Először is ilyen hosszúságú koncertet Bruce Springsteen szokott adni (meg esetleg a Kispál és a Borz, amikor feloszlik), ugyanis közel három órán keresztül állt a színpadon a HS7. Ha valaki azt gondolja, hogy ez belőlük túl sok, akkor érdemes megemlíteni, hogy a monstre fellépés alatt mindegyik korszak érintve volt, és a korábban kivált tagok is színpadra léptek, kezdve Kiss Endrével, akit én a 96-os FMK-koncert óta nem láttam, és bizony nem ismertem volna meg, ha Szűcs Krisztián nem konferálja be. Endre most úgy néz ki, hogy mondjuk a Moby Dickből egész biztosan nem lógna ki, épp ezért volt furcsa látvány, ahogy az ősi Heveny-slágert, a Fathert gitározza a többiekkel (a dal azon a kábé 100 példányban megjelentetett kazettán szerepelt, amit a fentebb említett Sziget-koncert után vettem a Wave lemezboltban, és amire még egyes zenekari tagok is irigykednek). Aztán a következő számban már a 2004-ben kilépő és remek fizikai formában lévő gitáros, Balczer "Ciba" Gábor is a színpadra állt: az 1996-os háromgitáros felállás előadta az első HS7-slágert, a cure-os hatású Wallflowert abból a korszakból, amikor "még nem tudtak magyarul".
Ciba ezután még két számig maradt, majd visszatért a színpadra utóda, Ábrahám Zsolt, és innentől kezdve jött a megszokottabbnak tűnő program, ami viszont valójában egyáltalán nem volt megszokott, hiszen előkerültek olyan dalok is, amiket évek óta nem játszott a zenekar. Ilyen volt például a Játszótér, a Veled is megtörténhet, a Tükör a tükörben és a Csízbörger, amik remekül egészítették ki a jól ismert slágereket (ezek közül kettőt a HS7 Csík zenekarával, vagyis a Karaván Famíliával adtak elő) és a két új dalt, melyek egyaránt az Utazás a kegyetlenbe címre hallgatnak, de két teljesen különálló számról van szó. Háromórányi Dunabeat, stílszerűen a Dunán ringatózó A38-on: ennél jobban nem lehetett volna összefoglalni az elmúlt tizenöt évet.
A38 hajó, november 12.
