Magyar Narancs: Új albumod címe: Tündérország. Egy meselemez címe is lehetne.
Koncz Zsuzsa: Szomorú kötelességből született a lemez. Maradt két dal Cipőtől, amit nekem írt, és úgy gondoltam, hogy ezt minél előbb el kell juttatni a közönséghez. Így aztán, ha nehéz szívvel is, de hozzáfogtunk a két dalhoz. Ekkor még nem tudtam, mi lesz a vége, hogy album készül-e vagy csak egy maxi single. Persze előzőleg beszéltem a szerzőkkel, akik a közelemben vannak, elsősorban Bródy Jánossal, aztán Tolcsvay Lászlóval, Gerendás Péterrel, Lerch Istvánnal, hogy várom az ötleteiket. Müller Péter Sziámi is írt két szöveget, az egyiket még Cipő utolsó szerzeményéhez. A két legfőbb támaszom ebben a nem könnyű helyzetben Bródy János és Závodi Gábor volt. Mint máskor is, Bródy írta a legtöbb szöveget és dalt, és Gábornak köszönhetem - a két remek saját szerzeményén kívül - azt, hogy a végleges formák kialakításához a stúdióban hozzáadta a maga tehetségét. Teljes szívvel, lelkesedéssel dolgozott az egész lemezen, a kollégák dalain is. A dalok pedig jöttek sorban, nagyjából 3-4 hét alatt megszülettek. Idilli pillanat volt ez, amikor mindenki hozta a legjobb formáját, úgyhogy eldőlt, hogy egy egész albumot csinálunk.
| ||
MN: A címadó dalban ezt énekled: "Ez a tündérország háborúban áll, magával harcol, és békét nem talál." Előre eldöntötted, hogy akkor ez most egy politikusabb lemez lesz?
KZS: Én úgy gondolom, hogy nem "politikusak" voltak az előző lemezek sem, egyszerűen arról szóltak, hogy mi van velünk. Ez a lemez sem szól másról. Persze a politika manapság, mint egy cunami, semmit és senkit nem kímélve maga alá gyűri az életünket. Nem csoda, hogy már mindenről ez jut eszünkbe. Így aztán úgy voltam vele, ha már így alakult, legyen ilyen, legyen élesebb, keményebb, ha úgy tetszik, "politikusabb". Ha korábban eldőlt volna, ha nem csak a szomorú apropó miatt készül az új album, akkor is ilyen lett volna. Nem lehetett volna más.
MN: Miért?
KZS: Mert ami most van, azt nem nagyon lehet nem kritikusan szemlélni. Van egy elképzelésem arról, hogy a világnak milyennek kéne lennie, hogy a világ milyen lehetne. De a világ meszsze nem olyan, amilyen lehetne - ezt gondolom én, igaz, akkor se volt olyan, amikor azt gondoltuk, hogy mi majd jól megváltoztatjuk. Voltak ugyan örvendetes változások, eredmények is, de valójában nem olyan lett, amilyennek mi elképzeltük, most meg egy idő óta már egyenesen visszafelé forog az idő. Egy nagyon furcsa, forrongó világban élünk, amelyikben nagyon nehéz eligazodni. Azok pedig, akiknek nincs elképzelésük arról, hogy mit is szeretnének, könnyen eltévedhetnek.
MN: A dal, a vers hatásos tud még lenni a nyers erővel szemben?
KZS: A nyers erővel szemben biztosan nem, de a maga módján talán segít élhetőbbé tenni a világot. Kétségtelen viszont, hogy a manipuláció hatásosabb. És amióta manipuláció létezik, azóta megtévesztett emberek is vannak. Hogy nálunk most mennyien lehetnek, azt nehéz megmondani, de a manipulatív igyekezet erős, és az mindig sokakra hat. Azt, hogy mire megy ki a játék, csak tippelni lehet.
MN: A lemezen szerepel József Attila Világosítsd föl című versének megzenésítése is: "Talán dünnyögj egy új mesét, / fasiszta kommunizmusét". Ez most aktuális?
KZS: Amikor nyolc évvel ezelőtt a legutóbbi verslemezem készült, talán nem jutott volna eszembe elénekelni ezt a verset. Nyilván lesznek olyan kritikák, bőven lehetnek, hogy a Világosítsd föl most nem aktuális. Csak hát az a helyzet, hogy öntörvényű lévén nem méricskélem soha, aktuális-e valami úgy általában. Ha hat rám, nyilván az, meg az sem szempont, hogy ez majd kinek tetszik vagy nem, hanem csinálom. Ez a József Attila-vers megfogott, keményebb és keserűbb, mint a korai versei, talán éppen ez volt a kihívás benne. Kicsit hasonló volt a helyzet Tóth Kriszta Repülőjével is. Zenéjét a korábbi verslemezemre írta Cipő, ám akkor túlságosan komornak, drámainak éreztem, és valahogy idegen volt abban az összeállításban. Most viszont meg kellett csinálnom. És nemcsak Cipő miatt, hanem mert közben nagyon sok dolog történt velünk, egy megváltozott helyzetben élünk, emiatt nyilván én is változtam, így közel került hozzám ez a vers is.
