Lemez

Kvelertak: Meir

  • - vincze -
  • 2013. május 25.

Zene

A két évvel ezelőtt gyakorlatilag a semmiből előtűnt Kvelertak első lemezével az egyik legnagyobb meglepetést hozta az underground színtérre. Az alapvetően rock 'n' rollos felépítésű, de némi black metalos kapkodással és üvegszilánkkal gargalizáló énekkel is operáló, kimondottan slágeres anyag gyorsan mindenki kedvence lett, ami részben a jó daloknak, részben a pofátlanul fiatal zenészek szorgalmának volt köszönhető, akik mondhatni rommá turnézták magukat (Magyarországra is eljutottak az első körök egyikében).

A Kvelertak-rajongók messiásként várták a Meirt, a hivatásos vészmadarak pedig már a megjelenés előtt szajkózták, hogy a csapat annyira magasra tette a mércét, hogy nem fogja tudni tartani a színvonalat. A Kvelertak mindenesetre nem bízott semmit a véletlenre: a Meir ugyanúgy Kurt Ballou stúdiójában készült, mint elődje (így csodálatosan lüktető, organikus hangzást kapott), és a zene is maradt az első lemez vonalán, vagyis továbbra is olyan, mintha a Turbonegro és a kései Satyricon tagjai alapítottak volna garázsbandát, ahol kiélhetik a kettőnégyes, bunkó r'n'r iránti vonzalmukat. Erlend Hjelvik énekes néha próbálkozik tiszta énekkel (szerencsére kevésszer, mert nem áll jól neki: az egyébként kiváló Bruane Brenn refrénje csak épp hogy nem nyögvenyelős), de ettől eltekintve nincs görcsös igyekezet a slágeresedésre, sőt a lemezanyag talán egy fokkal homogénebb is, mint az első volt. Hatalmas dalok azért itt is bőven akadnak: a záró, egyszerűen csak Kvelertak című tétel a legfogósabb, de a legjobban a majdnem kilencpercesre jammelt Tordenbrak sikerült.

Roadrunner, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.