A Kvelertak-rajongók messiásként várták a Meirt, a hivatásos vészmadarak pedig már a megjelenés előtt szajkózták, hogy a csapat annyira magasra tette a mércét, hogy nem fogja tudni tartani a színvonalat. A Kvelertak mindenesetre nem bízott semmit a véletlenre: a Meir ugyanúgy Kurt Ballou stúdiójában készült, mint elődje (így csodálatosan lüktető, organikus hangzást kapott), és a zene is maradt az első lemez vonalán, vagyis továbbra is olyan, mintha a Turbonegro és a kései Satyricon tagjai alapítottak volna garázsbandát, ahol kiélhetik a kettőnégyes, bunkó r'n'r iránti vonzalmukat. Erlend Hjelvik énekes néha próbálkozik tiszta énekkel (szerencsére kevésszer, mert nem áll jól neki: az egyébként kiváló Bruane Brenn refrénje csak épp hogy nem nyögvenyelős), de ettől eltekintve nincs görcsös igyekezet a slágeresedésre, sőt a lemezanyag talán egy fokkal homogénebb is, mint az első volt. Hatalmas dalok azért itt is bőven akadnak: a záró, egyszerűen csak Kvelertak című tétel a legfogósabb, de a legjobban a majdnem kilencpercesre jammelt Tordenbrak sikerült.
Roadrunner, 2013
