Lemez: Kockázatmentes (David Bowie: Heathen)

Anyolcvanas évek közepén mérget vettem volna rá, hogy ő is ugyanolyan semmitmondó bálványnyá válik, mint Elton John, Rod Stewart vagy Mick Jagger. 1988-ban azonban egy váratlan húzással megalapította a Tin Machine zenekart, és végre megint az történt, ami a hetvenes években természetes volt, Bowie egy lépéssel megelőzte korát. Tizennégy év után úgy tűnik: utoljára. Bowie kilencvenes évekbeli munkái (Black Tie, White Noise, Outside, Earthling, "hours") vállalható, korrekt darabok, de korántsem az évtized legfontosabb lemezei, nem teremtenek divatot, csak felhasználják. Mindez csak azért érdekes, mert ennyi idő után is akadnak idealisták, akik Bowie-t valamiféle vátesznek tartják.

A fanatikusok körében a Heathent afféle csodavárás előzte meg, hiszen egy rajongó megpróbál a "dolgok mélyére látni", ha másképpen nem, hát előveszi a naptárt. Nos, ennek fényében az új lemez máris nem a "következő lemez", hanem az "új évezred első Bowie-albuma", sőt, ha a naptárnál tartunk, akad egy konkrét dátum is, 2001. szeptember 11.

És akkor mi van? Bowie-t éppen azért szeretjük, mert sokkal dörzsöltebb, mint hogy átmenjen direktbe, ha akarom, sokat-, ha akarom, semmitmondó. (A belső borítón látható összefestékezett, szétvagdosott szentképek viszont szánalmasan "direktek", sajnos.) Azzal, hogy több mint húsz év után ismét összeállt Tony Viscontival, aki a hetvenes évek második felében volt lemezeinek a producere, már sejthető, hogy a Heathen korántsem revelatív lemez. Tizenkét dal, kicsit több mint ötven percben, ha párhuzamot keresnénk, leginkább az 1976-os Station To Station és az 1980-as Scary Monsters albumok modorában, de persze XXI. századi technikával. Módfelett kellemes, profi munka, se nem több, se nem kevesebb.

Akiknek pedig meglepetés is kell, legyen elég annyi, hogy a Heathenen két feldolgozás (Neil Young: I´ve Been Waiting For You, 1968, Pixies: Cactus, 1988) is helyet kapott, a Slow Burn című számban Pete Townsend, az I´ve Been Waiting For Youban pedig Dave Grohl gitározik.

- legát -

Sony - Columbia, 2002