MN: Előadóművész vagy, tehát kapod a dalokat. Mennyire vagy benne az alkotói folyamatban?
KZS: Nekem fontos, hogy igazán magaménak érezzem a dalokat, így aztán nyakig benne vagyok. Az első lépés a válogatás a dalok között. Bródy Jánossal, aki maga is előadó, például hallgatjuk a meglévő dalait, néha örömmel lecsapok valamelyikre, néha meg azt mondom, hogy ez szép nagyon, de énekeld inkább te. Régen is így volt, csak akkor még füzetben gyűltek a dalok, onnét énekelte őket. Van, hogy egy dal vagy szöveg teljesen készen érkezik, nem kell változtatni semmit. Ez ritka eset, mert munka közben mindig akadnak apróságok a szöveg, a zene vagy a hangszerelés körül, és én elég kekec vagyok. Van, hogy csak kis változtatásokat kérek, egy-egy szó, más dallamfordulat, nem ilyen szóló, hanem amolyan, ilyesmik. Aztán akad, amikor teljesen felforgatok egy-egy szöveget, de azért próbálom finoman, nem bántva tenni. Ezen a lemezen is van olyan dal, aminek a szövegével ötször vagy hatszor fordultunk, mire sikerült.
MN: Gondolkodtál már azon, hogy a pályán maradsz-e, ha nem bukkan fel Bródy és az Illés zenekar? Mások nemhogy válogathattak, hanem arra vártak, hogy kapjanak végre egy dalt...
KZS: Kétségtelen, hogy a nem szerző előadóknak ez egy örök problémájuk. Az első nagylemez idején jártam a jogi egyetemre, és bár tudtam, hogy ezt én nem szeretem, biztos voltam benne, hogy ha eljön az ideje, abbahagyom az éneklést, és akkor nem baj, ha van egy diplomám. Bizonyosan így is történt volna, ha nincsenek Illésék. 1967-ben az Ezek a fiatalok kialakított köztünk egy olyan munkakapcsolatot, amit valószínűleg ők is sajnáltak volna abbahagyni. A film után Bródy kezdeményezésére született köztünk egy hallgatólagos gentlemen's agreement, hogy ők írnak nekem dalokat, de akkor én azokat az "izéket" - vagyis a hagyományos táncdalokat, melyekkel a rádió a Rohan az idő sikere után elárasztott - nem énekelem többé. Ez nem esett nehezemre, mert pontosan tudtam, hogy azok nem nekem valók. Ez alatt az összevisszaság alatt született dalokat nem is énekeltem színpadon soha. Ma meghallgatva szakmailag korrekt számok ezek, csak épp nem én vagyok. Attól kezdve, hogy az Illés zenekar megírta a Ne gondold című számot, tudtam, hogy ezt szeretném, ez érdekel, mert ezek az én érzéseim és gondolataim is. Ez vonzott, és ekkor sejtettem meg, hogy ez az elkötelezettség kell ahhoz, hogy kihozzam a maximumot magamból. Nem vagyok kibérelhető bármi eléneklésére. Ebben az értelemben soha nem lettem profi, akkor voltam jó, amikor belülről jött, amit csináltam. Ez a német évek elején tudatosult bennem, amikor az első, Münchenben készült lemezemen még főleg német szerzeményeket énekeltem. Azt mondtam, hogy hagyjuk ezt abba, nekem nem valók ezek a dalok.
MN: Engem azért érdekelne ez a német karrier. Erről nem nagyon lehetett hallani.
KZS: Tény, hogy itthoni visszhangja ennek nemigen volt. A sikertelen első próbálkozás után úgy esett, hogy a keletnémetek épp az egyik lefordított magyar dallal - mely a nyugati lemezen szerepelt - meghívtak egy vetélkedőszerű tévésorozatra, ahol feltűnő sikerem volt. Ezután folyamatosan hívtak, és egy idő után már csak a lefordított itthoni dalokat énekeltem. A német fordítások nem voltak mérhetők a Bródy-szövegekhez, de a közönség mégis megérezte a másságukat. Ezekből készült három album meg egy ráadás Ausztriában, és telt házak előtt énekeltem ott is. A rendszerváltással az állandó meghívások megszűntek, de azért valamennyire ott is jelen vagyok. Ha belegondolok, hogy az elmúlt három évben ott három-négy tévészereplésem volt, míg itthon a közszolgálati tévében csak mint ismétlés fordulhatok elő, akkor ez nem rossz arány.
MN: Nem gondolkodtál azon, hogy fiatal tehetségekkel dolgozz együtt?
KZS: Sokszor felmerült ez köztünk Bródyval, de olyan revelatív alkotót, mint amilyen Cipő volt, nem találtam köztük. Vannak, akik tetszenek, vannak, akiket nagyon idegennek látok, vannak jók, de nekem túl nyersek. A nyelvvel, a prozódiával szinte egyformán rosszul bánnak, nem érdekli őket, pedig a szövegek egy része szellemes, találó, sokszor a zenék is jók. De nem zárkózom el, bármikor előfordulhat ez is.
