könyv - DENNIS LEHANE: MEGSZENTELT ÉLETEK

  • - greff -
  • 2010. április 15.

Könyv

A filozofikus, a lélektani, a tájábrázoló és a társadalmi tablófestõ bûnregények korában sem koptak ki a világból a szimplán csak lámpaoltás utáni szórakoztatásra kieszelt gyors és brutális krimik. Nagyobb igényû, komolynak tartott korszaka (Viharsziget, Titokzatos folyó) elõtt Dennis Lehane is ebben a zsánerben utazott - az ötepizódos Kenzie/Genarro-sorozat harmadik kötetében legalábbis mindenképp.

Lehane bámulatosan rövidre húzott expozícióval startoltatja regényét: ugyan Patrick és Angie, a két megvesztegethetetlen bostoni magánnyomozó még mindig az elõzõ kötetben (Sötétség, fogd meg a kezem) szerzett sebei nyalogatásával van elfoglalva, nagyjából három oldal után már ki is keverednek a gyászos kényszernyugdíjból, hogy egy - mondani se kelljen: felettébb gyanús körülmények között - eltûnt milliomoscsemete után kezdjenek szimatolni. Tisztességes munkásemberként Lehane lelkiismeretesen dolgozik figurái elevenen tartásán: jól ismert, szeles bostoni közegükbõl például a fülledt Floridába zavarja õket, s a gyerekkori barátok viszonya is végre új szintre lép. A szerzõ emberszemlélete döglesztõen keserû, számottevõ fordulatok nagyjából tízoldalanként érkeznek, a fabula feszes, mint a zongorahúr - újabb jó pontok. A két fõgonosz elvetemültségét azonban a mégoly pesszimista antropológiai nézetekkel is csak bajosan lehetne magyarázni: túlrajzolt alakjuk inkább egy James Bond- vagy Batman-darabban mutatna hitelesen. És közepes szellemeskedéseivel Lehane-nak ezúttal sem sikerült az elbeszélõ Patrik Kenzie-bõl ezredfordulós Philip Marlowe-t faragnia.

Fordította: Huszár András. Agave, 2010, 282 oldal, 2680 Ft

*** alá

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.