Lemez: Rossz bőrben (Turbonegro: Scandinavian Leather)

szerző
Greff András
publikálva
2003/22. (05. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egészen elképesztő az a felhajtás, ami a Turbonegro körül zajlott az elmúlt néhány évben: a zenekar 1998 végén oszlott fel, majd eltelt néhány hónap, és egyszerre (a Therapy?-tól a Queens Of The Stone Age-ig) szinte minden második épkézláb zenekar arról nyilatkozott, hogy Turbóék lemezei pofozták helyre a hitét a tiszta rakendrollban. Egy-egy norvég fesztiválon mindennapos eseménnyé vált, hogy a fellépő sikercsapatok Turbonegro-feldolgozással tisztelegjenek a helyi legenda előtt, de a rockkedvelő közönség is kitett magáért: szerte a világon sorra alakultak a rajongóklubok (azaz a Turbojugendek, a zenekar politikailag nagyon nem korrekt világához illő megnevezéssel), hogy az egyenfarmerszerkós szurkolók egyesült energiával fejezhessék ki hódolatukat. Nemrégiben az egyik sajtófotó-kiállításon magunk is szembesülhettünk a Turbonegro divatteremtő erejével: az egyik pályaművön jóravaló német fanok a "Turbo-golf" névre hallgató szabadidős tevékenységet űzték, azaz a jellegzetes denimegyenruhában ütötték a labdát egyik háztetőről a másikra.

Egészen elképesztő az a felhajtás, ami a Turbonegro körül zajlott az elmúlt néhány évben: a zenekar 1998 végén oszlott fel, majd eltelt néhány hónap, és egyszerre (a Therapy?-tól a Queens Of The Stone Age-ig) szinte minden második épkézláb zenekar arról nyilatkozott, hogy Turbóék lemezei pofozták helyre a hitét a tiszta rakendrollban. Egy-egy norvég fesztiválon mindennapos eseménnyé vált, hogy a fellépő sikercsapatok Turbonegro-feldolgozással tisztelegjenek a helyi legenda előtt, de a rockkedvelő közönség is kitett magáért: szerte a világon sorra alakultak a rajongóklubok (azaz a Turbojugendek, a zenekar politikailag nagyon nem korrekt világához illő megnevezéssel), hogy az egyenfarmerszerkós szurkolók egyesült energiával fejezhessék ki hódolatukat. Nemrégiben az egyik sajtófotó-kiállításon magunk is szembesülhettünk a Turbonegro divatteremtő erejével: az egyik pályaművön jóravaló német fanok a "Turbo-golf" névre hallgató szabadidős tevékenységet űzték, azaz a jellegzetes denimegyenruhában ütötték a labdát egyik háztetőről a másikra.

Aki ezután még rászánja magát a két utolsó Turbonegro-lemez, az Ass Cobra és az Apocalypse Dudes végigfülelésére, jelentős meglepetésben részesítheti magát: ezeken ugyanis semmi újdonság nincsen, csupán jó öreg pankendroll, igaz, annak oda-vissza zseniális változata. Rejtély, hogy ezek a jó emberek miként tudtak a régi szép Ramones, Kiss, AC/DC vagy épp Black Flag-riffekből ennyire természetes, hovatovább kirobbanó slágereket fabrikálni, de állítólag az oslói éjszakák jót tesznek a kreativitásnak. Csapjuk hozzá mindehhez a zenekar elég beteg - egy nagyon szétesett glambandát egy keletnémet melegbár törzstagságának kommerszfilmes megjelenítésével elegyítő - imázsát, az egyenruhákat (a Denim Demon kislemez óta a Levi´s a hivatalos szponzor) meg a nagyon szemét humorú szövegeket (I´ve Got Erection, Rendezvous With Anus, Turbonegro Hate The Kids - hogy csak a beszédes számcímeknél maradjunk), és máris egy vérbeli kultzenekart kapunk. Ilyen lehetett volna a korai Marilyn Manson, ha jobb a humora, és nem veszi olyan kínosan komolyan magát.

Mivel a Turbo anno kényszerűségből adta be a kulcsot (Hanky, az énekes gyakorlatilag megbolondult, de aztán egy bálnászati múzeum egyetlen alkalmazottjaként helyrerázódott valahogy), a visszatérés borítékolható volt. Tavaly letarolták a nyári fesztiválokat, aztán már vették is föl az új lemezt. Azt a Scandinavian Leathert, amelyről végeredményben egyáltalán nem állíthatom, hogy megfelelne felturbózott elvárásainknak. Örvendetes, hogy alig tér el az Apocalypse világától, hogy nem lett különösebben popos, és nyoma sincs rajta holmi izzadságszagú korszerűsítési vágynak, de a dalaival már nem ilyen vidám a helyzet. Meg tudja-e írni egy zenekar ilyen hisztérikus körülmények közepette ártatlanul a visszatérő lemezét? Nem tudja. Az új lemez nagyobbik részét érezhetően agyból írták, s már a legenda számára: a kislemezekre kerülő Fuck The World és Sell Your Body (To The Night) a legjellegzetesebb szülöttei a "csak azért is bizarr slágereket muszáj írni" hozzáállásnak. Így ez az első olyan Turbonegro-album, ahol nem gördül csapágygolyó-simán minden egyes szerzemény, ahol többször is az erőltetettség üti föl a fejét. A néhány szimpla, csuklóból kirázott, a korábbi lemezek zsenialitását idéző nóta (Turbonegro Must Be Destroyed, Drenched In Blood, Ride With Us) pedig fájóan emlékeztet arra, hogy milyen is lehetett volna ez a lemez szerencsésebb csillagállás esetén. Koncerten, ha tehetik, ne mulasszák el, skandináv bőrszerkóból ellenben továbbra is csak a régebbi évjárat javallott, már ha igazán dögös holmit szeretnénk.

Greff András

Burning Heart/Epitaph, 2003

A Turbonegro június 20-án a wieseni Kick Off fesztiválon lép fel, többek között a Marilyn Manson, a HIM és a Fu Manchu társaságában

szerző
Greff András
publikálva
2003/22. (05. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...