Húsz év telt el azóta, hogy egy Lukács László és egy Buzsik György nevű debreceni, első blikkre kifejezetten züllöttnek tűnő fiatal leszerelt a katonaságtól. Kihasználva a frissen támadt szabadságot Tóth Laboncz Attilával (vagyis Labival) együtt rögvest zajongani is kezdenek egy helyi pince falai közt. Ez év - 1989-et írunk - október 14-én, pillanatokra a rendszerváltástól, attól azonban tökéletesen függetlenül az addig névtelen zenekar fellép az Auróra előtt - azóta pedig aligha találni olyasvalakit, akinek a Tankcsapda szóról harcászati objektum jutna először az eszébe.
Még '89 decemberében megjelenik az első hanghordozó, a Baj van!! című demókazetta, borítóján fekete háttér előtt feltartott fehér középső ujjal. Egy évvel a bemutatkozó koncert után megszületik az első nagylemez, a Punk & Roll, és a csapat elindul azóta is (hazánkban talán példa nélkülien) töretlen sikerének útján. A zenekar-alapító felállás 1992 végéig és még egy lemezig - A legjobb méreg - húzza, aztán Labi távozik; helyét egy Molnár "Cseresznye" Levente nevű gitáros veszi át, a Tankcsapda korábbi technikusa. Az se gond, hogy Labi basszusgitáron játszott: Lukács szívesen félreteszi a hathúrost a basszusért. Kész szerencse: e nélkül a lépés nélkül aligha lenne ott a zenekar, ahol most van. 1994-ben megjelenik az új felállás első lemeze, az együttes első CD-formátumú hanghordozója, a Jönnek a férgek.
Eddig a visszarévedés: ezt a négy anyagot eleveníti fel huszadik születésnapi retróturnéjával (és a 2000 óta bandatag Fejes Tamás dobossal) a Tankcsapda. Ráadásul, hogy a korszellemet is megidézzék kicsinykét, a máskor a debreceni Főnix Csarnokot, a pesti Kisstadiont vagy a PeCsát két egymás utáni estén is megtöltő együttes ezúttal kizárólag kis, egy-kétszáz férőhelyes klubokban lép fel (és egyszer Londonban) - múlt csütörtökön például a gödöllői Trafo Clubban játszott. Egyik este sincs Mennyország Tourist, se a többi klipes megasláger - csak az említett négy lemez ismertebb és meglehetősen ritkán játszott dalai, szigorúan a "pia-pina-fű" rock 'n' roll-szentháromság közelében maradva.
Egyszeri alkalom
A turné ötlete nem új, csak eddig megfelelő apropó híján nem szánták rá magukat a megvalósításra. "Azt gondoltuk, úgy lesz kerek ez az év, ha felelevenítjük, honnan indult a Tankcsapda; aki eljön a nyáron a Szigetre vagy Debrecenbe, a születésnapi koncertekre is, az pár hónapon belül láthatja azt is, hogy hová jutott - mondja a Narancsnak Cseresznye. - Nem azt mondom, hogy baj lenne az új számokkal, mert szerintünk azok is ugyanilyen jók, de nekünk is felüdülés újra ennyi régi számot játszani." Az se gond, hogy kéttucatnyi szám születésekor a mostani tagok közül csak Lukács volt jelen: "Imádom Laci régi számait meg a régi Tankcsapdát, bele is tudom élni magam ezekbe a dalokba, úgyhogy ez egyáltalán nem zavar. Sőt kurvára örülök!" - vélekedik Cseresznye. "Azért ez egy egyszeri alkalom - siet hozzátenni Lukács -, a következő turnén nem csak a következő négy lemezről fogunk játszani."
A gödöllői Trafo, ahogy a korábbi helyszínek is, hamar megtelik. A közönség nagyjából ugyanolyan, mint a "rendes" Tankcsapda-koncerteken; vannak idősebbek szép számmal, az egyik sarokban pedig hétévesforma - A Jönnek a férgek után csaknem egy évtizeddel született - gyerkőcök vitatkoznak azon, hogy kis pajtásuknak vajon tényleg VIP-karszalagja van-e, vagy alaptalanul dicsekszik lelkes nyelvöltögetéssel. "A turné londoni állomásán találkoztunk egy régi nőismerősünkkel - meséli Lukács. - Kérdeztük, hogyhogy itt van, mondta, hogy kint él már egy ideje. Volt vele egy fiatalabb lány is, kérdeztük, hogy ő kicsoda. Õ a lányom, válaszolta." "Egyébként jó az arcmemóriám - teszi hozzá Cseresznye -, és azt vettem észre, hogy sokan jönnek le ezekre a koncertekre, akiket már nagyon régen nem láttunk a közönségben. Õk fokozottan figyelik ezt a turnét, a reneszánszukat élik meg ezzel. Megfiatalodnak megint."
A legtöbben döbbenetes újdonságnak vélik ezeket a koncerteket, ahol a sportcsarnokokhoz szokott néző alig tudja hova tenni az érzést, hogy ha a koncert közben hármat lép előre (igaz, a masszív telt ház miatt három meglehetősen határozottat), máris az első sorokban találja magát, húsz centire a mikrofonállványtól. Pedig a zenekar nem szakadt el teljesen ettől a közegtől. "Ez nekünk nem szokatlan - szögezi le Lukács -, csak annyi az újdonság, hogy most nem három klubkoncert van a húsz nagycsarnok mellett a turnén, hanem az összes ilyen. Most a miskolci Ady művház volt az aréna."
