Könyv: A költő hasszal vonyít (Parti Nagy Lajos: Hullámzó Balaton)

publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton

Könyv

Miért ír a Parti Nagy, a fõköltõ, prózát? Amikor úgyis csak verset tud írni, hiába nem szedik szépen egymás alá, és nem kezdik rendesen, nagybetûvel az összes sorokat, ezek a prózai írások is versek valamennyien, ha persze csak stikában is. A költõ hasztalan vonyít, talán azért jár el így; a prózaírónak viszont a legkisebb sóhajára is egész országok rendezõdnek zárt alakzatokba, ha kell, a lázadni mindig kész tömegeket egy-egy mívesebbre sikeredett elbeszélés hatékonyabban fékezi meg megannyi vízágyúnál, novellák következtében vesztükbe épp hulló házasságok fordulnak meg zuhantukban, a regény pedig olyan, hogy állítólag a holdról is lehet látni, méghozzá szabad szemmel, a tereprendezésre tett hatásukat. Bár ez utóbbi lehet, hogy túlzás.

Továbbá a költészeti jellegû vonyítótevékenység mihaszna voltára utaló kijelentés se stimmel teljesen, és most nem kell a Nemzeti dal (Petõfi Sándor verse) által kavart felfordulással beérnünk, elég, ha magára Parti Nagyra gondolunk, akinek Rókatárgy címû verses költeménye óta többé-kevésbé minden máshogyan van a magyar nyelv körül. (Igaz, korábban is minden máshogyan volt, de azóta még máshogyanabb van.) Ha tehát prózát ír, nyilván akar vele valami olyasmit, amit a verssel elérhetetlennek vél, bármi legyen is az.

A hullámzó Balaton - waldtrockenkammeri átiratok címre hallgató kötet, jelen formájában második és bõvített kiadás, összesen huszonnégy elbeszélést vagy mit - novellatorzót, mondatgyûjteményt, riportparódiát - tartalmaz, röpkéket és roppant csinosakat, valamennyien olyanok, akár egy-egy sóhaj a másvilágról, már odaátról postázva, koherenciájuk mintha felhõkön szûrõdne át, hangulatuk nem annyira a Balaton, mint inkább a Léthé (a Styx leánykori neve) hullámzását idézi, ami egyrészt a belõlük áradó szomorúságra vezethetõ vissza, másfelõl arra a körülményre, hogy a címben szereplõ tulajdonnév nem a tavat, hanem a szeletet invokálja, hazánk édesiparának eme felemás jellegzetességét.

Ez nyilván nem véletlenül alakult így: egyrészt a tóról gyakorlatilag mindent megírtak már, ami megírható, kecskekörömtõl a SZOT-beutalón át a haldögig semmi nem maradt ott említetlenül, míg viszont a szeletrõl, errõl a csokoládéutánzattal leöntött mûostyáról, holott életünk olyannyira egybeforrott vele, hogy még az utóbbi évtized kataklizmái sem voltak képesek végezni vele, róla szemérmesen halgattunk idáig. Pedig lett volna miért felemlíteni, egyrészt a szocializálódásban játszott szerepe okán, másrészt meg mert mi egyébrõl volna még itt érdemes mondani, és mit, amikor nincs már itt semmi, csak a félmúltba épp távozó baromságok, ahogy barommód visszasírjuk õket.

Parti Nagy azonban nem teszi ezt. A Balaton-szelet felemlítése nála nem nosztalgia, hanem toposz, jelzi a múltat, de egyben azt is, hogy ez a mûostya állagú múlt kilátástalanná teszi a jelent is, a jövõrõl meg még csak beszélni se érdemes. Beszélni csak errõl a lidérces álomban elképzelt idõnkívüliségrõl érdemes, ahol a Parti Nagy kajla figurái lézengenek, lejtik magántangóikat partnerükkel, a nagy semmivel, illetve valamin-innenségi állapotban leledzõ izével, amiben lakunk, amivé magunk is alakultunk az idõk során. Virtuóz és gyönyörû írások a Parti Nagyéi, olyan mondatokkal, hogy az ember felszisszen az olvastukon, aztán, ahogy végigolvasta õket, nem érti, miért kapja egyszer csak azon magát, hogy eddigi hétköznapi depressziója egy olyannak adta át a helyét, amire a NATO, ha tudna róla, ráküldené a légierejét. Kelet-Európa ótvarkodik itt elénk, a régió, mely maga a borzalom, melyet csak az tesz lakhatóvá, hogy nincs a világon még egy égtáj, amelyet olyan intenzitással tudnak utálni az erre hivatottak, hogy pusztán ettõl az intenzitástól érdemes itt rohadni meg. Ahogy a Parti Nagy figurái teszik: a kötetbe foglalt írások legsûrûbben használt szava, valamilyen rejtélyes okból, a zsír, leggyakrabban véghezvitt tevékenysége a táplálkozás, ám nem a Krúdy által lehagyományozott gyönyörteljes és erotikus vonulatból, hanem az a fajta, amit úgy az ember szokott, nyögve nyel ezekben az írásokban mindenki, mintha utoljára zabálna egy önkiszolgálóban, ahol a konyhafõnök ajánlata az, hogy dögölj meg, kedves vendég, ha jót akarsz.

Rút Ernõ

- waldtrockenkammeri átiratok; Jelenkor Kiadó, Pécs, 1500 Ft

publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...