Mindezt pedig a filmvilágból ismerhetjük manapság, ahol rögtön kultuszfilmmé válik valami, amiben pár drogos megjelenik, plusz kirabolnak egy bankot vagy egy gyorséttermet (a Ponyvaregénytől kezdve a Trainspottingon át a Lola renntig). Az Angyal talán a Trainspotting világához közelít a leginkább, meg a magyarországi baloldali pártok programjaihoz, lévén a szereplők szinte kizárólag vesztesek (ez esetben a cseh rendszerváltásé). Így az említett kultusz-kultúrművek hívei nyugodtan kezükbe vehetik az Angyalt, szocialistáknak viszont úgy általában nem javasolnám olvasásra - mert inkább egy neokafkai prágai világ és egy általános világvége-hangulat rajzolódik ki, semmint a szép új jövőé -, ahogyan a cseh irodalom klasszikusait imádóknak sem különösebben ajánlanám, mert a cseh humorból egy kanyi sincs itt.
A regény amúgy sem indul biztatóan, az első sorok úgy egy általános iskolai fogalmazás és egy sikertelenebb Fekete István-i táj- és időjárás-leírás közé helyezhetők el: "A házak fölött fény ragyogott. (...) Aztán vörösre színeződött az égbolt, a nap fénysugarakat lövellt", ráadásul "tél volt, és ebben a télben élt mindenki, a hús-vér emberek..." Hasonló szinten mozognak az olyan részek is, mint "amikor Jatek összehasonlította vörös tévképzetét a skizoid pszichopátia egyes veteránjainak, az endogén depresszió nyálkás-bűzös rétjén csúszó-mászó sírós lényeknek vagy a jajgató emberroncsoknak, a paranoid skizofrénia mindent bekebelező hálójába ragadt legyeknek a hallucinációival", továbbá - fakultatíve - falra mászhatunk a "mert az életet néha egyszerűen csak ki kell bírni"-féle szentenciáktól is, de összességében itt meg is állhatunk a negatív elemek felsorolásában, bár azt nem állítanám, mint a szerkesztői méltatás, ti. hogy "ha igazán őszinték vagyunk, döbbenettel olvassuk a prózát, s kénytelenek vagyunk beismerni, hogy igen, ez éppen az a világ, amelyben a legutolsó tíz-húsz esztendőt leéltük".
Az Angyal főhőse, Jatek egy elfuserált alak, drogos-kocsmázó pacák, aki 1990 előtt a kmk vádjától, illetve a rendőröktől félt, a kocsmai asztal alatt szamizdatokat, röplapokat csereberélt, 1990 után meg drogokat. Megjárja a diliházat (ezek igazán szép jelenetek - "A régi időkben a diliház a folklór része volt"), majd Párizst, ahol már multikulturális közegben nyomják az anyagot, közben meg zavaros nőügyekbe keveredik, Vera és Ljuba váltogatja egymást. Ljuba abortál is, bár azt nem tudjuk meg pontosan, ki is a gyerek apja, ami Jatek számára - már ahogyan az lenni szokott - lelki bajokat okoz. Habként a tortán Jatek minden másban is elvész: dolgozni se kedve, se ereje, mégis elszegődik bagóért szögeket huzigálni. Lakni is tessék-lássék módon lakik: összeköltözik Ljubával, aki visszakapja a család házsorát, mégis elhúz egy sufniba. A kocsma se az igazi már, új elemek, fiatalok egyre furcsább szubkulturális csoportjai jelennek meg (rockerek és egyéb rémisztő közegek), ám Jatek a McDonald´sban is csak megszokni próbál, többek között mások mobiltelefonozását is (ezen való elcsodálkozását ma pedig mi próbáljuk megszokni). Jatek a rendszerváltás posztmodern vesztese - posztmodern, mert nem nyugdíjas, hajléktalan vagy téesztraktorista, hanem kábszeres, és útja a drogtól el, illetve vissza a droghoz vezet. Mások, legalábbis a könyv lapjain, újgazdagokká válnak, bérgyilkolásból, csempészésből vagy csalásból, vagy a vallási fanatizmus útjára lépnek, akár úgy, hogy végül bizniszt csináljanak mások szektás hitéből.
Jáchym Topol "kultikus" művének, az Angyalnak a tartalmáról megközelítőleg ennyit lehetne mondani (ja, a végén elég sokan meghalnak). Sablonoktól nem mentes, olykor nagyon is túlszociózott az amúgy nem hosszú regény, mert a rendszerváltás utáni mindennapi élet majd összes eleme klisészerűen megjelenik benne mind a tárgyak és helyszínek, mind az embertípusok szintjén, valahonnan különben is nagyon ismerősek ezek a folyton lecsúszásban lévő, mihaszna, munkakerülő szenvedélybetegek, akik direkt az élet értelmével foglalkoznak (akár pont úgy, hogy mindezt folyton tagadják), ám részemről az is biztos, hogy jó volt végre olvasni egy olyan (pontosabban egy ilyen) regényt, amit nem egy orosz különc írófigura követett el, aki dettó kultikus alak hazájában s másutt a nagyvilágban, legalábbis a szerkesztők szemében. Persze legyünk óvatosak a kritizálásban: meglehet, Topol egyszer tényleg a topra kerül (bár biztosan nem a sajátosan közép-európai ízt adó Angyallal), mert írni azért tud, s ma ez is nagy szó.
- szerbhorváth -
Kalligram, Pozsony, 2000, 158 oldal, 1200 Ft; fordította: Koloszár Péter