Persze a húsz év alatt nem csak az változott, hogy mekkora helyet tud megtölteni a Tankcsapda: a tagok életkora ez idő alatt megduplázódott, Cseresznyét és Fejest pedig kisgyerek várja otthon a koncertek után, nem pedig kurvák az öltözőben, hasukon egy csík fehér porral, mint a rockzenészekről szóló mítoszokban - vagy az első lemezek dalszövegeiben. "Nem a mostani turné kapcsán merült fel bennem, hogy furcsa-e még ilyenekről beszélni, hanem tíz évvel ezelőtt, amikor azt énekeltem, hogy 'nincs pénzem, nincs nevem, mitől legyen jókedvem' - mondja Lukács -, pedig addigra már nevem is, pénzem is volt. De túllendültem ezen a kérdésen, mert amikor ezek a dalok születtek, valóban ez volt a helyzet, és azt is tudom, hogy amikor ma egy húszéves együtt énekli velünk ezt a koncerten, ugyanolyan faszának érzi, amilyennek én is éreztem tizennyolc éve. Én ezeknek a daloknak a szerzője és az énekese vagyok, nem pedig maga a dal; az az, aki hallgatja. És ha nekik ez fontos, szeretik hallgatni, én meg szeretem énekelni, akkor hülyeség lenne megtagadni az akkori énemet." "Szerintem ez az egész hülyeség - veszi át a szót Cseresznye -, de tudom, hogy sokan gondolkoznak ezen. Ezek a dalok részei a zenekar munkásságának, ráadásul, hogy ugyanannál a sornál maradjunk, pont ezektől lett pénzünk és ezektől lett nevünk. Én ne legyek erre büszke? Dehogynem - mint az állat!"
Telefonfülke, kutya, Lola
Mindazonáltal nyilván nem kell minden sort szó szerint venni: "Én nőért még soha nem fizettem - szögezi le Lukács -, noha kurvával voltam már, érted, mire gondolok. Ilyen alapon mondhatnád, hogy hazudtam, amikor ezeket írtam. Vagy ott van az a sor, hogy 'telefonon rendeltem az éjjel egy profi kurvát' - hát hol lett volna nekünk pénzünk akkoriban profi kurvára? Sőt még kábeles telefonunk sem volt: mondtam volna neki, hogy itt várom a Kossuth utca sarkán a telefonfülkében? Nem az a lényeg, hogy megéltünk-e szó szerint mindent, ami a dalszövegekben van, hanem a hangulatuk. És igen, az a fajta életmód, ami a rock 'n' rollal és a turnézással összefügg, valóban jellemző volt ránk is, ahogy minden hasonló zenekarra is az. Amíg lesz rock 'n' roll, addig ez így fog működni."
Egyébiránt jóval gyakrabban kritizálják a Tankcsapdát az új lemezek szövegvilága, különösen a 2006-os lemez Nem kell semmi című számának egy sora miatt: "Leszarom a szobámat, nem csinálok rendet". "Többször a fejemhez vágták már ezt a sort - így Lukács -, pedig pontosan annyit jelent, amennyi le van írva. Valóban volt olyan szituáció, hogy valaki azt mondta, hogy milyen hozzáállás már az enyém, legalább a szobámban rendet csinálhatnék. Dehogy csinálok, leszarom, inkább elmegyek a kutyával sétálni, hadd legyek már ilyen szinten a magam ura! Lehet, hogy ez nem jó hozzáállás, de könyörgöm, arról írok szöveget, ami eszembe jut. Az a szar, hogy mégis vannak, akik azt gondolják, hogy 'a Lukács azért ír ilyen szövegeket, hogy srófoljon még egyet a népszerűségén a tinik előtt'. Pedig ha ezt akarnám, nyálas, szirupos szarokat írnék, na nem a Tankcsapdának, hanem eladnám Marknak meg Lolának, és zsebre tenném a jogdíjakat - persze eszem ágában sincs ezt tenni. Hozzáteszem, minden nagyképűség nélkül, hogy meg tudnám csinálni, ha akarnám."
*
A "legsziruposabb" szám Gödöllőn a Gyűrd össze a lepedőt, netán a Kapd be a horgot. Az apró koncertteremben másfélszeres telt ház van és negyvenöt-ötven fok, a biztonságiak néha összeverekszenek egy-egy kopasszal. A zenekar eljátszik vagy huszonöt számot, és mivel az idézett négy anyagon nincs gyenge dal, fél percre sem ül le a koncert; sem a tempó nem mérséklődik, sem a hangulat. Lehet, hogy az emberek nem érzik magukat '89-ben, egy ismeretlen garázsrockbanda koncertjén, de ezt felesleges is lenne várni. A negyvenéves rockereknek még most is jól állnak a húszéves számok, ami nyilván sokban köszönhető a hihetetlen, látványos lelkesedésnek (én dobost így, a másfél óra minden másodpercében vigyorogva játszani még nem láttam), s a koncert persze a számok időtállóságát is meggyőzően bizonyítja. Ahogyan azt is, hogy szamárság lenne még, így a huszonegyedik században, temetni a Tankcsapdát.
