont hagyományos, nehéz tárlókban szemlélhetjük a brit fotográfia egyik atyjának munkásságát katalógusok, régi és ritka könyvek lapjain, reprodukciókon.
Mindjárt az elsőben megszemlélhetjük Fenton ormótlan fényképező szekerét, egy átalakított zárt borszállító kocsit, a bakon segédjével, aki a fáma szerint azért kérte urát, hogy örökítse meg, mert attól tartott, hogy netán nem éri meg a másnapot. A krími háborúban jártak ugyanis, ahová az akkor már ismert fotográfus hivatalos ajánlásokkal érkezett. Odébb, a megtalált képeket tartó állványzat külső oldalán is láthatunk egy hasonló, nyilvánvalóan lóvontatású kasztnit. Ez Beszédes Sándor esztergomi fotográfusé volt, és az 1870-ben készült fénykép a visegrádi fellegvárhoz vezető szerpentin egyik kanyarulatában mutatja.
Egy szó, mint száz, 1855-ben járunk. Fenton ekkor 36 éves volt, rég túl bölcsészeti és jogi tanulmányain, sőt festészeti próbálkozásain is, amelyek kevéssé tették ismertté, jóllehet rangos csoportos kiállításokon is részt vett. 1851-ben, többedik párizsi látogatása idején ismerkedett meg közelebbről a fényképezés technikájával, és hamarosan Viktória királynő legszűkebb környezetében találta magát - így került a balmorali kastély és az évenkénti vadászatokra összegyűlő arisztokraták (na meg a gillie-k) közelébe.
Épületek, várospanorámák fényképészeként egyszer már megjárta Oroszországot, három évvel ezután következett krími kiruccanása, amely azonban nem tette igazi haditudósítóvá. A feleségének, illetve kiadójának küldött, zaklatottan fogalmazott, de számos mellékes körülményről aprólékosan számot adó leveleiből (http://rogerfenton.dmu.ac.uk/) kiderül, hogy afféle passziózó előkelőségként kezelték, aki viszont felismerte, hogy minden ajánlólevélnél többet ér, ha készségesen lefényképezi a boldogan pózoló tiszteket. A csatákat többnyire távolról vagy utólag szemlélte - furcsa is lett volna, ha a korabeli hosszú expozíciós időre hivatkozva türelmet és átmeneti mozdulatlanságot kér az öldöklőktől és haldoklóktól. Igaz, beszámol nehéz helyzetekről, amikor az ágyúzó oroszok muníciós szekérnek nézték tábori sötétkamráját, sőt a kolera is meggyötörte. Az egyik reprodukción ágyúgolyókkal teleszórt utat látunk - a kép nem kiállított párján a lövedékek az út mentén sorakoznak. Máig folyik a vita, melyik készült előbb - hogy netán Fenton hordatta vissza őket a drámaiság fokozása érdekében.
A továbbiakban a könyvtár anyagára alapozva a fotó mint dokumentációs eszköz kezdeti felhasználási területeiről esik szó. Megtudjuk, hogy az indiai alkirály kezdeményezésére katonatisztek etnográfiai jellegű fényképek tömegét készítették, és ezeket 1868-72-ben hat kötetbe rendszerezve megjelentették, People of India címmel. Ezek a felvételek sem nélkülözték a "festői" beállításokat, bár hűvösebbnek tűnnek Fenton fotóinál. Elborzadhatunk egy bőrbetegségeket ábrázoló kiadvány képein, majd Fentonnak a British Museum számára készült tárgyfotóit látjuk - például egy ember és egy hím gorilla haladó felfogásban egymás mellé állított csontvázát. Végül a megint csak erősen festészeti előképekre támaszkodó orientalizáló munkáival ismerkedhetünk: a nehéz levegőjű, díszes környezetben egy pamlagon elomló pasa ő maga, a földön kuporgó zenész régi festő barátja, csak a bajadér valódi: valódi modell.
Így aztán a töredékekből szépen összeáll a kép a korabeli fotográfiáról, amelyből Fenton munkássága kétségkívül kitűnik művészies látásmódjával, beállításai érzékeny átgondoltságával. Innen szemlélve máris gazdagabb kontúrokat nyer a tizenkét eredeti darab.
Nem tudni, hogyan kerültek Magyarországra, itt pedig a hosszas lappangás állapotába. De legalább ekkora rejtély, hogy tízévi intenzív munka után miért hagyta abba Roger Fenton a fényképezést. Mert ez történt: a felszerelését és vagy ezer nagyalakú negatívját eladta, és visz-szatért az ügyvédi pályára.
ELTE Egyetemi Könyvtár, február 27-ig, hétfőtől péntekig 10.00-18.00
