Mellé, hogy kilegyen a kötetnyi Szép-próza, egy másik, valamivel jobb sorú kallódót is sikerült a kötetbe venni: így került egy keményfedél alá az 1926-ban született (de újrakiadást utoljára 1957-ben látott) Hetedikbe jártam és a Színház című lap 1946-os évfolyamában folytatásokban közölt Indiszkréció. Egy "így jöttem" diákregény és egy "így mentem el" hódítási regényke: a hetedikes kamaszdiák a Berettyó-parton, a kétszáz oldalt is meghaladva, felkészül, majd a pesti fiatalember alig nyolcvan oldalon hódítási vizsgát tesz az úriasszony-fakultáson.
A felnőttségéből visszanéző-visszaérző szerző, legyen a neve itt Szücs Pali, a nagy együttérzők egyik utolsó példánya. Emlékeivel is messzemenőkig előzékeny, ha szembejönnek, kalapot emel előttük, s előre köszön, azok pedig meghálálják e feltétlen bizalmat; egymás sarkára hágva jelentkeznek a hetedikből. Abból a poros, kisvárosi évfolyamból, ahová olyan nagyszabású alakok jártak, mint Dugó, a duplaajkú, Kiss Kálmán, a különutas, a kis Szigmenth, a törékeny porcelánkutya, vagy Béler, a jellem, nem is beszélve Báró Grekszliről és az ő bárói címéhez méltatlan füléről, vagy a földmíves ifjú Biki Kovácsról. Mind Szép szeme fénye, örömmel mustrálja őket, majd szomorú lemondással és egy bajtársias szervusszal visszaengedi a bandát abba a ködös masszába, ahonnan emlékük felmerült. A kipróbált Szép Ernő-irány ez, olyan világ, ahol minden már elmúlt, vagy elmúlófélben van éppen. Itt csak kiesni lehet az életbe, és onnan tovább esni. Az efölött érzett felindultság azonban csak élesíti a részleteket, minden apróság, emberi mulandóság megörökíttetik: egy jellegzetes tanári lábmozgás vagy bajusztologatás éppúgy, mint egy tanárfeleség "célirányos szép kis vádlija", egy diáktárs "prózai sablon füle" vagy egy dús szülői szakáll. E nagy leltárkészítésben szinte menetrendszerűen torpan meg egy sóhajtásra a líra követe, mert fáj az élet, fáj nagyon, s mikor e fájások előveszik az elbeszélőt, az élet apró kellékeitől hirtelen a nagy egészig jut el. Amikor viszont már nagyon fájni kezdene a mindenség, s a költői képek tapasza sem elég a sebekre, mindig előkerül egy frappáns fülleírás, valami kicsi, de jól irányzott, fülek, cipők, szakállak terhére elkövetett élc vagy szellemesség, csak hogy ismét visszataláljunk a világtérképen Szentmártonba. Kicsit exkuzálja is magát az elbeszélő minden ilyen földet érésekor, a hoszszabb elrévedések után azonban mindig történik valami csínytevés, vagy érkezik egy érdekes átutazó, mint mikor a helyi kávédarálóról lekászálódik lovag Vöntcsövy Ábránd, Afrika oroszlánja, a világraszóló magyar szabadsághős, aki, a legendának némileg ellentmondva vadászpuskákat jött részletre ajánlgatni. De itt a részeg tornatanár, a gimnáziumi szolga, a szejpítő-szivarozó főgimnáziumi igazgató - derűs-szellemes, egyszersmind hajszálpontos leírás mind egy szálig. És persze tovább is van, mert Szépnek röntgenszeme van, mely belelát a füzet lelkébe is, mely füzet meggondolja az asztal fájdalmát, és mélabúsan leomlik. E megrendítő tragédia után máris viccel az igazgató, s így hörög: hol vették ezt az erkölcztelen moczkot?
S ha már a kérdéseknél tartunk: "Érdekli kegyeteket a Béler Béla cipője is? Engem, őszintén szólva az is érdekel, egy ilyen Béleren." Szépnél a füzet lelke és a cipő is érdekes, a költői kérdések pedig ilyen költőietlenek tudnak lenni, mint ez a cipős is, és persze a legprózaibb részek azok, ahol a legköltőibb tartományokba kalandozik a szerző. Hát ilyen ez a Szép, de ez is érdekes egy ilyen Szépen. Mellesleg Bélernek Bergsteiger fűzős cipője van, meg ezüstórája, Lolának viszont dr. férje, szobalánya és telefonja, mert Lola, az Indiszkréció című kisregény csábítója igazi úrinő. A Hetedikbe jártam helybéli patikása még így szólt az utcán megpillantott kis szőke után: héj, kisanyám, de jó volna még egyszer, ami már egyszer jó lett volna. Az Indiszkrécióban az egyszer és a még egyszer is megesik, de sokkal több nem esik ennél: egy úrinői hálószoba és holdudvarának leírását kapjuk, hozzá pedig kabaré- és hakniművészek, krokisták és kuplésok, az előző nap lefirkantott humoreszkek és a sanzonnak nevezett iparcikkek szerzői alkotják a megörökített társaságot. Az utóbbiak közé tartozik maga a szerző is, akit egy ilyen előző nap lefirkantott humoreszk láttán rendel magához a szépasszony. Először az asztalához, majd a hálójába. Közelebb, pubi, közelebb! - így az asszony, és a pubi (civilben költő) megy is, de először nem megy neki, tán mert túl gyors a tempó, és különben is, ő szerelmes akar lenni ebbe az úrinő Lolába. Drukkol is nagyon a saját szerelmének, hisz végre, a sok trafikoskisasszony, fogorvosi asszisztensnő, táncosnő, színinövendék és varróleány után egy igazi, életnagyságú úrinő. De persze - újabb Szép Ernő-i fogás - az úriasszony fogalmának fensége sehogy sem fér össze a hús-vér valósággal, melyben a fenséges dáma kimondja azokat "az élettan körébe vágó szavakat, amelyeket a kéziszótárakba nem szokás bevenni". De nem csak az ifjonti költő kisded csalódása van benne e rövid és a Hetedikbe jártamhoz képest vállaltan kisigényű, ám összetéveszthetetlenül Szép Ernő-s ízű darabban, hanem meg van örökítve a pezsgő mellé rendelt költő is. A polgári közönséget szórakoztató "ügyes fiú" és a mindenkit megröhögtető "drága poéta", és benne van az is, de ez már regényen kívüli, kiadói erény, hogy ez az ügyes fiú és drága poéta milyen messze került a szilaj és szűzies szentmártoni hetediktől.
Noran Libro Kiadó, 2010, 321 oldal, 2490 Ft
