Az, hogy egy internetes pályázatra készült regény szerzője álnevet használ, önmagában véve nem túl meglepő, sőt az sem, hogy ez a szerző egyben könyvének főhőse is, aki folyton a neten lóg. Ebből még valami menthetetlenül lapos és amatőr dolog is kerekedhetne. Jake Smiles azonban profi, először is a rejtőzködésben. Remélem, nem derül ki egyhamar, hogy ki mosolyog a markába e név fedezéke mögött. Akkor lenne végre nekünk is egy titokzatos írónk, akinek
kiléte folytonos találgatások
tárgya, s akinek alakját fikciófonadékok ölelik körül. A rejtőzködés profizmusához tartozik az információk finom adagolása is. Smilest ebben három fülszöveg segíti és egy arcát narancssárga fényben fürdető napszemüveges férfi fotója, amely akár róla készült, akár nem, magára vonja a tekintetet. Aki pedig rákattint a megadott site-ra, megpillanthatja bujkáló írónk kezét és szemét is, sőt megfejtheti bináris kódban írt válaszát (103-104. oldal) a könyvben nekiszegezett "ki vagy te?" kérdésre. Nekem ez valami miatt nem jött össze, de nem baj. A könyvben ugyanis ez a kérdés a vele járó lebegtetéssel és bizonytalansággal izgalmasabb, mint a válaszlehetőségek. Így aztán a regénynek éppenséggel nem a legjobb pillanata a vége, amikor "Smiles ráébred a senki vagyok és a nem vagyok senki közötti különbségre; hogy az a senki, akinek ő hitte magát, legalább van, még ha senki is. A nem vagyok senki, az a nincs." Szerencsére ez a laposra sikeredett bölcselkedés senkinek sem szegheti kedvét. A regényben idáig érve ugyanis már tudjuk, hogy Smiles profi az írásban is, méghozzá olyan profi, akin nem hagyott túl mély nyomokat a kortárs irodalom körmönfontsága. Elég körmönfont ő anélkül is.
Könyvében olyan világba kerülünk, melyben a virtuális és a valóságos világ minduntalan egymásba hatol, határaik összemosódnak. A szerző, a regény főhőse és ennek kibertérben megjelenő alakja - e három-egy figura szavainak, képzeteinek és élethelyzeteinek egymásba játszása, keresztöltései, váltásai adják a regény voltaképpeni szövetét. Mert nem egyszerűen arról van szó, hogy Smiles megszokott életünk fád formái és automatizmusai, a feleség, a gyerek és a munkahely ártalmai elől a világhálóra menekül, hogy ott élje ki magát. Még ha látszólag ez történik is: a cseten izgul be igazán, és valami egész embert kívánó, életre-halálra menő harci játékban érzi magát leginkább otthon. Úgy érzi, testben való létezésünk az akadálya annak, hogy közel férkőzzünk a másik ember és az univerzum titkához. S ha valóban testünk az, mely minduntalan közénk türemkedik, akkor drasztikus eltörlése a vágyott egyesüléssel és összeolvadással kecsegtet, akkor a szex és a gyilkolás brutalitása magányunk egyedüli oldószere. Smiles tehát "kegyelemtelenül"
kúr a neten
és a valóságban, vagy kedvenc erotikus töltésű rakétavetőjével osztja egykedvűen a halált. Közben pedig látja önmagát, mert látnia kell magát, hogy bizonyosságot szerezzen létezéséről. Ezt a bizonyosságot keresi a tükör előtt, a vak monitorban kémlelve arcát, amikor a kamerának alakít dugás közben, vagy a számítógép képernyőjére réved. S bár arra vágyik, hogy más tekintetével lássa meg önmagát, a bizonyosság keresése csak elbizonytalanítja abban, hogy ki is ő. Egy link, mondja a könyv címe, a könyvben pedig maga Smiles: kapocs a két világ között.
És ebben meg is nyugodhatnánk. De van itt valami, ami ellen valóságérzékünk és virtuálhigiéniánk egyformán berzenkedik. Biancáról, akit Smiles heteken át dugott "földszagú csetszobákban", véletlenül kiderül, hogy saját tíz év körüli fia. Egy másik csetpartnerében a feleségére ismer, első számú riválisa az öldöklésben pedig egy nyolcéves gyerek a szomszédból. (Mikor erre rájön, Smiles átmegy hozzá, és annak rendje szerint végez vele.) Ezek húzós dolgok, de még az egyszerűbb vagy átláthatóbb esetek közé tartoznak. A sok véletlen persze mégsem lehet puszta véletlen. Úgy tűnik, ez a felpörgetett történet az ismétlődő helyzetek és egybeesések ritmusára jár. Mintha a kibertér fesztelen tágasságát egyszerű visszacsatolások szabdalnák. Menthetetlenül rövidre van zárva itt minden, még a fantáziánk is: minden a közvetlen közelünkben van, minden a családban marad. Olyan az egész, mintha egy világhálóra kiteregetett Oidipusz-komplexus útvesztőit járnánk. Ezt a klausztrofóbiás érzést erősíti a szöveg gondos megszerkesztettsége, motivikus összedrótozása és gondolatrímei. A regény virtuális világa mindenestől túldeterminált, és a képzelet mindig készen áll arra, hogy megtoldja még egy dimenzióval. De olykor ez sem elég. A regény tele van olyan jelenetek és helyzetek jelzésével - például amikor Smiles egy kezébe akadt könyvtári könyvben Bianca bejegyzésére bukkan, vagy amikor egy vidéki kocsma pénzbedobós játékautomatáján is gond nélkül rákattan kedvelt harci játékára -, amelyek nem képzelhetők el, csakis a szavak és mondatok egymásutánjában, ahol olyan finom dimenzióváltásokra van mód, melyekkel a csúcstechnika és a
csúcsra járatott fantázia
sem boldogul. A technika és a képzelet ugyanis nem elegendő a linkséghez, az önmagunktól való szabaduláshoz, az életszagú és a virtuális világ tökéletes átjárásához. Az 1 link azért jó regény, mert ezt az átjárást a szavakra bízza, s a két világ határainak lebegtetése és követhetetlen csúsztatásai révén válik valódi szöveguniverzummá. Mert a szöveg teherbírása túlszárnyalja a fantáziáét és a technikáét, ez az a hely, ahol valóban minden megtörténhet. Jake Smiles könyve minden virtuálincesztusos, öldökléses, vizionárius cifrasága ellenére régi vágású regényként is olvasható, amennyiben a kiberteret szavakon edzett képzeletünk metaforájaként használja.
Beck András
Magvető, 2001, 120 oldal, 1590 Ft