MN: Jövőre, március 14-én fellépsz a Sportarénában. Mit gondolsz, Balog miniszter téged is támogatna, miként Balázs Fecót, Fenyő Mikit vagy Szikora Robit?
KZS: Azt hiszem, ez úgy működik, hogy meghirdetnek egy pályázatot. Ha észreveszed ezt a pályázatot, akkor talán kaphatsz. Mi nem láttunk ilyen pályázatot. Persze az is lehet, hogy mostanában azért osztogatnak könnyebben ennek a műfajnak is, mert elvették a pénzünket...
MN: A szerzői jogdíjakra gondolsz?
KZS: Igen. Ezek magánpénzek, a szerzők pénze, vagy akár az enyém, hiszen előadói jogdíj is van. Azt mondják, hogy majd visszakapjuk ezt a pénzt, de már ők döntenek, hogy kinek és mennyit, és hogy mi alapján.
MN: Ha most felhívna Balog Zoltán, hogy itt van tízmillió forint...
KZS: ...lehet, hogy elfogadnám (nevet). De a mi arénás koncertünk kapcsán fel sem merült, hogy miniszteri támogatást kaphatnék. Persze próbálunk szponzorokat találni, mert egy ilyen megakoncert közel százmilliós csomag, de most, ebben a labilis gazdasági és törvényi közegben, amikor nem tudni, holnap mi lesz, persze nem találunk. Még szerencse, hogy edzettek vagyunk, hiszen szabadpiaci rendszerben működtünk már a szocializmusban is. Ha annak idején nem lettek volna annyian kíváncsiak ránk, akkor nem koncertezhettünk volna, és nem adták volna ki a lemezeinket sem. De tudod, az a helyzet, hogy ezt az ember imádja, és főleg ezért csinálja.
MN: Fellépnél politikai rendezvényen?
KZS: Most biztosan nem. Én is csak egyszerű szavazó vagyok, aki semmilyen hajdan volt vagy jelenlegi politikai körhöz nem volt közel. Hogy milyenek a nézeteim, azt általában lehetett tudni. Mára a viszonyok annyira zavarosak lettek, hogy ha minden így marad, nekem is gondot fog okozni, kire szavazzak. Azt tudom, mit nem akarok, de nagyjából ennyi. Így aztán logikus, hogy nem is lépek fel, nem adom a nevem olyasmihez, amiről magam sem vagyok meggyőzve. A rendszerváltáskor ez más volt...
MN: Azóta eltelt több mint húsz év.
KZS: Nem a rendszerváltásban, hanem saját magunkban csalódtam. Hogy ilyenre sikeredett, az a mi hibánk, meg az is, hogy most az van, ami. Én például európai szeretnék lenni, és minden tiszteletem mellett sem azeri. Aztán meg úgy érzem, hogy amíg szorult helyzetű emberek vannak meg éhező gyerekek, nem stadionokat kellene építeni. És Európa egyik legszebb fővárosát sem kellene szétbombázni, majd milliárdokért díszterekkel, új szobrokkal, díszjárdákkal villogni, amikor szakad a tető, hullik a vakolat, pusztul már a belváros is. És lehetne sorolni naphosszat.
MN: Nemcsak a márciusi koncerted miatt van tele az arcképeddel a város. A Magyar Televízió retrócsatornáját mások mellett veled is reklámozzák.
KZS: Mélyen felháborít, hogy a megkérdezésem és értesítésem nélkül találtam szembe magamat ezekkel a plakátokkal. Az ügyvédi felszólítást a jogsértés megszüntetésére már megkapták az illetékesek, kíváncsi vagyok, milyen gyorsan sikerül reagálniuk. A polgári törvénykönyv szerint Magyarországon sem megengedhető - akárki is a megrendelő -, hogy emberek képmásával visszaéljenek. Ráadásul abban a kényes helyzetben vagyok, hogy - ahogy te is mondtad - a márciusi koncertem plakátjai is kint vannak. Ez például egy bíróság előtt súlyosbító körülmény lehet.
MN: Ezzel azt akarod mondani, hogy a régi Koncz Zsuzsa konkurenciája a mainak?
KZS: Nem. Én azt akarom mondani, hogy egy rendszernek jogszerűen kell működnie, és nem szabad, hogy ilyen helyzetek előálljanak! Ez az egész szerfelett bosszantó, de a felkészülésünket a nagy koncertre nem befolyásolja. Most a lemezen kívül ez a legfontosabb. Általában kevés dologra vagyok büszke, de hogy ez most az én tizedik sportcsarnoki koncertem lesz, még én magam is tartom valaminek. Tudod, ez nagy próba egy zenekarnak is, ahol azért a közönség figyelme megoszlik, hát még egy magamfajta szólistának, aki egyedül áll elöl. Szóval koncentrálunk erősen, tanácskozunk, színpadképről beszélgetünk, próbálunk, és azért az ünnepekre is készülünk. 2014 fontos év lesz nekem, és ha arra gondolok, hogy "64-ben épphogy elindultunk...". Hát, jó messzire értünk.
