Könyv: Õszinte részvét (Bán Zoltán András: Az elme szabad állat)

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2000/50. (12. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bán Zoltán András a magyar kritikai élet fenegyereke, aki méretes ambícióval, jól táplált önbizalommal és rengeteg munkával, időt, fáradságot nem kímélve elérte, hogy manapság valószínűleg őt utálják a legtöbben az irodalmi élet berkeiben. Hivatásos agent provocateurként feltétlen tiszteletet érdemlő bátorsággal értelmezte újra a negatív bírálat szerepét és feladatát, autentikus vehemenciával, visszhangos sikerrel perelvén visszaaz istent-embert nem kímélő kritikai furor létjogát.

Bán Zoltán András a magyar kritikai élet fenegyereke, aki méretes ambícióval, jól táplált önbizalommal és rengeteg munkával, időt, fáradságot nem kímélve elérte, hogy manapság valószínűleg őt utálják a legtöbben az irodalmi élet berkeiben. Hivatásos agent provocateurként feltétlen tiszteletet érdemlő bátorsággal értelmezte újra a negatív bírálat szerepét és feladatát, autentikus vehemenciával, visszhangos sikerrel perelvén visszaaz istent-embert nem kímélő kritikai furor létjogát. Mozgékony és okos elme, szellemes, és jó stiliszta, ráadásul naprakész, gyors, soha nem pihen - egyetlen percre sem lehet tőle biztonságban senki, félnek is tőle, mint a tűztől, ahogyan kell, rendesen. Írjon rólad a Bán! - így évődnek barátilag az egymást gyűlölő íróemberek. De hát ez már csak ilyen: ki szereti, ha napi tíz órában izzad a kisszobában évekig, aztán jön valaki egy akkora bunkóval, mint a Flintstone családban a Frédié, köszönésképp fejbe vágja, majd elemzésként precízen és szakszerűen az anyaföldbe döngöli. Más kérdés, hogy ez az alapállás mintha nélkülözne valamit: a tárgyszeretetet, mondjuk, mint a - bármilyennek is megítélt, de mégiscsak elvégzett, létrehozott - teljesítmény megbecsülésének elemi gesztusát; legalábbis Bán Bornemisza Pétertől vett kritikusi hitvallása nem egészen erről árulkodik: "Az ganéjt és undok szart míg nem mozgatod, nem annyira büdös. Mihelyt megmozdítod, ottan az benne való büdösség felindul." Ez az ars poeticája neki.

Bán kavarta, mozgatta, szagolta rendesen az elmúlt bő évtized során, s miközben

a fejek hulltak,

remekül érezte magát. Kivételes tehetsége okán szereplése üdítően alkalmas volt arra, hogy időről időre viharosan povokatív hullámokkal fodrozza meg azt az állóvizet, amit még az elemzett műveknél is jobban utál - jelenlétét, metódusát ennek megfelelően folytonosan zokon vette "urambátyámos, intimpistás, afféle túldimenzionált házibulihoz hasonló" irodalmi kultúránk. Gyűjteményes kötete most feltétlenül alkalmasnak mutatkozik arra, hogy meggyőző eredménnyel demonstrálja hitvallása másik - szintúgy Bornemiszától vett - tételét, mely szerint "az elme szabad állat, őtet sem lánccal, sem kötéllel meg nem kötözheted. Hanem mindenkor éjjel és nappal, és amikor alszunk, álmunkban csak elforog." Bármennyire imponáló is azonban ezekben a kritikákban a beszéd szabadságfoka, szerintem az öncsalás és hiú illúzió, hogy ezáltal Bán - ahogy a fülszövegen is megismételt előszóban hinni szeretné - kívül maradt volna mindenen, a valóban belterjes, szűk irodalmi élet, közbeszéd keretein, s valami magányos hegycsúcsról, szigetről, odúból beszélne, intézményektől, csoportoktól függetlenül. Nem kell ugyanis ahhoz valakinek éjjel-nappal irodalmi rendezvényeken bóbiskolnia, salátástálak körül sündörögnie, mindenhol ott lennie, ahol két cintányért összevernek, hogy vastagon benne legyen: elég, ha azt teszi, amit Bán - részt vesz a nyilvános beszédben.

De nincsen baj, mert

a könyv szerencsére jótáll

önmagáért, az előszó vonatkozó passzusától függetlenül. Így, egyben olvasva a számomra többnyire emlékezetes írásokat - és itt máris megállok egy pillanatra: érhet-e el kritikus többet, mint hogy szövegeire évek múltán is elevenen emlékezzenek? -, legalább két meglepő benyomással lesz az ember rögtön gazdagabb: ez az ember közel sem akkora vadállat, mint ahogyan a köztudatban él, másrészt meg hogy minden látszat ellenére vannak erős, pozitív állításai, ha ezek legitimációs forrásai, hivatkozási alapjai - a kivételes véleményazonosság zavarbaejtő ténye miatt felhorgadt különbözési vágy okán gyorsan a csillagos égbe helyezett Bodor Ádámon túl - döntően világirodalmiak is. Azt eddig is lehetett tudni persze, hogy működését szilárd ízlés, következetes logika vezeti, ám a válogatás - hangozzék el nyomatékkal a kötetet szerkesztő Závada Pál neve - mindezt olyan rendszerré szervezi, melyben a kilencvenes évek legmarkánsabb s egyik legjelentősebb kritikusi teljesítményét ismerhetjük el. Teljesen függetlenül attól, hogy aktuálisan egyetértünk-e az olvasott szöveggel, vagy teljesen más véleményen vagyunk. Bán elfogultságait (Kornis) és szépszámú, súlyos félrehallásait, a struktúra heves gyűlöletéből, az "újundok kánon", a "mértékadó" szakmai közvélemény véleményének kényszeres opponálásából fakadó téves kérdésirányait és következtetéseit (Nádas, Esterházy, Krasznahorkai, Garaczi stb.) szemléletének belső koherenciája, s nem utolsósorban élvezetes, remek kifejtésmódja az ellenvélemény fenntartása mellett is abszolút akceptálhatóvá, vitaképessé, kvázi: szakmailag hitelessé teszi. Annak tényéért pedig, hogy az elvárások, intézmények, divatok és kánonok ellen vívott bozótharca alapállását, értékválasztását a kortárs irodalom területén kissé kiismerhetővé teszi - magyarul, hogy különösebb előzetes mélyfúrások, taktikai cicózások nélkül eleve lábra megy, mint Vépi -, bőségesen kárpótolnak az újrakiadások vagy újraolvasások alkalmából írt történeti tárgyú szövegei, melyek Asbóthról, Krúdyról, Cholnoky Lászlóról, Szép Ernőről, Kodolányiról, Galgócziról vagy Hajnóczyról érdemben képesek a kihűlt, halott recepciót feléleszteni, új irányokba lendíteni.

Hogyha Bán csak egy szimpla komplexusos gonosz ember volna,

szerepe a mai

magyar kritikában

akkor sem lenne elhanyagolható: voltaképpen egy személyben tartotta életben az irodalom egészséges öntudata szempontjából oly szükséges nemeket kimondó negatív bírálat műfaját. E húsz év terméséből válogató könyv alapján azonban ennél jóval bokrosabbnak látszik az érdeme: elképesztő munkabírásával a honi értekező prózai gyakorlat önálló, jelentős hatással bíró, egyedi szólamát sikerült az elszánt mozgatás során kigyöngyöznie és karakteressé formálnia. Ettől még szerzőként nem volna persze önfeledt, nagy kaland találkozni vele, ám ha e könyvvel - mint azt sokak megkönnyebbülésére az előszóban ígéri - a működését tényleg felfüggeszti, jelenléte, tekintete hiányozni fog.

Keresztury Tibor

Magvető Kiadó, 2000, 466 oldal, 2490 Ft

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2000/50. (12. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...